A Quantum Of The Seas ugyan csak a világ harmadik legnagyobb tengerjáró hajója, a fedélzetén alkalmazott technológiát tekintve világelső. Vasárnap pezsgő csattant az első okoshajó oldalán, és elindult Angliából az Egyesült Államok felé.
Malik Scott a maga 108 kilójával és agyontetovált testével nem tűnik túl bizalomgerjesztőnek. Vladimir Klicsko edzőpartnere nem tagadja, fiatalon drogot árult.
Liz Marks egy népszerű lánynak számított iskolájában, ám egy autóbaleset miatt borzasztó sérüléseket szenvedett. Most saját példáján keresztül azt tanácsolja mindenkinek, hogy soha, de soha nem nyomkodjuk mobiltelefonunkat vezetés közben.
Magyarország – Lassult a népesség fogyása az előző évekhez képest, vagyis több gyermek jött a világra, mint egy évvel korábban, és kevesebben haltak meg, de összességében még mindig nagyobb a halálozási arány a születésnél, vagyis csökken a népesség – erről közöl összeállítást a bama.hu.
Tízből már hét fejvadász nézi a közösségi médiát, amikor munkaerőt keres, közben pedig még mindig kevesen veszik tudomásul, hogy nem mindegy, mit posztolunk magukról – írja a hvg.hu egy nemzetközi felmérésre hivatkozva.
Félmilliárd dollárral (123 milliárd forinttal) támogatja a fertőző betegségek - köztük a malária és egyéb trópusi betegségek - elleni küzdelmet Bill Gates az alapítványán keresztül.
Még csak szeptemberben született meg Josie Cunningham harmadik babája, de karácsony előtt máris újra teherbe akar esni. A nő, aki arról vált híressé, hogy a TB fizette ki hatalmas melleinek műtétjét, azért akar ilyen hamar újra babát, hogy a kicsik együtt mehessenek iskolába.
A szervezők a január eleji rendezvény bevételéből az Arany János Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményt támogatják.
Bíróság elé állítottak Hongkongban egy brit pénzügyi szakembert, akit azzal gyanúsítanak, hogy a lakásán megölt két nőt. Az egyik áldozat oszlásnak indult holttestét egy bőröndben találták meg az erkélyen - közölte a helyi média hétfőn.
Az elismerést idén Bolberitz Pál egyetemi tanár, a Szent István Akadémia elnöke, Horváth János közgazdász, az Országgyűlés volt korelnöke és P. Ferencz B. Ervin ferences szerzetes vehette át.
Pécsi metszet címmel öt pécsi kortárs festő, Ernszt András, Pinczehelyi Sándor, Somody Péter, Szentgróti Dávid és Valkó László ez alkalomra készült képeiből rendeznek kiállítást a Zágrábi Magyar Intézetben november 5. és 30. között.
Angela Merkel német kancellár akkor sem lenne hajlandó az Európai Unión belüli szabad munkaerőmozgás London által követelt korlátozásának támogatására, ha Nagy-Britannia e korlátozások nélkül kilépne az EU-ból.
A Ryanair légitársaság adózás utáni nyeresége éves alapon 14,7 százalékkal, bevétele 6,75 százalékkal nőtt 2014 harmadik negyedévében. A légitársaság profitja 598 millió euró, bevétele 2 milliárd euró lett.