Hogy került a magyar kulturális intézet bejáratára ennyi koszorú? A szomszédban nyílt egy új kebabos és ezek a jókívánságkoszorúk oda már nem fértek el.
Magyarország - Zsebtolvajok, álrendőrök, autópálya-csalók, magukat drága italokra meghívató lányok, politikai demonstrációk – a többi közt ezek a veszélyek leselkednek a hazánkba látogató turistákra, legalábbis több ország külügyminisztériuma szerint.
Pályázhat a legpechesebb drogfogyasztó címre az a 17 éves fiú, akit a szegedi rendőrök fogtak el egy házkutatás során. A fiatal ugyanis akkor akart szert venni a dílerektől, amikor épp elfogták őket a nyomozók.
Támogatásáról biztosította Joseph Daul, az Európai Néppárt elnöke Orbán Viktor kormányfőt, a Fidesz-KDNP miniszterelnök-jelöltjét a kormánypártok választási nagygyűlésén.
A Jobbik elnöke a Gyarapodó Magyarországért Alapítvány és az Anyaföldvédelmi Kerekasztal szombati, nemzetközi konferenciája közben tartott sajtótájékoztatót Gyöngyösön.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség stratégiai céljai változatlanok maradnak a jövőben, az ukrajnai válsághelyzetben ugyanakkor a magyar közösség biztonságának szavatolása fő cél - mondta Brenzovics László.
A párt Bosnyák téren kampányoló segítőihez két férfi lépett oda, szóváltás alakult ki, majd az egyik férfi kést rántott, és azt mondta, "kibelezlek". Előállították.
Megszakította útját Szaúd-Arábiából hazafelé az amerikai külügyminiszter, és úgy döntött, hogy az ukrán válsággal kapcsolatos tárgyalások céljából egyelőre Európában marad.
Nemsokára 50 éves lesz, és még mindig bámulatos a külseje. Az ausztrál szupermodellt, Elle Macphersont a divatvilágban csak „A Test” (The Body) becenéven emlegetik. Nem véletlenül.
Gasztrobloggerek süteményeit árverezik el a Segítsüti jótékonysági akció keretében március 30. és április 2. között, az aukció bevétele a Suhanj! Alapítvány révén mozgássérült gyermekeket támogat.
Budapest - Imádják az Eurovíziós Dalfesztivál résztvevő országaiban Kállay-Saunders András (29) dalát – legalábbis ez derül ki abból a nagyfokú érdeklődésből, ami az énekest övezi.
Az Együtt-PM vezetője a "hőn szeretett vezérük hangját" már alig váróknak azt üzente, vigyék majd el magukkal a Fidesz-kormányt, hogy április 6-a után ne kelljen az országban tovább félni.
Budapest - A cicás kávézó után most kutyabarát hely is nyílt a budapesti Andrássy úton. A kávézóba a hétvégén bárki szabadon leviheti a kutyáját, még jutalomfalatot is kapnak a kedvencek.
Szolnok - Akciófilmekbe illő jelenet játszódott le március 15-én Szolnok egyik csendes, családi házas utcájában. A kihalt úttesten focizó fiúk éppen elgurult labdájukat akarták kiszedni az egyik parkoló autó alól, amikor az alvázon egy furcsa szerkezetet vettek észre. A helyszínt a Vasárnapi Blikk információi szerint nem sokkal később már a Készenléti Rendőrség tűzszerészei szállták meg.
A francia gazdálkodóknak annyira nem tetszenek a EU agrárpolitikai elképzelései, hogy egy tucat juhot és egy juhászkutyát vittek be a Louvre múzeumba Párizsban.
A szíriai állami televízió szerint jelentős harci sikereket értek el a kormánycsapatok szombaton a libanoni határ mentén, elvágva a felkelők egy fontos utánpótlási, illetve fegyverszállítási útvonalát.
Elképesztő sportteljesítményt vitt véghez a mozgáskorlátozott Tameru Zegeye: új világrekordot állított fel a százméteres kézen futásban. Ráadásul úgy, hogy mankókkal a kezében tette meg a távot. 56 másodperc alatt sikerült neki.
Egyetértésre jutott minden, a két országot nyugtalanító kérdésben Aljakszandr Lukasenka fehérorosz államfő és Olekszandr Turcsinov ideiglenes ukrán elnök.
A Cotton Club Singers idején még csak az a „barna lány” volt az együttesből. Az országos ismertség csak később jött. A karrierjéért rengeteget küzdött, és kedves mosolya mögött egy határozott üzletasszony és családanya rejtőzik, aki a végsőkig hajlandó elmenni az álmaiért.
Már csak attól fél a Fidesz, hogy túl sokan osztják meg szavazatukat (listán Jobbik vagy LMP - egyéniben Fidesz). Mennyivel kellemesebb gond ez a 2002-es helyzethez képest! A Fidesz szombaton erőt mutatott. Joseph Daul pedig előre jó nagyot segített, ha a következő években Nyugaton aggódnának az itteni demokráciáért.
Kiengedték a kórházból Kelvin Hewittot, azt a 40 éves férfit, akinek tévedésből levágták a péniszét még március közepén Middlesborough-ban. Kiadós reggelivel ünnepelt.