Omaha, Nebraska - Halálos sebet kapott Payton Benson († 5), amikor a házuk közelében rivális bűnbandák lövöldözni kezdtek egymásra. A kislány az anyjával és kisöccsével ült a reggelizőasztalnál, amikor egy golyó eltalálta. Az Omaha World Report cikke szerint a végzetes lövedék a ház falán hatolt át.
Szieszta Napfény, tengerpart, hullámok és végtelen nyugalom. Jelenleg így telnek Oszter Alexandra napjai, aki évek óta először hagyta el úgy Magyarországot, hogy csak a pihenésre koncentráljon.
Christie Brinkley (59) egykori szupermodell a Sports Illustrated bikinis kiadásának 50. évfordulóján tartott gálán azonnal magára vonta a fotósok figyelmét, mikor végigvonult a vörös szőnyegen.
Több mint a testsúlya felét leadta gyomorszűkítő műtétje után a bestiálisan elhízott nő, de még így is volt rajta húsz kiló plusz, amitől meg kellett szabadulnia: a fogyása után megmaradt fölösleges bőr. A leműtött bőrlebernyegek elérték egy óvodás gyerek súlyát.
A Félix Promotion színeiben tervezi március 8-i búcsúmérkőzését a bokszoló Erdei Zsolt. Persze ha a WBO égisze alatt Eb-övet szerez, esetleg bevállal újabb összecsapást is.
ByeAlex már javában írja első regényét. A különc énekes azt mondja, filozofikus és provokatív történetet ír egy öngyilkosról: saját fantáziája és híres írók munkái adtak neki ihletet.
Újabb fordulatot vett a francia elnök szerelmi botránya. Kiderült: a színésznőként karriert befutott Julie Gayet, Francois Hollande szeretője babát vár. Az államfő két nő között őrlődik, nem tudja, melyiküket válassza.
Sokan adnák a fél életüket azért, hogy a Beatlest a színpadon láthassák. Sajnos a kívánság lehetetlen, hiszen John Lennon és George Harrison már nincs az élők sorában – de Paul McCartney és Ringo Starr közös koncertjére minden remény megvan!
Tragikus balesetben halt meg egy tini az Egyesült államokban. A fiút anyja autójában érte egy halálos áramütés, miután nekimentek egy villanyoszlopnak.
Gyerekként álmodott az NB I-ről, aztán európai kalandozásba kezdett, így Vass Ádám kiforrott futballistaként készül arra, hogy bemutatkozzon a honi élmezőnyben. Nem tartja visszalépésnek az MTK-t.
Ugyan ténylegesen január 14-én túlesett a negyvenedik születésnapján, az Irigy Hónapmirigy második legifjabb tagja az ünneplést a hét végére hagyta. Nem is akárhogyan, ugyanis egy szólókoncertet tartva bulizza bele magát a negyvenes éveibe.
Végül a legjobban közé nem jutott be, vagyis nem jelölték Oscar-díjra Szász János A nagy füzet című filmjét a legjobb idegen nyelvű alkotások között csütörtökön Los Angelesben.
Blackburn - Kihívta a mentőket egy 4 éves kislány, miután az anyjára rázuhant egy polc és eszméletét vesztette. Még a rendőröket is beengedte, hogy minél gyorsabban érkezzen a segítség.
Ismét áll a bál Justin Bieber háza táján. Ezúttal egy múlt heti ügye miatt tartottak nála házkutatást a rendőrök, ahol ecstasyt és receptre felírt gyógyszereket is találtak nála.
A gyorskorcsolyázó Liu Shaolin Sándor a világ két legnehezebb nyelvét egyaránt akcentus nélkül beszéli. S habár Kína a sportág nagyhatalma, ő mégis a magyar válogatottnak akar olimpiai érmet szerezni.
Csokvaomány — Hamarosan bárki a hobbitok gondtalan, vidám életét élheti, Csokvaomány dombjai között és alatt ugyanis a Gyűrűk Ura díszleteit idéző „falu” kiépítésén dolgoznak és várhatóan idén őszre már több dombház is elkészül.
Plymouth — Különleges nászajándékkal készült öccse számára egy angliai asszony, aki egyszerűen lemondta testvére esküvőjét, mert nem tetszett neki a menyasszony.
Gaborone — Bár a legtöbb afrikai ragadozó könnyedén el tud ejteni egy növendék impalát, azzal már csak kevesen büszkélkedhetnek, hogy képesek egyben le is nyelni áldozatukat.
Washington — Jackie Kennedy és sógora, Bobby is a hatvanas évek legnagyobb balettzsenije, Rudolf Nurejev szeretője volt – állítja egy hamarosan megjelenő könyv szerzőpárosa.
Miskolc — Feladta a harcot szervezete a gyilkos kórral szemben, csütörtök délután a miskolci kórházban elhunyt a leukémiában szenvedő Rakaczki Bence (†20), a Diósgyőr élvonalbeli futballcsapatának kapusa.
Budapest — Mindenki betekintést nyerhet Zámbó Krisztián (33) és a Zámbó család életébe, ugyanis a TV2-n futó Édes élet című műsorban szerepelnek péntektől.
Londonban kezdi az évet a Bikini együttes, jövő pénteken koncerteznek a népszerű Garage Klubban, és februártól hazai bulikat is nyomnak. Lojzitól (57), a legendás rockzenekar vezetője közben a házasságáról is nyilatkozott.
London — Bocsánatot kért „ostoba és felelőtlen" tettéért Liam Payne (20), miután a The Sun napilapban egy olyan fotó jelent meg róla, amelyen 35 emelet magasságban áll egy épület kiugró párkányán.