2014. november 3. hétfő

nov. 3
18:55
Ponta csaknem tízszázalékos előnnyel zárta az első fordulót (hirado.hu)
Victor Ponta és Klaus Johannis jutottak a második fordulóba.
nov. 3
18:57
Londoni elemzők: erősen kezdte a negyedévet Közép-Európa ipara (hirado.hu)
A Capital Economics által a magyar, a cseh és a lengyel feldolgozószektorra külön kimutatott aktivitási mérőszám 52,5-re nőtt októberben.
nov. 3
18:59
Pásztor: amit a politikának meg kellett tennie, azt megtette (hirado.hu)
Hét évtized után megszületett az a szerbiai rendelet, amely eltörölte a vajdasági Csúrog, Zsablya és Mozsor magyar lakosságának kollektív bűnösségét kimondó jogszabályt.
nov. 3
19:01
Hat pályázat érkezett az adriai olaj- és gázlelőhelyek feltárására kiírt tenderre (hirado.hu)
Az érdeklődők 29, egyenként 1000-1600 négyzetkilométeres lelőhely feltárására jelentkezhettek.
nov. 3
19:03
Fidesz: a nemzetbiztonsági bizottságban téma lesz az MSZP-jelölt ügye (hirado.hu)
A parlament nemzetbiztonsági bizottságának szerdai ülésén téma lesz, hogy sajtóhírek szerint Horváth Imre, az MSZP újpesti országgyűlési képviselőjelöltje féléves kiképzést kapott a szovjet titkosszolgálattól - közölte Németh Szilárd, az országgyűlési testület fideszes alelnöke hétfőn az MTI-vel.
nov. 3
19:09
Felébredt a kómából, hogy megszülje gyermekét (BorsOnline)
Születendő gyermekét védte az a nő, aki október közepén zuhant kómába, miután egy teherautó-sofőr elgázolta. A nő pár napja ébredt fel - és máris kezében tarthatja újszülött gyermekét.
nov. 3
19:09
74 éjszakát ült lesben a nyertes képért (Blikk)
Magyarország — Újabb elismeréssel gyarapította díjainak hosszú sorát Máté Bence (29).
nov. 3
19:09
A magyar utazókat is érintik a szigorított szűrési követelmények (hirado.hu)
Több adatot kérnek a vízummentesen utazóktól.
nov. 3
19:11
Megtalálták Alexet! (Blikk)
nov. 3
19:11
Juncker: Helmut Kohl modern európai hazafi (hirado.hu)
Modern európai hazafiként jellemezte Helmut Kohlt az Európai Bizottság (EB) új elnöke hétfőn Frankfurtban a volt német kancellár új kötetének bemutatóján.
nov. 3
19:13
Márton-napi vigasságok a zalaegerszegi Göcseji Falumúzeumban (hirado.hu)
Az egész napos program keretében lesz libakeresés, zenés hangszerbemutató, a látogatók a tollfosztást is kipróbálhatják, a gasztronómiai kínálatban pedig megjelennek a liba- és a tökételek.
nov. 3
19:15
Az OKSZ szerint 15-20 ezer dolgozó elbocsátásával járhat az intézkedés (hirado.hu)
Az üzletek vasárnapi zárva tartása mellett szólnak nyomós érvek, de azt is figyelembe kell venni, hogy ez mintegy 15-20 ezer dolgozó elbocsátásával járhat - mondta az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az MTI megkeresésére hétfőn.
nov. 3
19:27
Hónapokig aggódott kislányáért a 4 For Dance táncosa (Blikk)
Budapest — Kevesen tudják, hogy apuka lett a 4 For Dance tagja, Illés Dániel (30).
nov. 3
19:27
Az ENSZ-főtitkár dicsérte Conchita Wurst harcát (hirado.hu)
Az ENSZ-főtitkár méltatta Conchita Wurst osztrák transzvesztita előadónak, az idei Eurovíziós Dalfesztivál győztesének harcát a diszkrimináció és az intolerancia ellen hétfőn egy bécsi rendezvényen.
nov. 3
19:29
Tiltott helyen dohányzott - az államfő hívott rá rendőrt (hirado.hu)
Személyesen Recep Tayyip Erdogannal gyűlt meg a baja egy kávézóban a törvényi tiltás ellenére dohányzó embernek Isztambulban, akire maga az államfő hívott rendőrt tette miatt.
nov. 3
19:45
Elhalasztja az esküvőjét Zayn (Blikk)
London — Nem lesz esküvő a One Direction háza táján! Zayn Malik (21) úgy döntött, jelenleg inkább a munkára koncentrál, mintsem menyegzőjét tervezgesse.
nov. 3
19:45
Újabb Tom Cruise-trófea: Miranda Kerr (BorsOnline)
Tom Cruise küröl parázslik a levegő. Még egy hét se telt el azóta, hogy cáfolnia kellett kapcsolatát Lindsey Lohannel, máris új hódításról suttognak.
