Magyarország megállapodott a Norvég Civil Támogatási Alappal, így folytatódhatnak a kifizetések. Csupán az Ökotárs Alapítvány nem lesz része a rendszernek.
Tavasszal még az is kész csodának számított, hogy az apró baba az orvosok lesújtó jóslatai ellenére egyáltalán életben maradt. A koraszülött kislány szülei most már azért adnak hálát, mert közösen ünnepelhetik a karácsonyt.
A közel egymilliárdos árbevételű Balaton Bútort a jegybankelnök fia, Matolcsy Ádám cége vette meg. A felvásárlást Matolcsy György unokatestvérének bankja finanszírozza, feltehetően a Matolcsy György által létrehozott akciós jegybanki hitelből.
Nagy port kavart, hogy a köztévétől 130 emberrel együtt Jakupcsek Gabriellát is kirúgták pár nappal karácsony előtt. Most azonban felmerült: mégis maradhat az állami tévé képernyőjén a műsorvezető.
A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) hétfőn közölte az adatokat, miszerint 2015-ben 1.005.504 illegális bevándorló érkezett vízen vagy szárazföldön keresztül Európába.
A történelemben most először járt egy rakéta az űrben, majd landolt utána sikeresen a Földön. A mérnökök, akik 13 éve dolgoznak ezen a projekten eléggé örültek.
A vőlegényjelölt térdre ereszkedett szerelme előtt, átnyújtotta az ékszeres dobozt... A lány pedig sarkon fordult és faképnél hagyta, mikor meglátta, mivel próbálja barátja kiszúrni a szemét.
A szexuális erőszak a férfibörtönökben a másik meggyalázásának, a hatalom kifejezésének az eszköze. És miközben mindenki tud a létezéséről, a börtönben ez tabu.
A boszniai rendőrség szerint közvetlen bizonyítékeik vannak arra, hogy a keddi razziában elfogott emberek az Iszlám Államnal dolgoztak. Terrorakciókat szerveztek, pénzt hajtottak fel, toboroztak. (AFP)
A kínai hatóságok razziát tartottak kedden annak a cégnek a telephelyein, amelyet felelősnek tartanak a Sencsen egyik ipari parkjában bekövetkezett, több tucat ember halálát okozó földcsuszamlásért, de mindkét helyszínen csak elhagyott irodákat találtak.
368 darab új, rozsdamentes acélból készült pecsételőt helyeztek el a Kék Túra vonalán. A víz kifolyik belőlük, a rongálásnak ellenállnak, a pecsétek egyediek, de az arculatuk egységes. Induljelegyúton.
Az emlékgyűrűt már ötödik alkalommal adják át azoknak az embereknek, akiket Bujtor István a csapatmunkában a legfontosabbaknak tartott: a színházi háttérdolgozóknak.
Január 21-én mutatják be Kern András Gondolj rám! című, Vámos Miklós novellájából rendezett új filmjét, amelynek a színész nemcsak rendezője, hanem főszereplője is.
A világklasszis – a sportág jövője érdekében – nekiment a Magyar Úszó Szövetségnek. És közben egy zsarolási kísérletről is szót ejtett. Gyárfás Tamás, a szövetség elnöke reagált.
Az utóbbi hetekben ismét erősebb lejtmenetbe kapcsoltak az olajárak, az előrejelzések szerint pedig még egyáltalán nincs vége az áresésnek. A jelenség nálunk csökkenő benzinárakat hoz, ezzel is késleltetve az infláció élénkülését.
Az ünnepi időszakban mindig a tűzesetekből származik a legtöbb kár, ami egyrészt figyelmetlenségből, másrészt az alacsony minőségű ünnepi kellékekből fakad.