Budapest - Hat éve küzd pánikbetegséggel az Éjjel-Nappal Budapest sztárja. Dorina (25) középiskolás volt, amikor először jelentkeztek nála a tünetek, amelyek azóta is folyamatosan megkeserítik az életét. A szívdobogás, a légszomj, a tömegiszony és a hirtelen hőhullámok a legváratlanabb helyzetben törnek rá Dorinára, éppen ezért a sorozat sztárja odáig jutott, hogy már nem mer metróval utazni.
Szörnyű módon végzett újszülött gyermekével egy 39 éves börcsi asszony. R. Ildikó a babát az udvari vécébe vitte, majd egy lapáttal a fekáliába temette. A kicsi halálát fulladás okozta.
Egyre meglepőbb válaszokat adnak a gyerekek a klasszikus kérdésre: mi leszel, ha nagy leszel? Fodrász, tanárnő, katona vagy űrhajós helyett közgazdász, bőrgyógyász vagy autóépítő a felelet.
Brooklyn, New York – 6,4 millió dollár (majdnem 1,5 milliárd forint) kártérítést kap David Ranta (59), akit ártatlanul ítéltek el gyilkosságért, és 23 évet húzott le egy buffaloi börtönben.
A rendező oroszok képtelenek megemészteni, hogy imádott csapatuk kiesett a negyeddöntőben. Vlagyimir Putyin államelnök a hokisok miatt harcolt az olimpiáért, ami 50 milliárd dollárba került. Bukta?
Már felnőtt egy újabb generáció, amióta 22 éve az Elemi ösztönnel az egyik leghíresebb szexszimbólummá vált, de Sharon Stone ma is lélegzetelállítóan néz ki. Pedig már a hatodik X-hez közelít.
A magyar holdexpedíció csapata szeretné megszerezni a Pulival a húszmillió dolláros fődíjat. Ehhez a holdjárónak a jövő év végéig kell leszállnia az égitestre.
Miami, Florida – Egy egész alkalmi mentőosztag verődött össze pillanatok alatt annak a kétségbeesett nőnek a megsegítésére, akinek autójában fulladozni kezdett a vele utazó öthónapos kisbaba.
Egy 25 éves lány egy konyhakést vágott édesanyjába, a szomszédok kihívták a rendőrséget. P. Judit az egyenruhások megjelenésekor újra támadásba rendőrt, a kést azonban kicsavarták a kezéből.
Képtelen kordában tartani libidóját egy megrögzött pedofil, ezért azt kérte a hatóságoktól: gyógyszeres úton kasztrálják őt, hogy ne bánthasson több gyereket.
Egy 5 hónapos kisbabát az úttesten élesztett újra a nagynénje, miután az autópályán vezetve észrevette, hogy a gyereknek megállt a légzése. A kisfiú kék lett, ezért állt félre a kocsival, és próbált segítséget kérni másoktól az asszony. A döbbenetes pillanatokat egy fotós megörökítette.
Furcsa dolog történt az angliai Yorkshire-ben. A helyi önkormányzat gyereknapot szervezett, amelynek keretében arcfestést is lehetett kérni a kicsiknek - csakhogy a vidám nap befejeztével sem tudtak megszabadulni a harci dísztől.
A brit szupermodell vette át az énekes helyett a díját a Brit Awardson. Moss nem lopta el a show-t Bowie elől, a híresség egyik legendássá vált jelmezében jelent meg a színpadon.
A Pompejiben közepes színészi teljesítményeket, kissé esetlen történetet kap a néző, viszont olyan lebilincselő a látvány, hogy ismét elégedetten dől hátra: volt értelme kitalálni a 3D-t.
Borzalmas baleset történt ma kora délután a 3-as főúton Gödöllő és Aszód között. A Bors információi szerint három meghaltak, tizenhárom megsérültek, amikor egy kisbusz és egy autó frontálisan ütközött.
Kijev — A több tucat halálos áldozattal járó véres csütörtök után végre megállapodtak a politikai válság rendezéséről Viktor Janukovics ukrán elnökkel az ellenzékiek.
Rohamsisakkal és ajtókból furnérlapokból készített pajzzsal védekeznek a tüntetők az orvlövészek ellen. Hetvennyolcan vesztették életüket, hatszázan sebesültek meg eddig Kijevben, a Függetlenség téri összecsapásokban. Janukovics decemberben megy. Addig is új kormány jön.
Egy évvel a kortársai előtt jár olvasási készségben az a Down-kóros kislány, akinek a születése óta minden áldott nap dalokat énekeltek a szülei. Zenével stimulálták az agyát, és milyen jól tették.
Szocsi — Hokinagyhatalmak párbajoznak a téli olimpián. A két tengerentúli ősi rivális, az Egyesült Államok és Kanada legjobbjai a csütörtöki női fináléban és a férfitorna elődöntőjében is összecsaptak.
A korábbi hírekkel ellentétben csak vasárnap hamvasztják el a Vácról elszármazott Katalint, akit 39. születésnapja előtt pár nappal gázolt el a thaiföldi üdülőparadicsomban, Koh Samui szigetén egy tartálykocsi. Magyarországon élő, leépült édesanyja állítólag mit sem tud lánya haláláról.
Szocsi — Megvan a szocsi téli olimpia első két pozitív doppingtesztje. Az „áldozat” egy német sportoló, akinek – hazája csapatának közleménye szerint – az A próbája „a normálistól eltérő eredménnyel zárult”, s később a B-teszt is pozitív lett.
A sztárok sem mindig örömmel kezdenek bele a napi edzésükbe. Eláruljuk, hogy ők hogy, mivel motiválják magukat, mit tesznek azért, hogy mégse hagyjanak ki egy alkalmat sem.
Magyarország — Már csak kettőt kell aludni, és indul a nagy nyereményözön! Ugye nem felejtették el? A Blikk március 1-jén fontos mérföldkőhöz ér: 20. születésnapunkat ünnepeljük. Ezt hűséges olvasóinknak köszönhetjük, ezért róluk sem feledkeztünk meg.
Magyarország — Nem mérgezhetik tovább az élelmiszergyártók szív- és érrendszeri betegségeket okozó zsírokkal az embereket. A héten életbe lépett egy jogszabály, amely a legszigorúbbak közé tartozik Európában: mindösszesen 2 százalék úgynevezett transzzsírsavat engedélyez a mindennapi élelmiszerekben.
Holtan találta reggel a volt barátja az orosz Alina Bogdanovát, aki felakasztotta magát, miután előző este lefeküdt az exével. Valószínűleg szégyenében végzett magával, amiért megcsalta új párját.
A gyümölcsök még finomabbak, ha csokival édesítjük őket! Egyetértesz? Akkor készítsd el ezt a házi csokikrémet mártogató szósznak! Glutén- és laktózmentes, és vegán!