Egyre nagyobb nyomás nehezedik a Nemzetközi Automobil Szövetségre. A Forma–1-es Red Bull csapat ugyanis szorgalmasan gyűjti a bizonyítékokat arról, hogy jogtalanul fosztották meg pilótáját, Daniel Ricciardót a második helytől az ausztrál idénynyitón.
Los Angeles — Justin Bieber (20) James Deanként pózol. A fiatal popsztár egy fotózás erejéig a legendás színész bőrébe bújt, Dean elhíresült fényképének mását készítette el, amelyet feltöltött az Instagram-oldalára.
A magyar irodalom jelenleg egyik legsikeresebb írója sűrű időszak elé néz. Fejős Évának hamarosan két új könyve jelenik meg és már a tengeren túlra is eljutott néhány írása. Az írónővel egy budai kávézóban beszélgettünk a könyveiről, magáról és arról is, mi az, amire még szerinte sincs megoldás. Interjú.
A nemzeti összterméken belül a magyar mezőgazdaság aránya a 2010-es 3,6 százalékról, 4,8 százalékra nőtt. Tehát miközben az ország is fejlődött a mezőgazdaság is képes volt többet termelni, s ez egy óriási előrelépés – mondta a vidékfejlesztési miniszter.
Van olyan, akinek visszavarrták, és olyan volt, mint újkorában, de olyan is, akinek levágták és a szájába tömködték. Orvost és szexuálpszichológust is kérdeztünk az egyre csak szaporodó levágott péniszekről, illetve arról, hogy élhet egy férfi a legnemesebb testrésze nélkül. Egy dolog biztos: ne vágjuk le, mert nem fog visszanőni. Fogadják szeretettel mindenre kiterjedő pénisz-összeállításunkat!
Moszkva — Tehetetlenek az ukrán katonák a Krímet elözönlő oroszok fegyveresekkel szemben. Bár engedélyt kaptak, hogy az Ukrajnától népszavazással elszakadt és Oroszországhoz csatlakozott félszigeten fekvő bázisaikat fegyverrel védjék, ezt nem teszik.
A test minden izmának – köztük a szexualitást befolyásoló izmoknak is – szüksége van edzésre. Az altáji fittség csökkenése nemcsak a nőknél, hanem a férfiaknál is szervi és mentális betegségekhez vezethet. Ha a gond az urak „készülékében van”, akkor gyógyírként biztassuk őket tornára, pontosabban intim tornára.
Budapest — Vasárnap délután fél ötkor Vad II István (34) a sípjába fújt, és elkezdődött az Újpest–DVTK NB I-es labdarúgó-mérkőzés. Ám hogy jó ideig ez volt-e az utolsó első osztályú bajnoki a Szusza Ferenc stadionban, még nem tudni. A hét közepén még az sem volt biztos, hogy a lila-fehérek kiállnak vasárnap.
Rubovszky György szerint megdöbbentő, hogy Mesterházy Attila kampányfogásnak tartja a mentelmi bizottság vizsgálatát Simon Gábor ügyében. Az testület elnöke hozzátette, az Országgyűlés még február elején határozatban kérte a mentelmi bizottságot, hogy vizsgálja ki az ügyet.
Ötvenhatmillió dollár (12,5 milliárd forint) jegybevételt hozott az észak-amerikai mozikban A beavatott című futurista akciófilm bemutatása hétvégéjén, jócskán maga mögé utasítva a közkedvelt Muppet bábfigurákról készítetett egész estés alkotást.
Az új választási törvény tovább szedi áldozatait, Somogyban több szervezet nem adta le időben az ajánlóíveket, most fizethetnek. Hiába, az új választási törvény szerint csalni csak pontosan és szépen lehetett. De úgy igen.
Mostanában a Homeland c., Kentuckyban játszódó sorozatból ismerhette mindenki, de öt évtizedes karrierje során rengeteg filmben feltűnt, többek között A tehetséges Mr. Ripley-ben is. Rebhorn 65 éves volt, bőrrákban hunyt el. (THR)
Érdemes újrakezdeni a kapcsolatot azzal, akivel egyszer már szakítottunk? A legtöbben úgy vélik, nem, hiszen hajlamosak rá a felek, hogy ugyanazokat a hibákat kövessék el újra. De mi van, ha tanultak belőlük?
Az 1944/45-ös titói magyarellenes vérengzések 70. évfordulójára szerveztek háromnapos emlék utat a Vajdaságba, amelynek célja, hogy az anyaországi magyarok minél többet tudjanak meg a borzalmakról.
Pénzszűke miatt hamarosan kiszorul Passaic város Reid Emlékkönyvtárából az Amerikai Magyar Múzeum - közölte a The Record című, New Jersey állambeli napilap.