nov. 3
19:45
Ismét az OTP a legjobb privát banki szolgáltató Magyarországon (hirado.hu)
Ismét az OTP a legjobb privát banki szolgáltató Magyarországon a Financial Times gazdasági lapcsoporthoz tartozó The Banker szerint. Az OTP Private Bankinget eddig kétszer választották a régió legjobbjának, valamint a díj magyarországi kiterjesztése óta a hazai legjobb is.
nov. 3
20:03
Somogyi Zoltán feltűnik az Éjjel-nappal Budapestben (Blikk)
Budapest — Jól ismert rádióst láthatnak az Éjjel-nappal Budapest kedd esti epizódjában.
nov. 3
20:03
Az EPP elnöke Johannis támogatására buzdít (hirado.hu)
Joseph Daul, az Európai Néppárt elnöke arra buzdította a néppárt romániai tagjait, hogy a román elnökválasztás második fordulójában a jobbközép ellenzéki Klaus Johannist támogassák.
nov. 3
20:05
Összehozták Cruise-t és Miranda Kerrt (Blikk)
Los Angeles — Tom Cruise (52) csak úgy falja a nőket! Korábban is olyan nagy nevekkel kötötte össze az életét, mint Nicole Kidman (47) és Katie Holmes (35), most azonban a még náluk is fiatalabb pipikre csap le!
nov. 3
20:05
Egymást csépelték a NASCAR-pilóták - videó! (Blikk)
Fort Worth – Szokatlan jelenetek játszódtak le az amerikai NASCAR-bajnokság legutóbbi futamán a Texas Motor Speedwayen: összeszólalkozott, majd összeakaszkodott egymással két korábbi sprintbajnok, a bunyóba a pilóták csapatai is bekapcsolódtak, így komplett tömegverekedés alakult ki.
nov. 3
20:05
Komolyzenei díjat alapított fiataloknak a Warner Music (hirado.hu)
Az elismeréssel 100 ezer dollár, azaz csaknem 25 millió forint is jár.
nov. 3
20:07
Ideiglenes vb-övért bokszolhat Bedák (Blikk)
Budapest – Újra világbajnoki övért bokszolhat Bedák Zsolt (30)! A WBO (Bokszvilágszervezet) kispehelysúlyú Európa-bajnok profi ökölvívója december 6-án léphet ideiglenes vb-övért léphet szorítóba Budapesten.
nov. 3
20:07
Gyengült a forint (hirado.hu)
Hétfőn gyengült a forint az euróhoz, a dollárhoz és a svájci frankhoz képest a bankközi devizapiacon, míg a japán jenhez viszonyítva erősödött.
nov. 3
20:09
Szakszervezet: a vasárnapi zárva tartás jó, ha mindenkire vonatkozik (hirado.hu)
A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete alapvetően támogatja az üzletek vasárnapi zárva tartását, mert úgy véli, ezzel csökkenhetne az ágazatban dolgozók megterhelése, ám csak akkor tartja elfogadhatónak, hogy az üzletek ne nyissanak ki vasárnap, ha az minden üzlettípusra, tehát nemcsak a nagyokra vonatkozna - mondta el hétfőn az MTI-nek a szakszervezet elnöke.
nov. 3
20:11
Rövid hatótávolságú légvédelmi rakétarendszer kiépítését tervezik a lengyelek (hirado.hu)
Lengyelország hétfőn "technikai párbeszédre" hívta a hadiipari vállalatokat, a cél egy rövid hatótávolságú légvédelmi rakétarendszer kiépítése.
nov. 3
20:13
Haiti és izraeli szerző kapta az idei Femina díjat Franciaországban (hirado.hu)
Yanick Lahens haiti és Zeruja Salev izraeli írónőnek ítélték oda hétfőn az egyik legrangosabb francia irodalmi elismerést, a Femina díjat.
nov. 3
20:21
Szörnyű: vérátömlesztéstől lett AIDS-es a kisfiú (BorsOnline)
A szaúdi rendőrség nyomozást indított annak a gyereknek az ügyében, aki egy kórházi kezelés során fertőződött meg AIDS-szel. A kisfiút három klinikán is ellátták, egyelőre nem tudni, honnan származott a fertőzött vér.
nov. 3
20:21
Véget vetett életének az eutanázia élharcosa (Blikk)
Portland — Szerettei ölelő karjai között önkezével vetett véget életének az a kaliforniai nő, akiről tíz hónappal ezelőtt derült ki, hogy agydaganata van.
nov. 3
20:21
Szerbiában ismét drágul a gáz (hirado.hu)
Hiába rendeztek október közepén Belgrádban soha nem látott katonai parádét Vlagyimir Putyin tiszteletére, az orosz elnök szerbiai látogatása után úgy döntött, 28 százalékkal csökkenti a Szerbiának szállítandó gáz mennyiségét - hangzott el a Duna Híradóban.
nov. 3
20:23
Elképesztő állapotok a kórházakban (Blikk)
Magyarország - Sokan felháborodva gondolnak a magyar egészségügyre, benne a kórházakra, ahol gyakran kritikán aluli állapotokkal találkozik a beteg és a látogató.
