2015. december 16. szerda

dec. 16
13:17
Idén és jövőre is az EU-átlag felett teljesíthet a magyar gazdaság a Századvég szerint (hirado.hu)
Az idén és jövőre is az EU-átlag felett teljesíthet a magyar gazdaság, amely 2015-ben 2,9, 2016-ban 2,3 százalékkal bővülhet a Századvég Gazdaságkutató Zrt. prognózisa szerint.
dec. 16
13:18
Az Európai Bizottság jóváhagyta, hogy az MKB eladja a veszteséges eszközeit (444.hu)
A bank szanálási folyamata év végén lezárulhat, így a bank részvényeit 2016 első felében értékesítheti az MNB – közölte a jegybank.
dec. 16
13:20
A bebörtönzött szaúdi blogger helyett a felesége vette át az EU emberi jogi díját (444.hu)
Raif Badavi 10 évre és 1000 botütésre ítélték Szaúd-Arábiában egy honlap indításáért.
dec. 16
13:22
A Telekom szerződést bontott Kovács Ákossal, mert nem értenek egyet vele abban, hogy „a nőknek nem az a dolguk, hogy ugyanannyi pénzt keressenek, mint a… (444.hu)
„Persze nem biztos, hogy jót tesz neked, ha kiszolgálják az ízlésedet.”
dec. 16
13:24
A Bibó István térre fog vezetni a Göncz Árpád utca Budaörsön (444.hu)
A két barát így találkozik a végtelenben.
dec. 16
13:39
Végre Történt Valami: Ákos mögül kiállt a Telekom (BorsOnline)
Az énekes főtámogatója az Echo Tv-nek adott nyilatkozata után úgy döntött, nem dolgozik vele együtt a jövőben. Nem tudnak azonosulni a nézeteivel.
dec. 16
13:41
Halálra verte volt férjét a tatabányai asszony (BorsOnline)
Sz.-né T. Tímea azzal hívta fel a rendőrséget, hogy holtan találta volt férjét. Kiderült, hogy ő verte agyon.
dec. 16
13:51
Nem bírják a sós vízi krokodilok a melegedő vizet (hirado.hu)
Nagyon úgy tűnik, a hüllők genetikailag úgy vannak kódolva, hogy csak bizonyos hőmérsékleteken érezzék jól magukat.
dec. 16
13:51
A VS kiadója veszi meg az Origót (444.hu)
A Telekom és a VS-t kiadó New Wave csütörtökön írja alá a szerződést, új nagy online birodalom jöhet létre.
dec. 16
13:53
Csak január 1-jétől lehet e-matricákat vásárolni (hirado.hu)
Az idei matricák január 31-éig még érvényesek.
dec. 16
13:53
Letartóztattak két embert Ausztriában a párizsi terrortámadásokkal kapcsolatban (444.hu)
Az ügyészség szerdai bejelentése szerint közük lehetett a november 13-i párizsi terrorcselekményekhez. Robert Holzleitner ügyész szerint egy salzburgi menekültszálláson fogták el őket a hét végén. Egyelőre annyit tudni, hogy a két ember a Közel-Keletről érkezett. (New York Times)
dec. 16
13:55
Elfogadta az EP a magyarországi helyzetről szóló állásfoglalást (hirado.hu)
A javaslatból kikerült, hogy kezdeményezzék az uniós szerződés 7-es cikke szerinti eljárást.
dec. 16
13:57
Negyvennel hajtott az emberek közé a lakitelki ámokfutó (BorsOnline)
Verekedés tört ki egy lakitelki csárda előtt. Egy 17 éves fiú ki akarta menteni a tömegből bátyjait, hát a verekedők közé hajtott 40km/órával. Három embert is elütött.
dec. 16
13:57
Átadták az idei Szaharov-díjat (hirado.hu)
Az elismerést Raif Badavi szaúdi blogger felesége vette át.
dec. 16
13:59
Átadták az első elektromos autótöltőt a Liszt Ferenc-repülőtéren (hirado.hu)
A töltőállomást 15 millió forintból alakították ki.
dec. 16
14:01
Újabb letartóztatás a párizsi terrorcselekménnyel kapcsolatban (hirado.hu)
Ausztriában tartóztattak le két személyt.
