2015-ben az internetbiztonsággal kapcsolatos kérdések és a belső hálózatok védelme vitatéma lett, relevánssá vált minden gazdasági ágazatban, s a mindennapi életben is.
Sok ezer szív dobban, ha felhangzik a mondat! Mészáros Tamás, a dunaszerdahelyi DAC (déácé) vezérszurkere jó érzékkel pont nekem, a focihimnusz-rajongónak küldte ezt a remek slágert.
Martin Schulz, az európai parlamenti elnöke korábban azt mondta, a jobboldali Jog és Igazságosság (PiS) párt kormányra kerülése óta drámai a helyzet, az események államcsíny jelleget öltöttek.
Donald Trump az amerikai republikánusok elnökjelölt-aspiránsa pártjának szavazóit célozva "olcsó politikát" folytat a muzulmánok ellen - mondta Ibrahim Kalin török elnöki szóvivő egy ankarai tanácskozáson. Senki sem jár jól, ha Trump általánosít a muszlimokkal kapcsolatban - tette hozzá.
A nagykövetet azért kérették be keddre a cseh külügyminisztériumba, hogy adjon magyarázatot az Országgyűlés elnökének a Právo című cseh lapban pénteken megjelent, a Benes-dekrétumokat érintő kijelentésével kapcsolatban.
A francia ügyészség szűk szavú közlése szerint a tanító csak kitalálta, hogy az ISIS-re hivatkozva megtámadták. Egyelőre csak ennyit közöltek, így nem teljesen világos, hogy csak az ISIS-re vonatkozó rész kamu, vagy maga a támadás is. A tanító kihallgatása még tart, a nyomozók most azt akarják megállapítani, hogy a tanító miért vádaskodott hamisan. (Via MTI)
Szorosabb védelmi együttműködésben állapodtak meg hétfőn Vilniusban a balti államok, amelyek egyúttal a NATO jelenlétének erősítését is sürgették területükön.
A magyarok a félidőben még vezettek egy góllal, a végén a lengyelek nyertek ugyanennyivel. 24:23 oda, oda a vébé :-( (Via IHF - .pdf) UPDATE 20:05: Azzal, hogy vasárnap a házigazdaként biztos olimpiai résztvevő brazilok is kiestek a vébéről, az olimpia is oda lehet: az MTI tudósítása szerint "minimális esélye maradt", hogy a csapat részt vehessen a márciusi olimpiai selejtezőn. Ehhez az kéne,…
Szorosabb védelmi együttműködésben állapodtak meg, de érzik, hogy ez kevés még az oroszok ellen, ezért sürgetik, hogy a NATO erősítse jelenlétét náluk. A balti államok védelmi miniszterei ismételten támogatásukról biztosították Ukrajna Oroszország által megsértett szuverenitását és területi integritását, és újra leszögezték, hogy készek növelni a Kijevnek nyújtott segítséget a fegyveres erők…
Az orosz elnök még mindig az orosz bombázó lelövése miatt dühös. A most lemondott találkozóról még az incidens előtt, november 16-án állapodtak meg. "A találkozót nem tartják meg. Nincs előirányozva" - közölte szűkszavúan Putyin szóvivője, Dmitrij Peskov. Putyin korábban azt is elutasította, hogy a párizsi klímakonferencián találkozzon Erdogan török elnökkel. (MTI)
Néhány ellenszavazat mellett és tartózkodás nélkül elfogadta hétfőn a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) a párt menekültpolitikájáról szóló kongresszusi határozatot.
Korábban kivitelezhetetlenek voltak ezek a beavatkozások, ám a műtüdő alkalmazásával végzett műtétek után jó életminőségben eltöltött évtizedeket tudnak nyerni a betegek.
Legújabb adóügyi javaslatuk szerint a helyi adóból kéne fedezni a közösségi közlekedés működését - azt, amire eddig mindig a kormánytól kért pénzt a főváros.