2014. január 17. péntek

jan. 17
11:00
Szobájából tűnt el egy hároméves kisfiú (Blikk)
Edinburgh - Rejtélyes módon nyoma veszett az éjszaka közepén egy hároméves kisfiúnak Skóciában. Mikaeel Kulart (3) édesanyja szerda este lefektette, majd reggel, amikor bement a szobájába, már csak hűlt helyét találta.
jan. 17
11:00
140 éve hunyt el Jobb és Bal (Metropol)
A 19. században Sziámnak nevezett Thaiföldről származtak az „igazi” sziámi ikrek.
jan. 17
11:18
Obamáék kiakadtak a francia elnök szeretőjén (BorsOnline)
Diplomáciai botrány lehet Francois Hollande szerelmi életéből. Februárban ugyanis Washingtonba látogat a francia elnök, aki állítólag szeretőjét viszi magával. A Fehér Ház máris pánikol. Közben kiderült: a botrány miatt megszűnt az állami megbízása a csábító színésznőnek.
jan. 17
11:36
Utcát seper a milliomosnő! (Blikk)
Vuhan, Kína – Hiába van akkora vagyona, hogy élete végéig luxusban élhetne belőle, Ju Jucen (54) nem adta föl utcaseprői állását – írja a Daily Mirror című brit lap.
jan. 17
11:54
Zaklatással vádolták a hollywoodi szexbombát (BorsOnline)
Jennifer Lopez nevében egy 53 éves nő küldött pajzán üzeneteket.
jan. 17
11:56
Bajnokok csinálnak alelnököt Czene Attilából (BorsOnline)
Az olimpiai bajnok úszó lett a Magyar Olimpiai Bizottság szabadidősportért felelős tagozatvezetője, s mint ilyen, hamarosan MOB-alelnökké is avanzsál. Sokan értetlenkednek: miért épp ő?
jan. 17
12:12
Sokk: vírust fecskendeznek a páciensek szemébe (BorsOnline)
Fantasztikus eredményeket ért el egy oxfordi szemklinika hat olyan betegén, aki az örökletes vakság egyik formájában szenvedett. Két páciens már olvasni is képes.
jan. 17
12:30
Brutálisan meggyilkolta párja 2 éves kisfiát! (Blikk)
A gyermekek, vagyis a legvédtelenebbek ellen elkövetett brutális bűncselekmények ép ésszel felfoghatatlan tettek. Az elmúlt időszakban Magyarországon is egyre több ilyen eset került napvilágra, de sajnos nincs ez másként a világ más országaiban sem. A tanulság sokszor ugyanaz: a hatóságok közbeavatkozhattak volna.
jan. 17
12:48
A neten lett király a magyar mozibloggerből (BorsOnline)
Százezrek követik hétről hétre az interneten Szirmai Gergely moziblogger videóit. Legújabb kisfilmjét, amivel az egyetemistáknak segít túlélni a vizsgaidőszakot, pár nap alatt félmillióan látták.
jan. 17
13:06
Kislányával forgat a Jóban Rosszban sztárja (Blikk)
jan. 17
13:24
Ennél szemetebb dolgot még nem tettek vőlegénnyel (BorsOnline)
Nem várt sokk érte a vőlegényt az esküvője napján: a húga felhívta, hogy elmondja neki, a lagzi le van fújva, úgyhogy nem veheti feleségül a menyasszonyát. A testvérnek ugyanis nem volt ínyére a leendő sógornő.
jan. 17
13:26
Nyolc hétig volt kómában, mégis kosarazik (BorsOnline)
Austin Hatch története bejárta a világsajtót. A 19 éves kosaras két repülőgép-szerencsétlenség és nyolc hét kóma után tért vissza.
jan. 17
13:42
Férjül kérték a világ egykori legkövérebb emberét! (Blikk)
89 kilóval könnyebb, és 13 évvel fiatalabb nála, mégis feleségül akar menni egy amerikai nő a világ egykor legkövérebb emberéhez – miután beleszeretett a televízión keresztül.
jan. 17
14:00
Rihanna fürdőbugyija mindent megmutatott - fotó (BorsOnline)
Tovább sokkolja rajongóit Rihanna. A szexis énekesnő egy divatfotózás kedvéért minden ruhájától megszabadult, és egyáltalán nem volt zavarban, hogy a tengerparton tartózkodók a pucér testét bámulták.
jan. 17
14:18
Vodkával itatták le a dühöngő bikát (BorsOnline)
Egy német farmer fél évig nem tudta befogni a megvadult állatot, de szomszédja formabontó megoldása segített rajta.
jan. 17
14:54
Eltűntek a kéregetők a Mammut elől (BorsOnline)
Leszólították a járókelőket, de bizonylatot nem adtak. Cikkünk óta eltűntek a Széna térről.