dec. 16
14:09
„Vadonatúj” téli őrület 1939-ből (Metropol)
Találja ki, mi ez!
dec. 16
14:15
Bomló tetemet talált salátájában a nő (BorsOnline)
Az atlétanő családjával ebédelt az étteremben, amikor tányérja alján felfedezte a gusztustalan extrát.
dec. 16
14:24
Kutyabőrök százait találták meg Kínában egy híd alatt (444.hu)
Valaki a híd alatt akart megprémesedni.
dec. 16
14:45
Képzett rendőrkutyát ajándékozott egy amerikai cég a francia rendőrségnek (hirado.hu)
A houstoni székhelyű K9s4COPs kedden adta át a Liberté névre keresztelt malinois-t a washingtoni francia nagykövetségnek.
dec. 16
14:47
Eldőlt: végleg elvesztette a gyermekelhelyezési pert a filmszínésznő (hirado.hu)
A két csemete végleg az apjuk felügyelete alá került.
dec. 16
14:49
Így alakítsa igazi fénykarddá a mobilját (hirado.hu)
A pénteki Star Wars bemutató előtt a Google beüzemelt még egy csodafegyvert a rajongóknak.
dec. 16
14:51
Terrorizmus gyanújával tartóztattak le két férfit Ausztriában (hirado.hu)
A hatóságok feltételezik, hogy közük lehet a november 13-i párizsi terrorcselekményekhez.
dec. 16
14:53
Idén 391 milliárd forint hitelt helyez ki az Eximbank (hirado.hu)
A bank idén nyitott képviseletet Moszkvában és Isztambulban.
dec. 16
14:57
A háromgyerekes családoknak 10 millió forintos támogatást ad lakásvásárlásra az állam (444.hu)
Ez vissza nem térintendő támogatás, e mellé még három százalékos kamatra, huszonöt éves futamidőre még tízmilliót lehet hitelként igényelni. A házaspároknak a három gyermeket tíz év alatt kell produkálni, Lázár János szerint "ez kellemes és hasznos" tevékenység lehet.
dec. 16
14:59
Vörös óriást robbantottak fel magyar kutatók segítségével (444.hu)
A cím kissé hangzatos, egyetlen kommunista sem sérült meg, pedig a föld alatt történt mindez: ritka magreakciót sikerült megfigyelni a világ egyetlen mély földalatti gyorsítójával.
dec. 16
15:01
Lázár: Andy Vajna az állam számára irreleváns (444.hu)
A miniszter szerint piaci hitelt kapott az Eximbanktól a miniszteri biztos a TV2 megvásárlására.
dec. 16
15:03
10 millió forintos támogatást kaphatnak a három gyermeket vállalók (hirado.hu)
Lázár János az év utolsó kormányülését követő sajtótájékoztatón azt is bejelentette, hogy a családi otthonteremtési kedvezmény kiterjesztéseként további 10 millió forintot is kaphatnak a családok huszonöt éves futamidőre, amelynek kamata nem lehet magasabb 3 százaléknál.
dec. 16
15:05
Magas lengyel állami kitüntetést vett át Cséfalvay Zoltán (hirado.hu)
A magyar-lengyel kapcsolatok megerősítésében játszott kiemelkedő szerepéért a lengyel államfő a Lengyel Köztársaság Érdemrendjének lovagi fokozatát adományozta Magyarország OECD- és UNESCO-nagykövetének.
dec. 16
15:09
Elnézést kér az áruház a megalázott vásárlótól (BorsOnline)
Bugyira és melltartóra vetkőztették a szegedi orvosnőt a sportáruházban nyáron, most elnézést kérték.
dec. 16
15:11
Horrorbaleset: felrobbant a nő alatt a wc (BorsOnline)
A mindenfelé csapódó szilánkok felnyársalták a fenekét éppen csak az ülésre helyező nőt.
dec. 16
15:21
Kijev végleg felfüggeszteti a kereskedelmet a Krím félszigettel (hirado.hu)
A kormányfő elmondta, hogy a határozat 30 nap múlva lép életbe. A tilalom alól csak az utazók személyes holmijai és a segélyszállítmányok képeznek kivételt.