nov. 3
20:23
Regionális innovációs ügynökséget hoz létre a DE és a megyei iparkamara (hirado.hu)
A megállapodás nyomán létrejövő ügynökség összefogja és közvetíti a vállalkozások részéről jelentkező piaci igényeket, valamint az egyetem legújabb kutatási eredményeit.
nov. 3
20:25
Birkák bégettek Madridban (Blikk)
Madrid — Óriási legelővé változott néhány órára Madrid belvárosa, amikor juhok és birkák lepték el a legforgalmasabb utcákat.
nov. 3
20:25
Két hetet adott a Burkina Fasónak az Afrikai Unió (hirado.hu)
Az Afrikai Unió két hetet adott a puccsal hatalomra került katonai hatóságoknak a visszatérésre a polgári vezetésű kormányzathoz, ellenkező esetben szankciókat fognak elrendelni.
nov. 3
20:27
Az ablakon át menekültek a lakástűzből - videó! (Blikk)
Budapest — Létra segítségével mentettek ki a tűzoltók két lakót lángokban álló első emeleti otthonukból hétfő hajnalban az V. kerületi Balaton utcában.
nov. 3
20:29
Robotpingvin kamerázott (Blikk)
Antarktisz — Robotpingvinekkel forgatott dokumentumfilmet az állatokról két francia filmes.
nov. 3
20:39
Halloween-kelléknek hitték a koponyákat (BorsOnline)
Többezer okkult kiegészítővel együtt két emberi koponyát is találtak egy hagyaték felmérői. Az emberi maradványokra először azt hitték: egyszerű műanyag tárgyra bukkantak.
nov. 3
20:39
Havi 15 ezerbe kerül a kövérség (Blikk)
Magyarország — Nemcsak a tavasz, de az ősz is a kétségbeesett fogyókúrák ideje. Brit felmérések szerint az év végi céges bulikra készülődve majdnem ugyanannyi nő és férfi veselkedik neki ilyenkor a fogyásnak, mint a nyári strandszezon előtt.
nov. 3
20:39
Ivan Fischer to programme, conduct Berlin Wall concert commemoration (hirado.hu)
The German government has commissioned Hungarian conductor Ivan Fischer, who is music director and chief conductor of both the Berlin Konzerthaus and the Budapest Festival Orchestra, to programme and conduct a commemoration of the 25th anniversary of the Berlin Wall's collapse on Nov. 9.
nov. 3
20:41
Harmincon túl is lehet bomba formában (Blikk)
Az egészséges életmódra váltani, sőt profi sportkarrierbe kezdeni még harminc után sem késő!
nov. 3
21:15
62 nőt vett feleségül a nyers húst zabáló férfi (BorsOnline)
Nagyon különös hobbijai vannak egy egyiptomi férfinak. Az úriember előszeretettel házasodik és imád nyers húst enni.
nov. 3
21:15
Harmincon túl is lehetünk bomba formában (Blikk)
Az egészséges életmódra váltani, sőt profi sportkarrierbe kezdeni még harminc után sem késő!
nov. 3
21:15
Adatlopás, ami nem csak az interneten fenyeget (hirado.hu)
Nem mindegy, kiknek adjuk meg személyes adatainkat az interneten. Ha illetéktelenek kezébe kerülnek, nemcsak anyagi kár érhet bennünket.
nov. 3
21:33
Hollande felszólította Putyint (hirado.hu)
A francia államfő arra szólította fel Vlagyimir Putyin elnököt, hogy ne ismerje el a kelet-ukrajnai szakadár régiókban megrendezett választást, amely szerinte "megkérdőjelezi az ország területi integritását".
nov. 3
21:35
EU-vélemény: Görögországnak védőhálóra lesz szüksége (hirado.hu)
A csőd szélére sodródott Görögország 2010 óta összesen 240 milliárd euró hitelt kapott az Európai Uniótól és a Nemzetközi Valutaalaptól.
nov. 3
21:37
Eddig tiltott szert is bevetnek a pocokok ellen (hirado.hu)
Túlságosan elszaporodott a mezei pocok, a Nébih így megengedte, hogy olyan szert is használhassanak a gazdák, amely itthon nem engedélyezett.
nov. 3
21:51
Élő adásban vizelt az időjós - videó! (Blikk)
Sugar Mountain – Senki sem hiszi el, hogy a telefonját kereste!
nov. 3
21:51
Elbontották a Steve Jobs emlékére emelt iPhone-szobrot (hirado.hu)
Miután a Jobs által alapított Apple amerikai informatikai óriáscég jelenlegi elnök-vezérigazgatója, Tim Cook nyilvánosan vállalta homoszexualitását.
nov. 3
21:53
Szexoldalon a tanárnő szerektezése - videó! (Blikk)
Santiago del Estro – Argentínában azonnali hatállyal felfüggesztették állásából Lucita Sandoval angol tanárnőt, miután az egyik internetes pornófilmes honlapra is kikerült az a 23 perces videófelvétel, amelyen egyik 16 éves tanítványával élt nemi életet.

Keresés