Vona Gábor a hirado.hu-nak úgy nyilatkozott, rendszeresen találkozik a politológussal, hogy véleményt cseréljenek, de nem lát ebben semmi kivetnivalót. Török munkatársunknak nem cáfolta ezt, de leszögezte, nem áll tanácsadói kapcsolatban egyetlen politikussal sem, munkájából kifolyólag folytat velük háttérbeszélgetéseket.
A megállapodás célja, hogy a szervezetek jobban megismerjék egymás alaptevékenységét, és rendkívüli helyzetekben képesek legyenek a hatékony együttműködésre.
Kedd este egy cseh nő riasztotta az utaskísérőket, hogy a mellette ülő utas egy üzenetet kapott a telefonjára, amely szerint pokolgépet helyeztek el a repülőn.
Nemcsak az EU csaláselleni irodája nyomozza az Elios Innovatív közbeszerzési győzelemsorozatát, hanem zajlik egy másik uniós vizsgálat is. Ha bebizonyosodik, hogy szabálytalanságok történtek, akkor Magyarországot várhatóan pénzben mérhető kár éri.
Virágokat gondoz, rendszeresen kerékpározik és imád utazni. A Kecskeméten élő, kilencvenéves Komlósi Vencelné mindig megtalálja az élet apró szépségeit.
Hazug szörnyeteg, aki egy szóval sem említette, hogy HIV-fertőzött - fakadt ki Charlie Sheen egyik barátnője, akivel nem biztonságos szexuális életet élt.
A már többször is büntetett, jelenleg is felfüggesztett fogházbüntetés hatálya alatt álló, 22 éves férfi májusban tört be Lentiben egy 85 éves asszony otthonába.
A cél az új fenntartói rendszer fejlesztése, a hátrányos helyzetű intézmények támogatása, valamint az iskolákban meglévő tudásérték kiaknázása és terjesztése volt.
A kínai biztonsági erők végeztek 17 emberrel, akiket azzal gyanúsítottak, hogy részt vettek az északnyugat-kínai Hszincsiang tartomány egy szénbányája elleni támadásban, amelyben legalább ötven embert megöltek.
Három ember meghalt, öt embert pedig őrizetbe vettek szerda reggel a múlt heti párizsi merényletek nyomán, a Párizstól északra található Saint-Denis-ben elindított rendőrségi akcióban - közölte a párizsi ügyészég és más források.
A létező összes módszerrel próbálta lehúzni kis- és középvállalkozási partnereit a Stationeryland Kereskedelmi Kft., amiért cserébe a Gazdasági Versenyhivatal egy 900 ezer forintos csekkel jutalmazta a társaságot.
A horvátországi Eszéken nyitotta meg legújabb irodáját a Magyar Nemzeti Kereskedőház, tovább folytatódik vele az állami cég Kárpát-medencei terjeszkedése.
A TV2 50 milliós játszma című műsorának kedd esti adásában tette fel Liptai Claudia a fenti kérdést a két játékosnak, akik, köszönhetően a magyar iskolarendszer tragikus állapotának, képtelenek voltak kitalálni a helyes választ.
Fontos célja a kulturális közfoglalkoztatási programnak, hogy az abban részt vevők közül minél többet sikerüljön visszavezetni a szabad munkaerőpiacra - mondta a kultúráért felelős államtitkár.
Gőzerővel folyik az orosz turisták hazaszállítása Egyiptomból az orosz elnök döntésének megfelelően, azután, hogy október 31-ikén a Sínai-félsziget fölött szerencsétlenül járt egy orosz turistákkal zsúfolt Airbus A-321-es repülőgép.
Az Iszlám Állam legkevesebb 33 dzsihadista fegyverese halt meg Szíria északi részén az elmúlt három napban a francia és az orosz légierő bombázásaiban.
Ahmad al-Mohammad nem egyedül vett jegyet a görög Lerosz szigetéről Pireuszba. Macedónia és Szerbia érintésével érkezett Horvátországba október 8-án, amikor a horvátok minden menekültet a magyar határra szállítottak.
Hat boszniai szerb férfit fogtak el szerdán Bosznia-Hercegovinában, akik a gyanú szerint az 1991-1995-ös délszláv háború idején háborús bűnöket követtek el az északnyugat-boszniai Kotor Varos területén.
Megkezdődött az EVM Háztartásvegyipari és Kozmetikai Zrt. felszámolása, heteken belül pénzt kap a bérgarancia alapból és munkaügyi papírjaihoz is hozzájut az a nyolcvannál több ember, aki a cég tulajdonosainak tavaly év eleji eltűnése óta várja helyzetének rendezését.