2015. december 20. vasárnap

dec. 20
16:15
Édes: Lángokon ugrált át a politikus (BorsOnline)
Tűzgyűrűn ugrált át egy tajvani politikus, így kívánta demonstrálni az ország szavazóinak, mi mindent megtesz, hogy megnyerje a közelgő választásokat.
dec. 20
16:18
Az oregoni indiánok* beszállnak a fűbizniszbe (444.hu)
A Meleg Források Törzsi Konföderációja jóváhagyta a kendertermesztő létesítmény tervét.
dec. 20
16:33
Csoportszex helyett kirabolták a pesti férfit (BorsOnline)
Három nő csábított el szexet ígérve egy férfit Budapesten. A gyönyör helyett azonban kirabolták a részegen elalvó áldozatot. B. Barbarát elfogták, a másik két nőt még keresik.
dec. 20
16:51
Bogdán bekapta a harmadik gólt is (444.hu)
Ez mondjuk elég szép volt, a watfordi Ighalo a félpályáról indulva előbb kitette oldalra a labdát, majd érkezett a beadásra, és nyolc méterről simán elfejelte a kicsit esetlen mozdulattal vetődő magyar kapus mellett. Ezzel már 3:0 a Watfordnak. Sőt, ahogy nézem, véget is ért a meccs, kikapott a Liverpool, ami amúgy 65%-ban birtokolta a labdát és többet is próbálkozott - de a watfordiak öt kaput…
dec. 20
16:53
Norvégiában megtanítják a menekülteknek, hogy hogyan kell bánni a nőkkel (444.hu)
Sokan olyan kulturális közegből érkeznek, ahol a nőknek egyáltalán nincs értékük. Nőt amúgy is csak burkában szoktak látni, így könnyen félreértik az európai szokásokat.
dec. 20
17:09
Hevesi Kriszta: Afrodiziákum a karácsony (BorsOnline)
Hevesi Kriszta az ország első számú szexuálpszichológusa. Tanít, párkapcsolatokat hoz helyre. A szakértő szerint a karácsony segíthet abban, hogy újra szenvedély költözzön a kihűlni látszó kapcsolatokba.
dec. 20
17:24
Nem is volt igazi a bomba a Kenyában kényszerleszállt Air France-gépen (444.hu)
A vizsgálatok alapján papírmaséból készült az a ketyegő szerkezet, amit bombának néztek.
dec. 20
17:45
Ezer adag ételt osztottak szét rászorulóknak (BorsOnline)
Ismert önkéntesek: Kokó, Wolf Kati, D. Tóth Kriszta és András, Keresztes Ildikó, Rátonyi Kriszta, Schmidtné Makray Kati az arcai annak a kezdeményezésnek, amelynek aktivistái élelmet, szaloncukrot osztottak tegnap Ferencvárosban.
dec. 20
17:57
A véleménydiktatúra kicsinálta a Tiffán Borászat Facebook-oldalát (444.hu)
Tiffán Zsolt a hiénákhoz hasonlította azokat, akik véleményt nyilvánítottak Ákos és Kövér László véleményéről. A falka nyert.
dec. 20
17:59
Már megint csibészeltetik a külügyminisztert (444.hu)
Szijjártót ezúttal Werner Faymann osztrák kancellárra eresztették rá.
dec. 20
18:03
Éljen: Elit klubba került Symba (BorsOnline)
Mentőkutya Terrortámadás vagy természeti katasztrófa esetén is bevethető Symba, a magyar mentőkutya.
dec. 20
18:30
Óriásperiszkópot épített egy párizsi, hogy az ágyából láthassa az Eiffel-tornyot (444.hu)
Mert onnan eddig nem látta a szerencsétlen.
dec. 20
18:39
Meglepő szerelmi vallomást tett Cinthya Dictator (BorsOnline)
Cinthya már gyerekkora óta szerelmes a hírességbe, de még most is nagyon vonzó férfinek tartja.
dec. 20
19:03
Énekel a ház (444.hu)
Közben itt a házkarácsony. A lakosság apraja-nagyja az udvaron énekel. Mennyből az angyal.
dec. 20
19:15
Vállalta a halált babájáért, mégis elvesztette (BorsOnline)
Saját életét tette kockára, de így sem tudta megmenteni gyermeke életét az a rákbeteg édesanya, aki babája élete védelmében nemet mondott a kemoterápiára. Mindössze nyolc napig élhettek együtt.
dec. 20
19:33
Kiderült a titok Orbán Viktor csúcsmobiljáról (BorsOnline)
A Bors szombaton számolt be arról, hogy a miniszterelnököt Brüsszelben egy modern, csúcskategóriás, érintőképernyős iPhone 6 plus-szal a kezében fotózták le. A miniszterelnök sajtóirodája most válaszolt a mobillal kapcsolatos kérdésünkre.
dec. 20
19:36
Megérne magának tízezer dollárt egy szög, amire véletlenül, vagy talán direkt rávertek egy tízcentest? (444.hu)
Ha igen, akkos siessen, mindjárt elárverezik!
dec. 20
19:38
Most pedig ismerkedjünk távoli országok filmművészetével (444.hu)
Mivel is lehetne jobban elütni egy unalmas vasárnap estét Uganda első akciófilmjénél, a Ki ölte meg Alex századost című, kár volna spórolni a jelzőkkel, remekműnél?
