2014. március 15. szombat

márc. 15
18:03
Brutálisan sokat fog keresni Adele (BorsOnline)
A jelenleg főállású anyaként tevékenykedő énekesnő markát hamarosan elképesztően nagy összeg fogja ütni. A híradások szerint a híresség 4 milliárd forintnak megfelelő összegű szerződést köthet.
márc. 15
18:08
Neki vajon mi volt a terve? (444.hu)
márc. 15
18:18
Emberek, az ötmásodperces szabály létezik és IGAZ! (444.hu)
Talán már hallotta, hogy ha elég gyorsan fel tudja kapni a leejtett ételt, azt nyugodtan megeheti. Nevetséges, de igaz.
márc. 15
18:21
9 évesen mentette meg apja életét (BorsOnline)
A kislány addig rúgdosta apja mellkasát, amíg újraindult a férfi szívműködése. Anyja közben a mentőkkel beszélt.
márc. 15
18:51
Bréking: elhangzott a Schmuck Andor-beszéd! (444.hu)
Az ATV-n, Somogyi Zoltán Fórum című bolgárúrműsorában történt meg. A szociáldemokraták elnöke a Blaha Lujza téren, ételért sorban álló hajléktalanok előtt mondta el ünnepi gondolatait, amelyek lényege, hogy legyen béke, szabadság, egyetértés, és 82 képviselőjelöltjük lemond a fejenként járó egymillió … Folytatás
márc. 15
18:53
A Titanfall tényleg jó lett (444.hu)
Ott volt a hat legjobban várt 2014-es játék között. Nem véletlenül.
márc. 15
18:57
Tragédia: két nap alatt lettek árvák a lányok (BorsOnline)
Két egymást követő napon vesztették el szüleiket a lányok. Először édesanyjuk halt meg, nem sokkal később pedig apjuk szenvedett halálos autóbalesetet.
márc. 15
18:57
Megetette az állatokat a szépségkirálynő (Blikk)
Budapest — Amióta a fővárosba költözött, Ötvös Brigittának (21), a Miss International szépségverseny győztesének nem lehetnek háziállatai, pedig nagyon szeretne.
márc. 15
19:15
22-es csapdában: életveszélybe kerül, ha orvost lát (BorsOnline)
Ha meglát egy orvost vagy egy mentőautót, azonnal pánikrohamot kap egy 46 éves német nő. A különös és életveszélyes orvosfóbiától szenvedő asszony mellett a nap 24 órájában ápoló áll készenlétben egy lélegeztetővel. A gordiuszi csomó: így hogy gyógyítják meg?
márc. 15
19:24
Akinek eddig nem volt egyértelmű, hogy a Jobbik az oroszokkal van-e (444.hu)
Azoknak segíthet tájékozódni ez a Facebook poszt.
márc. 15
19:26
Párizsban korlátozni fogják az autóhasználatot hétfőtől (444.hu)
Az embertelen szmog miatt. (france24)
márc. 15
19:33
Utolsó körében nyert Hamilton (BorsOnline)
Amint az utóbbi hetekben, úgy az Ausztrál GP időmérő edzésén sem remekelt a vb-címvédő Sebastian Vettel. A tegnapi pole pozíció Lewis Hamiltoné lett, Kimi Räikkönen kicsúszott.
márc. 15
19:51
Nagyon túlzásba vitte a photoshopot Kardashian – fotóval (BorsOnline)
Kim Kardashian húga kis fekete bikinijébe passzírozta magát, majd fotót készített a hőstettről. Persze a képen jól látszik, hogy a híresség hosszú percekig manipulálta a fotót, hogy tökéletes alakot csináljon magának.
márc. 15
19:51
Otthonában fogták el a tinilány gyilkosát (Blikk)
Budapest — Balassagyarmat – Nem gyilkosának dolgozott L. Brigitta, de úgy tudjuk, a nyomozók még vizsgálják, hogy állandó kuncsaftja volt-e a tini prostituáltnak Gy. Attila (33), aki a gyanú szerint múlt hét kedden halálra szurkálta a fiatal lányt.
márc. 15
19:53
Szárnyal a szerelemtől Hamilton (Blikk)
Melbourne – A szerelem hullámhosszán! Lewis Hamilton (29) számára tökéletesen kezdődött az idei esztendő: a Mercedes brit Forma–1-es pilótája újra együtt van kedvesével, az amerikai Nicole Scherzingerrel (35), ráadásul az ausztráliai szezonnyitó időmérő edzésén nem volt nála gyorsabb.
márc. 15
19:57
Demokraták, akik ott sem voltak (444.hu)
Lefújták a balos demonstrációt, mint 2006-os rendőr a fideszes nyugdíjast. Ötszázan tébláboltak Petőfi lábánál a kellemetlen időben. Egy darab atrocitás is sorra került, de a galambok fölcsipegették.
márc. 15
20:09
Lorán Lenke: Félek a haláltól (Blikk)
Budapest — A mai napig megőrizte jókedvét Lorán Lenke (87), az viszont nagyon megrendíti, hogy sorra veszíti el a kollégáit, legutóbb, február 22-én barátnőjét, Csala Zsuzsát (†80).