dec. 16
15:23
Idős emberek megtámadóit ítélték húsz év fegyházra (hirado.hu)
Az ítélet jogerős.
dec. 16
15:25
A fél világot bejárták a háziasított kutyák (hirado.hu)
A kutyák a legtüzetesebben tanulmányozott állatcsoportok közé tartoznak, de még mindig rengeteg megoldatlan rejtély övezi származásukat.
dec. 16
15:30
A fiatal fehér briteket utálják a leginkább (444.hu)
Előítéletvizsgálat készült Nagy-Britanniában.
dec. 16
15:32
Lázár: Megdöbbentő, hogy a Telekom felmondta Ákos támogatását (444.hu)
"Véleménydiktatúra, amit a cég művel", állítja a miniszter.
dec. 16
15:39
Nyugati a pénz, de keletre tart - videó (hirado.hu)
Bővíti külföldi irodáinak számát az Exim. A magyar cégek vevőinek finanszírozását és a befektetők bevonzását illetően is jobb teljesítményre számítanak a fiókok megnyitását követően.
dec. 16
15:41
Megúszhatja a hivatali sorban állást - ezt tudja az e-kártya (hirado.hu)
Januártól vezetik be az elektronikus személyi igazolványt Magyarországon, ezért nem árt felkészülni mire is használhatjuk majd.
dec. 16
15:43
A türelem befektetőt terem, meg persze több pénzt is (hirado.hu)
Eladná cégét, befektetőt és ezzel forrást keresve vállalkozása számára? Azon kívül, hogy ez a folyamat hosszú hónapokig, akár évekig is eltarthat, vannak olyan dolgok, amikre nem árt előzetesen felkészülni.
dec. 16
15:45
Magyar kutatók igazolták óriásvírusok sós sivatagbeli jelenlétét (hirado.hu)
Az óriásvírusokat francia kutatók fedezték fel 2003-ban angliai ipari hűtőtornyok biofilmjének vizsgálata közben.
dec. 16
15:57
Megnyitotta bázisrepülőterét a WizzAir Debrecenben (hirado.hu)
A légitársaságnak ez a 22. bázisrepülőtere, ahol állandóan állomásoztatnak repülőgépet.
dec. 16
15:59
Európa biztonságáról és brit tagságról vitáztak Strasbourgban (hirado.hu)
A képviselők az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén a csütörtök-pénteki uniós csúcs legfontosabb témáit vitatták meg.
dec. 16
16:01
Csökken a gázolaj ára bruttó öt forinttal (hirado.hu)
A 95-ös benzin ára nem változik.
dec. 16
16:03
Taxis ámokfutó gázolt rendőröket halomra (444.hu)
Kínában próbáltak rendet tenni.
dec. 16
16:05
Vádlott lett Rogán volt jegyzője, Rónaszéki László (444.hu)
1,5 milliót kért, hogy éjszaka is nyitva tarthasson egy V. kerületi hely.
dec. 16
16:15
Vacsorára gyülekezik a család a Buckhingham-palotában (hirado.hu)
György herceg édesanyjával és Harry nagybátyjával érkezett meg a palota karácsonyi vacsorájára.
dec. 16
16:21
Szexet hirdetnek VV Veronikával (BorsOnline)
Ellopták VV Veronika képeit? Gondoljuk, ezt mondaná, de tény: Svájcban az ő arcával (és testével) hirdetik a szexet.
dec. 16
16:33
Az orosz légitámadások továbbra is a mérsékelt szíriai ellenzéket érintik? (hirado.hu)
A brit külügyminiszter szerint a Szíriában végrehajtott orosz légitámadások többsége továbbra is a mérsékelt szíriai ellenzék állásait éri, és így az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezetet segíti.
dec. 16
16:36
127 milliárd pólóra elég gyapot van raktáron világszerte (444.hu)
PRO TIPP: nem biztos, hogy érdemes az árak emelkedésére játszani.
dec. 16
16:39
Vizsgái után újra itthon énekel Hien - videó (BorsOnline)
Néhány napot kell már csak a vizsgákra való felkészüléssel töltenie, utána visszatér Magyarországra a csinos énekesnő.

Keresés