A külföldön eladott magyar bor többsége az Európai Unióban talál vevőre, Németország után nagyjából egyenlő piaci részesedéssel Nagy-Britannia, Csehország és Szlovákia következik.
Amennyiben Oroszország a Krímen kívül más területekre is "rácsap, határozott büntetőintézkedéseket hozunk Európában, akkor is, ha gazdasági hátrányokat kell elszenvednünk" - mondta a német külügyminiszter.
A kétfős banda egy fegyverrel vagy egy annak látszó tárggyal rabolt a Zrínyi úton a XX. kerületben vasárnap. Szombaton ugyancsak ketten raboltak ki egy trafikot a IX. kerületi Ferenc körúton. (MTI)
A vádlott azzal védekezett a bíróságon, hogy annyira szép férfi, hogy neki tényleg nincs arra szüksége, hogy megerőszakoljon bárkit. Holott fegyverrel kényszerítette elrabolt áldozatát az aktusra.
Az első becslések szerint Franciaországban a választásra jogosultak 62,5 százalékának részvételével a kormányzó baloldal 5-15 százalékkal rosszabbul teljesített vasárnap a helyhatósági választások első fordulójában, mint hat évvel ezelőtt.
Chris Smalling, a Manchester United védőjátékosa ugyan térdsérülése miatt nem tarthatott a csapattal a West Ham elleni meccsre, mégis kivette a részét a győzelmi ünneplésből. Egy manchesteri bárban hajnalig koccintgatott, majd az utcán éltette a csapatot.
A mintegy 300 tiltakozó emlékköveket, emlékmécseseket, illetve olyan tárgyat helyezett el a mélygarázs bejáratánál, amelyek kifejezik személyes érintettségüket.
Teljes munkabeszüntetést hirdettek meg az izraeli külügyi dolgozók vasárnap egy bérvita miatt, ezért gyakorlatilag teljesen leáll a külügyminisztérium és az ország diplomáciai misszióinak működése.
Danny Bowman a halál torkából tért vissza, miután napi tíz órát fotózta magát, de a kétszáz kép közül egyik sem tetszett. Kórházba került, hét hónapja nem szelfizik. Az orvos szerint egyre több ilyen esetük van.
Kérem szépen befutott a vasárnap esti showelem itt a 444-en, köszöntsék szeretettel az embert, aki á capella előadja a svéd dj, Avicii Wake Me Up c. számát – szájjal. A Fülöp-szigeteki Mikey Bustos a sávokat külön rögzítette, majd összerakta, és … Folytatás
Kijöttek ez előzetes becslések a franciaországi helyhatósági választások első fordulójáról, amely szerint 5-15%-kal kevesebbet kaphatott a mostanában elég népszerűtlen, kormányzó baloldal (ők adják az elnököt, Francois Hollande-ot), de a szélsőjobboldal tíz városban is megnyerhette a választás első fordulóját, amely a … Folytatás
Oroszországot sokkal nagyobb gazdasági kár érné, ha kiterjedt gazdasági szankciók bevezetésére kerülne sor az ukrajnai eseményekkel kapcsolatban, mint a Nyugatot - mondta vasárnap Wolfgang Schauble német pénzügyminiszter.
Ez aztán a flashmob, kérem szépen! Egy fagottal elbújni a hentespult mögött, majd rázendíteni Beethoven szimfóniájára még akkor is nagy szám lenne, ha nem éppen a krími válság kellős közepén, a leginkább orosz nyelvűnek és többségűnek tekinthető Odesszában csinálná a … Folytatás
Kapcsoljuk a zalaegerszegi Fidesz Facebook-oldalát, ahol külön eseményt szenteltek a buszfeltöltésnek. A járművek a jövő szombati Békemenetre indulnak, lehet jelentkezni, útiköltség 1000 Ft/fő.
A csomag nem érkezett meg, mert a lipcsei határőrök lekapcsolták az árut. Az óvszerekben összesen 340 gramnyi, folyékony állapotú kokaint találtak, amit át is adtak a vatikáni rendőrségnek még januárban. Senki nem jelentkezett érte, pontos címzett ugyanis nem volt rajta. … Folytatás
A negyvenes asszony Egyiptomban nyaralt, mikor a szállodájának biztonsági őre nemi aktusra kényszertette. Az esetet vizsgálják a brit és egyiptomi rendőrök is.
A kép Jimmy Kimmel show-jához készült. Kapcsolódó aktualitás: Hillary Clinton a show-ban megint meglebegtette, hogy indulna az elnökjelöltségért, de csak annyit mondott, gondolkodik rajta. 2008-ban Obamával szemben maradt alul. (Vigyázat, a szelfizés igen veszélyes is tud lenni, erről itt írtunk.) … Folytatás