dec. 20
20:09
Ilyen undorító dolgokat hagynak a repülőn az utasok (BorsOnline)
Nem bírta tovább magában tartani egy ír stewardess azt a rengeteg szörnyűséget, amivel nap mint nap meg kell birkózniuk a légikísérőknek. Használt óvszerek és koszos pelenkák csak a jéghegy csúcsai.
dec. 20
20:42
1500 embert lát el árammal a francia sajterőmű (444.hu)
Nem viccelek!
dec. 20
20:44
Sarki fény a Mátrában! (444.hu)
Mondom, sarki fény a Mátrában!!! Hogy szakértőnket, Molnár Lászlót (Science Meetup, Puli Space) idézzem: "a mi földrajzi szélességünkről ritkán látszik ilyen szépen".
dec. 20
20:46
Az exit pollok szerint a kormányzó Rajoy nyerte a spanyol választást (444.hu)
De ez még nem jelent semmit, és nem azért, mert csak egy exit poll, hanem mert a szokásos kettő helyett négy párt van versenyben, így szinte biztos, hogy a Néppárt nem szerez kormányképes többséget. Hogy mást ne mondjak, a felmérések szerint a Néppárt a szavazatok 26,8 százalékával már nyerni tudott - ez a becslések szerin 114-118 helyre lehet elég a 350 helyes parlamentben. Ugyanezen felmérések…
dec. 20
21:03
44 évvel fiatalabb Benkőnél szexi múzsája – fotó (BorsOnline)
Ez egy erotikus művészkapcsolat! – így jellemezte Benkő Dániel a viszonyát Évával.
dec. 20
21:15
Valószínűleg az oroszok bombáztak le legalább 75 embert Idlibben (444.hu)
A város régóta a felkelők kezén van, vadászgépek lőtték. A halottak száma még nőhet, sokan a romok alatt rekedtek.
dec. 20
21:17
Vajna Tímea meglovagolt egy bikát (444.hu)
A hangerővel óvatosan, nagy ám a visítozás!
dec. 20
21:19
Meg nem tippelnéd, mi lett a vége, ha azt mondom, hogy a 12. percben még a Rayo vezetett 2:1-re a Real ellen (444.hu)
Azt azért már sejted, hogy nem ez, ugye?
dec. 20
21:39
Csodás születés Győrben: mentőállomáson jött világra Lili (BorsOnline)
A szülők a győri kórházba hajtottak, mikor látták, hogy már nem érnek oda. Bekanyarodtak a mentőállomásra, ahol a kismama egészséges kislánynak adott életet. Az újszülött a Lili nevet kapta.
dec. 20
21:48
A szlovénok leszavazták a melegházasságot (444.hu)
Az előzetes eredmények szerint a szlovénok majdnem kétharmada utasította el a parlamentben már elfogadott törvényt, amely így nem léphet életbe.
dec. 20
22:15
Bors-krimi: Hajmeresztő karácsony 4/1. (BorsOnline)
Négyrészes minikrimivel jelentkezik a Bors. Ha kíváncsi az egyik legsikeresebb magyar krimiszerzőre, Anthony Grey-re keresse fel internetes oldalát (www.anthonygrey.hu)!
dec. 20
22:21
Természetesen nem úsztuk meg, hogy László Petra ne kerüljön bele egy rendkívül kínos év végi összeállításba (444.hu)
Azurák Csaba feltett lába és Orbán Viktor bájosan kínos kézfogása után most a legendás rúgás lett része a kellemetlen perceknek, és került bele a népszerű Daily Show évösszefoglalójának.
dec. 20
22:23
Lemondott a szexuális zaklatási ügybe keveredett izraeli belügyminiszter (444.hu)
Vasárnapig 13 nő jelezte, hogy Szilván Salom vagy molesztálta, vagy megpróbálta molesztálni. Salom tagad, de visszavonul a közélettől.
dec. 20
22:54
Miközben Szlovéniában éppen leszavazták a melegházasságot, az USA-ban már a keresztények is megbékéltek a homoszexualitással (444.hu)
Legalábbis már 54 százalékuk szerint el kéne fogadnia a társadalomnak a homoszexualitást.
dec. 20
23:27
Így vásárolok éppen kiskutyát egy nigériai kameruni csalótól (444.hu)
Hogyan levelezem a világ legidiótább csalóival, akikről nem tudom elképzelni, hogy bárkit is át tudjanak verni.
dec. 20
23:29
Valaki ma 1375 dollárért megvett egy 34 éves tortaszeletet (444.hu)
És még jól is járt vele, merthogy eredetileg 4000-ért kínálták Károly herceg és Diana hercegnő esküvői tortájának egy, állítólag még mindig fogyaszhtató darabját.
dec. 20
23:31
Hivatalosan is a kormányzó Néppárt nyerte a spanyol választásokat (444.hu)
De ezzel semmi se dőlt el, mert elvesztette az abszolút többségét, 122 helyet szerzett a 350 fős parlamentben. Koalíciós tárgyalások jönnek, a legnagyobb esély tán a két hagyományos váltópárt összefogására, vagyis nagykoalícióra van.
dec. 20
23:33
Mára ennyit, én elzúzok (444.hu)
Holnap reggel a nagyszerű Botos Tamás kezd, készüljenek hírzáporra!

Keresés