Többek közt futballcsillagok bevonásával népszerűsítik az olvasást Angliában, ennek kapcsán a Bors arra volt kíváncsi, milyen könyveket lapozgatnak idehaza az NB I-es játékosok.
A viszonylag könnyen elkészíthető leves és főétel után egy olyan desszertet készítettem, amely a franciáknál olyan klasszikus, mint nálunk a zserbó. A sütemény 1900-ban, a Párizsi Világkiállításon debütált. Neve egyébként nagyon találó, mert annyi felvonásból-rétegből áll, mint egy átlagos opera-előadás. Elkészítéséhez türelmet és sok sikert kívánok! A mai menü 1270 kcal/fő értéket tartalmaz.…
Nem esett szó az szaúdi emberi jogi helyzetről az amerikai elnök és Abdallah bin Abdel-Aziz szaúdi király megbeszélésén, noha az Amnesty International korábban arra szólította fel Barack Obamát, hogy emelje fel szavát a jogsértések ellen.
Nagy visszhangja volt Apátfalván, hogy a község határában három őzet is elejtettek orvvadászok. A község mellett nemcsak kegyetlenül megölt állatokat találtak, a közeli erdő tele volt hurkokkal.
New York - David Benioffot (43) a tenyerén hordozza a sors. Első regényéből, Az utolsó éjjelből Spike Lee rendezett filmet, második művét, a Tolvajok telét 40 nyelvre fordították le, és ha ez nem lenne elég, még a Bérgyilkos a szomszédom dögös sztárját, Amanda Peetet (41) is sikerült feleségül vennie.
Adelaide - Jobbra nyúlok, ott is asszony. Balra nyúlok, ott is asszony. Nagy Bandó András (66) legendás poénjának új értelmet ad az ausztráliai Flinders Egyetem kutatása, amelyből kiviláglik, hogy a nőket bizony hizlalja a házasság.
Idén 183 milliárdot szánt a kormány a foglalkoztatottsági statisztikákat megszépítő közmunkaprogramra, de ennek a fele már az első három hónapjában elfogyott. Ezért a Népszabadság információi szerint átcsoportosítanának a célra 158 milliárdot, főleg a szociális ellátások fedezetéből. A cél az, hogy … Folytatás
Napok alatt sikerfilm lett a Grand Budapest Hotel nevű hollywoodi produkció, ami a magyar fővárosnak is sokat hozhat a konyhára, főleg a Grand Hotel Budapest szállodának. Mint kiderült, sok külföldi már most a film alapján keresi őket.
Ez a videó most Kispesten készült, 28-án éjfélkor, a Csillagok háborújából egy buckalakó kinézetű ember vitte el a kasszát. Nem tudom, hogy az a nagy kés hogy fért el a zsebében, vissza már nem is tudta tenni. Akinek ismerős az … Folytatás
Fantasztikus lehetőséget kínál egy német cég. Tanulás nélkül is bárki szerezhet doktori vagy professzori fokozatot. Teljesen jogszerűen. Mindössze némi aprópénzt kell érte kifizetni.
De nem viszi haza, hanem arról indul a Forma-1-es Malajziai Nagydíjon holnap. Közkivánatra a további sorrend: Vettel, Rosberg, Alonso, Ricciardo, Räikkönen.
Janics Natasa túl a gerincműtétje utáni lábadozáson, immár speciális gyógytornát végez, úszik, kerékpározik. Kőkeményen harcol azért, hogy az operáció ellenére ott lehessen a vb-csapatban.
A magyarországi lakóhellyel rendelkező, de a szavazás napján nem Magyarországon tartózkodó magyar állampolgárok 74 ország 97 magyar külképviseletén adhatják le majd voksukat.
Két évnyi megfeszített munka kell ahhoz, hogy az ország teljesítse az 500 lakosúnál nagyobb települések szennyvízhálózatának kiépítését kötelezővé tevő uniós előírást.
Nem arról van szó, hogy hiába tervezték, nem megy el odáig a 4-es metró. Az MSZP közleményt adott ki, amiben arról számol be, hogy szombaton reggel megtámadták a párt egyik aktivistáját. A kampányoló MSZP-shez két férfi lépett oda, vitatkozni kezdtek, … Folytatás
Sokkal jobb filmet is ki lehetett volna hozni a Noéból, ha az alkotók többet mernek vállalni. Így viszont egy ügyesen lavírozó, de valójában viharban vergődő mozit készítettek kiváló alakításokkal.