Gyakrabban töltünk le szoftvereket a mobilunkra, mint számítógépünkre, a chat programokhoz is inkább a telefonunkat vesszük elő, ahogy térképeket is leginkább azon böngésszük.
Luther Márton írásait és Johann Sebastian Bach h-moll miséjének kéziratát is felvette listájára az ENSZ Tudományos, Nevelésügyi és Kulturális Szervezete (UNCESCO) Világemlékezet Programja.
Élvezte a Tomorrowland című film forgatását George Clooney, sőt azt állította, nagyon jó volt végre egy olyan színésszel együtt dolgozni, mint Hugh Laurie.
Az Országgyűlés hétfői ülésén megemlékezik a múlt héten elhunyt Göncz Árpád volt köztársasági elnökről, majd elfogadhatja a Miniszterelnöki Kabinetiroda létrehozásához szükséges törvénymódosításokat.
Konferencia, hangverseny, szoboravatás és könyvbemutató mellett díj alapításával is emlékeznek a 2011-ben elhunyt Makovecz Imre építész születésének 80. évfordulójára.
A Sztárban Sztár résztvevőinek néha elég kemény helyzetekkel kell szembenézniük. Ilyen, amikor a SuperTV2 Afterparty című műsorában Tilláék a nézők gyilkos kommentjeivel szembesítik őket:
Tennessee - Miley Cyrus (22) nemrég őszintén vallott pánszexualitásáról, ami annyit tesz, hogy bármilyen nemű emberrel képes a szexuális vonzalomra (férfi, nő, transzexuális, biszexuális, kétnemű, nemtelen).
Budapest - Thomas Doll (49), a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője egy lapinterjúban azt mondta: legboldogabb időszakát éli azóta, hogy a Hamburger SV trénere volt.
Budapest - Dér Heni (29) nem jön zavarba, ha egy kis sportról van szó, főleg ha mókával is fűszerezik az egészet: az Ezek Megőrültek című műsort egyenesen neki találták ki.
Budapest — Alaposan feszegette a Sztárban Sztár zsűrije vasárnap este azokat a határokat, amelyeket a médiahatóság, az NMHH egy főműsoridőben sugárzott show számára előír. Alig telt el két produkció, a négyes máris a pedofíliáról értekezett, Havas Henrik ugyanis hiányolta a Nyári lányok t.A.T.u. előadásából ezt, Tilla pedig az iskolás szexet emlegette.
Athén — Rosszul jött ki az adok-kapokból a magyar labdarúgó-válogatott. A Görögország elleni, tét nélküli Európa-bajnoki selejtezőn vasárnap este csaknem ezer magyar szurkoló igyekezett győzelembe hajszolni a mieinket, s miután Németh Krisztián (26) másodjára is vezetést szerzett, úgy tűnt, hogy sikerül bevenni Athént.
Minden gyerekkori fotó tartogathat meglepetést, hiszen az évek alatt a vonások sokat változhatnak, és ezzel az ismert emberek is így vannak. Összeállításunkból kitűnik, hogy tényleg nem lehet tudni, kiből lesz a cserebogár, de az is igaz, hogy egy rút kiskacsából is lehet később a világ legvonzóbb nője