Vlagyimir Putyin elleni támadásnak nevezte az orosz elnöki szóvivő az államfő belső köréhez tartozó egyik üzletember ellen indított amerikai ügyészségi vizsgálatot.
A hágai nemzetközi törvényszék csütörtökön úgy döntött, jóváhagyja a rákbeteg Vojislav Seselj ideiglenes szabadlábra helyezését, hogy a 11 éve raboskodó nacionalista politikus Szerbiában gyógyulhasson.
Orbán Viktor, miután megbeszélést folytatott a bajor miniszterelnökkel, azt mondta: a bajor-magyar gazdasági kapcsolatok híresen jók, csak az MKB Bank ügye volt kérdés a két fél között, de minden akadály elhárult, így a magyar állam tulajdonába kerülhet az eddig bajor kézben lévő pénzintézet.
Harris őrnagy Pintér Sándor belügyminiszter jelképesen átadta az épület kulcsait az akadémia igazgatójának. (A helyesírási szabályzat szerint egyébként helyesen rendőr-akadémia, de a kormany.hu talán a filmből vette ezt is.)
Azt állítja, a mennyországba akarta repíteni családját egy amerikai asszony, aki tisztítószert itatott gyerekeivel, majd megpróbált magával is végezni. A nő ellen a rendőrség eljárást indított.
Negyedéven belül a harmadik, önkormányzati forrásból megépült kültéri kondiparkot adták át csütörtökön Szolnokon. A helyi diákközgyűlés kezdeményezésére egyedi beruházásnak indult kondiparképítés egyedülálló programmá bővült a Tisza-parti megyeszékhelyen.
Együttműködési megállapodást írt alá Ésik Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség elnöke és Hajasi Nobuhide, a japán Mizuho Bank elnök-vezérigazgatója csütörtökön.
Brenzovics Lászlóval, a KMKSZ elnökével találkozott a Fidesz-KDNP EP-küldöttsége Brüsszelben, Bocskor Andrea fideszes európai parlamenti képviselő meghívására.
II. Erzsébet királynő lánya a dokumentum bemutatása alkalmából tartott ünnepségen méltatta az Egyesült Államok és Nagy-Britannia által egyaránt vallott értékeket.
Megindult a vonatközlekedés Budapesten a kelenföldi vasútállomás és a Keleti pályaudvar között, ahol korábban gázolás miatt mindkét vágány zárva volt - közölte a Mávinform.
Ezzel csúcsra ért a kizsákmányolás, egyúttal erősödött a munkamorál. Az Oroszországi Vasutak 43 éves alkalmazottjának bűne annyi volt, hogy több mint 30 percet késett a műszakjából a kazánházban, ráadásul vissza is szólt, amikor a 40 éves felettese emiatt leszúrta. A … Folytatás
A svájci származású vasöntőmester 1844-ben hozta létre a vasöntödéjét Budán, ahol saját szabadalma alapján kéregöntésű vasúti kerekeket, vasúti kereszteződési csúcsbetéteket és gabonaipari őrlőhengereket gyártott. Kis üzeméből lett a Ganz-birodalom. A túl sok munkát és a családi problémáit nem bírták az … Folytatás
A civil fiatalok az ügyet képviselték, Gulyás Balázsék viszont az embereket akarták feltüzelni - erről beszélt a Híradónak egy olyan fiatal, aki benne volt az internetadó elleni első tüntetés szervezésében.
Washington mindkét ügyet az „Oroszországhoz való közeledésként értelmezi”, holott „mi nem akarunk közeledni senkihez sem, és nem is akarunk távolodni senkitől” – mondta a miniszterelnök Münchenben.
A madarak védelme érdekében elektromos légkábeleket helyeznek a földbe a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) területén európai uniós és hazai támogatással - közölte a nemzeti park szakmai igazgatóhelyettese csütörtökön sajtótájékoztatón.
A fejlett távközlési infrastruktúra erősíti az ország versenyképességét, a szélessávú mobil-ellátottság tíz százalékos növekedése 1 százalékos GDP növekedést eredményez - mondta Jakab Roland.
A Regnum Marianum keresztény közösségben tevékenykedő besúgottak szemszögéből mutatja be a rendszerváltás előtti egyházüldözés természetrajzát az "Operatív érték - A besúgottak" című dokumentumfilm, amelynek díszbemutatója csütörtökön volt az Uránia Nemzeti Filmszínházban, Budapesten.
Nem jelölteti magát újra a 2017-es elnökválasztáson Francois Hollande francia államfő, amennyiben az elkövetkező két és fél évben nem tudja csökkenteni a munkanélküliséget.
A Mennyország touristot előadó Futyivel, aki sok-sok esztendővel ezelőtt lépett fel a megboldogult Budapest Tv-ben, a nevét büszkén viselve a mellényén. (Ugyanitt: akinek megvan a felvétel Grespik László fellépéséről Anettka Golyószóró című műsorában, ne tartsa magában!) Én most hazamegyek, jobbra … Folytatás