jan. 17
14:54
Megálltak pihenni a mentősök, meghalt a beteg (Blikk)
Ruthin - Hiába könyörgött a mentőknek és hívta fel őket négyszer is Joyce Pring (63), miután férje rosszul lett. A segítség túl későn, 50 perccel az első hívás után érkezett, a beteg addigra meghalt.
jan. 17
15:12
Öngyilkos lett a börtönben a nagykanizsai gyilkos (BorsOnline)
Öngyilkos lett a börtönben az a férfi, aki tavaly januárban a gyanú szerint brutális körülmények között meggyilkolt egy nőt Nagykanizsán, elfogása után pedig bevallott egy 2005-ös emberölést is - értesült az MTI.
jan. 17
15:30
Pepsi-reklámban feszítenek Messiék (BorsOnline)
Messi és a többi futballista a foci szeretete mellett kampányol az új reklámhadjáratban.
jan. 17
15:48
Beckham százmilliós képet adott gyermekének (BorsOnline)
A focista egy méregdrága szíves képpel lepte meg a kétéves Harpert.
jan. 17
16:06
Lékai Máté a kézisek vezére (Blikk)
Aalborg — A továbbjutás után újabb bravúrokat remélve folytatja szereplését a férfikézilabda-válogatott a dániai Európa-bajnokságon, a középdöntőben.
jan. 17
16:08
Neymarnak fájt a saját csele (Blikk)
Madrid – Belesérült a cselezésbe Neymar (21). A Barcelona brazil labdarúgója a Getafe ellen 2-0-ra megnyert spanyol Király-kupa nyolcaddöntőn lépett rosszul.
jan. 17
16:24
Az orvosok csak nevettek, meghalt a 4 éves kislány (BorsOnline)
Ha idősebb kollégái hallgatnak a fiatal doktornőre, a kislány talán még ma is élne. Senki nem vette komolyan az aggodalmát, sőt, kinevették.
jan. 17
16:24
Túl vannak a nehezén a magyarok a Dakaron (Blikk)
El Salvador — „Már olyan közel van a cél" – Dési János (35, KTM) nagyot sóhajtott a Dakar pénteki, utolsó előtti szakaszrajtjára készülődve.
jan. 17
16:26
Videó: VV Teo órákig szexel, akár nővel is (Blikk)
jan. 17
16:42
A Karib-szigetekre szökött a suli elől a tini pár (BorsOnline)
Megunta a sulit, és a Karib-szigetekre szökött egy tinédzser szerelmespár Angliában. A fiatalok az éj leple alatt taxival szöktek meg a bentlakásos iskolából, majd felszálltak egy repülőre.
jan. 17
16:42
Már Camilla és Károly ősei is szeretők voltak (Blikk)
London — Különleges, már-már karmikus kapcsolat köti össze a brit trónörököst, Károly herceget (65) és a volt szeretőjéből a feleségé lett Camillát (66).
jan. 17
16:42
Csökken a pápai focisták fizetése (Blikk)
Pápa — Nehéz tavasz vár a Lombard FC Pápára. Az NB I nyolcadik helyén álló együttesnél megszorítások lesznek, csökken a labdarúgók fizetése, és az sem kizárt, hogy néhányuktól el is köszönnek.
jan. 17
16:44
Benedek Tibor bizakodik (Blikk)
Második meccsén bravúrgyőzelmet aratott a Világliga idei sorozatában a férfivízilabda-válogatott. A vébéelső gárda az olimpiai bajnok horvátok otthonában nyert ötméteresekkel.
jan. 17
16:46
Elforgatták a felüljárót (Blikk)
Vuhan — Őrült feladatra vállalkoztak a kínai nagyváros mérnökei, akik egy egész felüljárót forgattak el 90 fokkal.
jan. 17
16:48
Vígan él a kétfejű teknős (Blikk)
Csingtao — Nem mindennapi házi kedvencet dédelget otthonában egy kínai férfi, ugyanis ahelyett, hogy kutyát vagy macskát tartana, egy kétfejű teknőssel osztja meg lakását.
jan. 17
17:00
Ronaldo kocsit ajándékoz a Real orvosi stábjának (Blikk)
Madrid — Ajándékautóval fejezné ki az újabb neki ítélt Aranylabda miatt érzett háláját a Real Madrid orvoscsapatának Cristiano Ronaldo (28).
jan. 17
17:18
Friss hír Schumacherről (Blikk)
Grenoble - Menedzserének pénteki közleménye szerint változatlanul stabil Michael Schumachernek, a Forma-1 hétszeres világbajnokának az állapota, aki a december végi síbalesetében súlyos fejsérüléseket szenvedett és azóta mesterséges kómában tartják.
