Az F1 korábbi főorvosa, Gary Hartstein szerint ideje, hogy a legrosszabbra készüljenek a 90 napja kómában fekvő Michael Schumacher rajongói. S állítja, a grenoble-i kórházban több műhibát is elkövettek.
A Nemzetközi Valutaalap(IMF) csütörtökön jelenti be a mintegy 15 milliárd dolláros hitelcsomagot Ukrajnának - közölte a Financial Times, a tárgyalásokban részt vevőkre hivatkozva szerdán. A lapértesülés szerint az IMF szinte azonnal 1 milliárd dolláros gyorssegélyt folyósít Kijevnek.
Jövő hétfőtől egész héten meghosszabbított ügyfélfogadási rendben dolgoznak az ország összes okmányirodájában, hogy biztosítsák az ügyfelek részére a választási jog gyakorlásához kapcsolódó ügyeik zökkenőmentes intézését.
A Szerb Haladó Pártnak (SNS) matematikailag nincs szüksége senkire, hiszen 158 mandátumot szerzett a 250 fős szerb parlamentben, politikailag azonban szövetségesekre van szüksége - nyilatkozta Pásztor István.
Még üzletszerű értékesítésnél sem kell szja-t fizetnie a piactéren értékesítő magánszemélynek, ha bevétele évi 600 ezer forint alatt maradt, s akkor sem, ha bevétele ennél több, de jövedelme nem haladja meg a 200 ezer forintot, a 2012 előtti eladásokat azonban a Kúria februári döntése alapján érdemes felülvizsgálni - hívja fel a figyelmet a Vatera.
Az Együtt-PM budapesti képviselője, Somfai Ágnes szerdán azt mondta, hogy az ország egyik legátláthatatlanabb cégéhez kerülhet a főváros Főgázban lévő tulajdonrésze, ha azt az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. vásárolja meg.
Földes András, az Index hegymászásügyi szakírója darabokra szedte Klein Dávidot, aki épp ismét készül nem megmászni a Mount Everestet. Klein védelmében annyit mindenképpen el kell mondanom, hogy bár hegymászóként még a középmezőnytől is messze van, ha PR-cégem lenne, már rég … Folytatás
Balog Zoltán szerint az eddigi áldozatvállalás után most jön az aratás ideje. Az emberi erőforrások minisztere ezt szerdán Nagyatádon mondta egy lakossági fórum előtt az MTI-nek.
A kúria szerdai döntése után elvileg megtudhatja az ország, miért pont Mészéros Lőrinc és Orbán Viktor többi üzletfele kapott óriási darab földeket. Elvileg.
Az év eleje óta több mint ezer embert mészároltak le a Boko Haram iszlamista terrorszervezet fegyveresei által leghevesebben támadott három északkelet-nigériai államban - közölte szerdán a katasztrófavédelmi szolgálat (NEMA).
A felbecsülhetetlen értékű régiségek – a magyar álláspont szerint – az 1970-es évek közepén kerültek elő a Fejér megyei Polgárdi mellől. Az a férfi, aki megtalálta néhány évvel később meghalt, máig tisztázatlan körülmények között. A kincsek pedig egy brit arisztokratához kerültek. Magyarország hiába próbálta, nem tudta visszaszerezni a gyűjteményt – egészen mostanáig.
A Túr, a Szamos, a Kraszna, a Berettyó, a Sebes-Körös, a Fekete-Körös, a Fehér-Körös és a Maros vízgyűjtőin a vizek minőségének védelmét, az árvizek, aszályok, vízszennyezések megelőzését, határon átnyúló káros hatásaik csökkentését tűzték ki célul a magyar-román vízügyi bizottság Kolozsváron tartott 25. ülésszakának jegyzőkönyvében.
Lezsák Sándor, az alapítvány kuratóriumának elnöke köszönetét tolmácsolta Keresztes György Pál primornak az alap létrehozását lehetővé tevő felajánlásért. Hangsúlyozta, ez az alap sok más ösztöndíjjal együtt kell, hogy működjön, és úgy látja, erre megvan a fogadókészség. Az adomány segíti az iskolát, és a diákokat, akikben ott van a tehetség - tette hozzá.
A Puccs vagy összeomlás? című kiadványt Simon János, a Rendszerváltás 1989 című kötetet M. Kiss Sándor, a Tüntetések könyvét Katona András, Kiszelly Zoltán, Salamon Konrád, Simon András és Zachar Péter Krisztián szerkesztette.
Az aktuális globális kérdések - így a fegyveres konfliktusok és az éhezés témaköre - szerepelhetnek napirenden csütörtökön a Vatikánban Ferenc pápa és az Egyesült Államok elnökének első találkozóján - írta az Il Sismografo olasz hírportál.