márc. 15
20:27
Soha nem hitte volna, még mire jó a szex (BorsOnline)
Tudományos kutatást végeztek a marylandi egyetemen, amely meglepő eredménnyel zárult: bebizonyosodott, hogy a szex az agysejtek számát is szaporítja, és javítja a memóriát.
márc. 15
20:30
2014 március 15. egyetlen tökéletes képben (444.hu)
Van kérdés? (via zeroz3ro)
márc. 15
20:32
Ted a How I Met Your Motherből szereti a magyar popzenét (444.hu)
Legalább is ByeAlex egyik számát kirakta most a Twitterére.
márc. 15
20:34
Az “orosz” katonák keresnek valakit a Moskva szállodában (444.hu)
Simferepolban, a Krím-félszigeten. Ebben a szállodában lakik egy csomó külföldi újságíró, akik élőben tudósítanak a razziázó katonákról. Azt mondták, hogy keresnek valakit. Valószínűleg nem a jobbikos Kovács Bélát. Some leaving now. They’ve grabbed a couple of flash drives off hacks … Folytatás
márc. 15
20:45
Három gyereke megfulladt, míg zuhanyzott (BorsOnline)
Mindent elvett a 22 éves édesanyától egy rosszul behúzott kábel a konyhában.
márc. 15
20:45
Heten szenvedtek mérgezést Újfehértón (Blikk)
márc. 15
21:03
Boldogan hal meg, mert láthatott meztelen nőket (BorsOnline)
Halálos beteg fiú kívánságát teljesítette egy oregoni sztriptízbár. A 19 éves srácot fiatal kora ellenére beengedték, hogy vetkőző nőket láthasson.
márc. 15
21:36
Ha ön külföldön tervez szavazni az országgyűlési választásokon, akkor nézze meg ezt a térképet (444.hu)
Rajta vannak a külképviseleti választási irodák, ahol szavazhat.
márc. 15
21:38
Valószínűleg így néz ki, amikor Amerikával készülnek balhézni az oroszok (444.hu)
Egyszer csak kivesz valaki 105 milliárd dollár (rengeteg forint) értékű amerikai államkötvényt az amerikai jegybankból.
márc. 15
21:57
A nyelvével takarítja fürdőszobáját Madonna – fotóval (BorsOnline)
Ha valaki eddig azt tervezte, hogy felveszi a legendás popdívát takarítónőnek, akkor most szólunk, ne tegye! A híresség úgy tűnik, azt hiszi, az ember a nyelvét használja üvegmosásra.
márc. 15
21:57
Fásy: Fenséges ízek az ünnepre (Blikk)
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc megemlékezésének hétvégéjén a tartalmas leves után egy fenséges kacsacombos főételt ajánl. Az ebéd megkoronázásaként pedig a tavaszi időhöz illő citromos krémest készített. A mai menü 1580 kcal/fő értéket tartalmaz.
márc. 15
22:09
Három év alatt hozzászoktunk a szíriai pokolhoz (444.hu)
Napra pontosan három éve indult el az utóbbi évtizedek egyik legvéresebb polgárháborúja. 140 ezer áldozat, kilencmillió menekült, humanitárius katasztrófa, és sehol a megoldás reménye.
márc. 15
22:15
3 hónapossan már a rákkal küzdenek az ikrek (BorsOnline)
A kanadiai kisfiúk még csak 3 hónaposak, de már kezelni kellett őket. Egy nagyon ritka szemrák miatt nem élhetnek egyelőre átlagos csecsemőként.
márc. 15
22:33
Meztelenül kocogott egy nő Londonban (BorsOnline)
Az asszonyt láthatóan nem érdekelte, hogy konkrétan nincs rajta ruha, pont úgy csinált, mintha semmiben nem különbözne a többi járókelőtől. Mivel nem kapták el, ki sem derült miért futott így.
márc. 15
22:39
Napi time-lapse: Hong-Kong (444.hu)
márc. 15
22:41
Amerika egyik legbefolyásosabb Oroszország szakértője szerint újabb hidegháború jön (444.hu)
Michael McFaul elég sötéten látja az orosz-amerikai helyzetet.
márc. 15
23:12
Mára ennyi (444.hu)
Reméljük éjszaka nem kezdődik el a világvége, és akkor reggel Kerner kolléga kezd.
márc. 15
23:45
Jeff Goldblum: Az életem a szenvedélyem! (Blikk)
Prága – Zengő hangú, nyájas óriás kőfehér öltönyben, halványzöld zokniban. A 194 centis Jeff Goldblum igazi jelenség és kedélyes interjúalany. Március 20-án érkezik hozzánk a Grand Budapest Hotel című szatíra, amelyben Goldblum játssza az egyetlen magyar nevű szereplőt, és természetesen ezzel kezdtük a beszélgetést, amelyet a film reklámkörútjának prágai állomásán készítettünk a világsztárral…

Keresés