jan. 17
17:36
Sarapova szédelgett az iszonyatos hőségtől (BorsOnline)
A Szahara közepén nincs olyan forróság, mint mostanában Melbourne-ben.
jan. 17
17:54
Gyorsan tönkrement Hilary Duff házassága (BorsOnline)
Végérvényesen megromlott a kapcsolat Hillary Duff énekesnő, és az NFL játékos Mike Comrie között, ezért elválnak.
jan. 17
18:12
Daganatos betegség ellen is hatékony a Moxa (BorsOnline)
Az utóbbi években a nyugati orvoslás egyre többször fordul a hagyományos népi gyógyászat felé. Rájöttek, hogy az évezredekkel ezelőtt szerzett tudást nem érdemes elfelejteni, hanem hatékonyan be kell építeni a modern gyógyászatba. Ilyen a moxibuszciós eljárás is.
jan. 17
18:12
Így kell meztelenül jógázni - fotók (Blikk)
jan. 17
18:14
Huszti nem lesz többé válogatott (Blikk)
Budapest — Huszti Szabolcs (30) nemet mondott Pintér Attilának (47): a Hannover középpályása nem szerepel többé a magyar labdarúgó-válogatottban.
jan. 17
18:16
Mire vágyik a férfi? (Blikk)
Ha a nő felismeri, hogy a társa mit akar, akkor játszva tud bánni vele. Csak az a baj, hogy ami a férfi listáján fontos, azt a nő valószínűleg jelentéktelennek látja, és fordítva.
jan. 17
18:18
Könyvajánló: Őrült körutazás (Blikk)
Jon Ronson A pszichopatateszt című könyvének fő kérdése: mi van akkor, ha a társadalmat alapvetően az őrület vezérli?
jan. 17
18:20
Liszt, ami nincs (Blikk)
Magyarország — Nem mindig stimmel a csomagoláson feltüntetett súly! Erre az eredményre jutott a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) a nélkülözhetetlen alapélelmiszerek, mint a rizs, a liszt, a só és a cukor esetében.
jan. 17
18:22
Magyar orvosok segítenek Dél-Szudánban (Blikk)
Dél-Szudán — Több tucat sebesültet lát el naponta a Baptista Szeretetszolgálat két orvosa Dél-Szudán poklában.
jan. 17
18:30
Elkapták a zsaruk a sajttal maszturbáló őrültet (BorsOnline)
Őrizetbe vette a philadelphiai rendőrség azt a férfit, aki meglehetősen gusztustalan dolgott tett: sajttal végzett önkielégítést. Így próbált meg elcsábítani nőket.
jan. 17
18:30
Színpadon és pizsiben szülinapoztak Piciék (Blikk)
Budapest – A színpadon, a Hatan pizsamában előadás végén lepték meg Csonka Andrást (49) és Hajdú Steve-et (43) csütörtök este születésnapjuk alkalmából a Játékszínben.
jan. 17
18:32
Így nézett ki Moss a bulija végén (Blikk)
London – Vélhetően jól sikerült a szupermodell, Kate Moss (40) születésnapi partija, ugyanis hajnali fél kettőkor kócos hajjal, napszemüvegben támolygott ki az exkluzív étteremből, ahol koktélokkal, pezsgővel és sztárokkal ünnepelt.
jan. 17
18:34
Kárpáti Rebeka Milánóban folytatja modellkarrierjét (Blikk)
Budapest — Elhagyja egy kis időre az országot Kárpáti Rebeka (19). Miss Universe Hungary ugyanis lehetőséget kapott, hogy két hónapig Milánóban, a divat fővárosában dolgozhasson, és ha bejönnek a számításai, talán hosszabb időre is külföldre költözik.
jan. 17
18:36
Nőjének rabolt a baltás (Blikk)
Szombathely — Barátnőjét akarta elkápráztatni a baltás rabló, aki egy dohányboltot fosztott ki. Sz. Zsolt (20) azután cipőkre, csizmára, farmerre, táskára, felsőre, bizsukra szórta el a zsákmányt.
jan. 17
18:38
Végre tudjuk, miről ugatnak (Blikk)
Budapest — Magyar kutatók bebizonyították, hogy hang alapján felismerjük, négylábú társaink mikor szomorúak, mikor boldogok, félnek-e, vagy éppen mérgesek.
jan. 17
18:48
Szétverte a vásárlót, mert rossz sorba állt (BorsOnline)
Floridában sem könnyű az élet, főleg egy olyan bevásárlóközpont pénztárának környékén nem, ahol a 77 éves nyugdíjas, William Golladay pásztázza a terepet.
jan. 17
18:48
Családsegítő felel a gyerekkínzás miatt (Blikk)
Szigetszentmiklós – Mégis lehet felelőse a szigetszentmiklósi botránynak!

Keresés