A baloldali összefogás arra kéri a parlamenti pártokat, hozzák nyilvánosságra, hogy képviselőiknek van-e a magyaron kívül más úti okmányuk, illetve azt megalapozó állampolgárságuk.
Kemény szavakkal bírálja a Financial Times (FT) európai kiadásának szerdán utcára került számában az Európai Központi Bank egykori főközgazdásza azokat az országokat, amelyek a közös kötvénykibocsátást szorgalmaznak az eurózónában saját pénzügyi problémáik megoldására.
A Nemzetközi Valutaalap jóváhagyta a tavaly szeptemberben a román kormánnyal megkötött 4 milliárd euró értékű hitelmegállapodás első és második felülvizsgálatát, folyósítja a 436 millió dolláros hitelrészletet.
Helmut Schmidt volt német kancellár szerint a Nyugat elhibázott politikát követ az ukrajnai válságban, és érthető, hogy Vlagyimir Putyin elfoglalta a Krím félszigetet.
Választási győzelme estén százmillió új munkahelyet teremt, egyetemeket létesít és visszaszorítja az inflációt a kormányon lévő Indiai Nemzeti Kongresszus párt (INK) - derült ki a tömörülés kiáltványából, amelyet a közelgő választásokra készülve szerdán tettek közzé.
Ahelyett, hogy az egész Európa által követett magyar utat követve a lakosságnak nyalnának be, képesek voltak az ipari fogyasztók számára meghatározott árat befagyasztani. Aztán majd csodalkoznak, amikor a pannon puma medvetalpat vacsorál!
A Kúria ítélete nyomán a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetnek 15 napon belül nyilvánosságra kell hoznia a 2012 márciusáig meghirdetett állami földbérleti pályázatok értékelését, bírálati lapjait és pontszámait.
Tudta meg az Index. A Külügyminisztérium árulta el nekik, hogy a volt miniszternek és SZDSZ-elnöknek tavaly március óta van ilyen okmánya, és most is ezzel utazott Szaúd-Arábiába az Orbán Viktort kísérő delegáció tagjaként. Szíjjártó Péter titkársága szerint Kókának azért lehet diplomata … Folytatás
Elefántok, vízilovak és párducok népesítik be a berlini Alte Nationalgalerie épületét: péntektől látható az állatszobrairól ismert olasz szobrász, Rembrandt Bugatti műveiből összeállított kiállítás.
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a március 26-án megtartott 13. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták: Első számsorsolás: 3, 10, 15, 16, 19, 20, 30. Második számsorsolás: 9, 12,15, 26, 31, 34, 35.
Illegálisan kihelyezett, illetve megrongált plakátok miatt feljelentést tett a józsefvárosi önkormányzat a kerületi rendőrkapitányságon - tájékoztatta Kocsis Máté (Fidesz-KDNP) polgármester szerdán az MTI-t.
Az Egyesült Államoknak vigyáznia kell arra, nehogy egy újabb hidegháborúba bonyolódjon Oroszországgal, miközben a nemzetközi rend fenntartásán dolgozik - jelentette ki szerdán az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke.
A Down-kórosok világnapja alkalmából a világhírű brazil Corinthians futballcsapata leigazolta Caio Tadeu Batistát. A kromoszóma-rendelleneséggel született férfi edzhetett a világsztárokkal, ám a bajnoki meccsükön csakis a kezdőrúgást végezhette el.
Az Egyiptomot irányító katonai junta vezetője azonban természetesen nem visszavonul, csak meg szeretné nyerni az országban az elnökválasztást, és ehhez előbb távoznia kellett a hadsereg éléről. Fontos megemlíteni, hogy az elnökválasztást Abdel Fatah el-Sziszi meg is fogja nyerni. (via)
Egy mezőgazdasági munkagép Nagyharsány külterületén kidöntött egy nagyfeszültségű tartóoszlopot - tájékoztatta a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
Nem lép vissza, hanem a parlamentbe való belépésre készül a Magyarországi Cigány Párt (MCP) - így reagált Horváth Aladár, a párt listavezetője szerdán az MTI-nek az MSZP roma tagozatának felszólítására, hozzátéve: visszautasítják az MSZP "pártjuk lejáratását célzó" kampányát.
A kormányzó erők, illetve a Fidesz-KDNP tagjai, támogatói olyan Magyarországban hisznek, amely a jobb- és a baloldalt egyaránt szolgálja, ahol az érdem alapján lehet előrejutni, ezzel szemben a baloldalnak nincs ilyen "álma" - mondta a miniszterelnök-helyettes Budakeszin, egy lakossági fórumon.