Az intézkedés célja a piac kifehérítése, átláthatóságának biztosítása, ugyanis számos olyan automata működik Magyarországon, amely mögött nem áll legális gazdálkodó - közölte az NGM.
A kormány dolga nemcsak az, hogy emlékezzen és emlékeztessen - mondta a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapja alkalmából.
A horvát származású amerikai egy ír üzletember segítségével Horvátországban kívánt bioetanolgyárat építeni, de társa végül megkerülte őt, és a projektet Magyarországon valósította meg.
Halálának lassan egy évtizedes évfordulójának közeledtével, november 23-án, vasárnap délután újra felcsendülnek Ákos Stefi, az 1950–60-as évek legendás énekesnőjének slágerei a budapesti Stefánián.
Az első törvények, rendeletek a kormányzati és európai uniós jóváhagyás esetén jövő tavasszal születhetnek meg - mondta a felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár.
Óvatosba’ azt tippelném, hogy a Váci úti Tescónál látták ezt az elektromos, dohányosokat begyűjtő járművet, de lehet, hogy tévedek. (Törvényi háttér: Már nagyobb áruházláncok épületében sem lehet ugye cigit árulni, mert akkor a NER új trafikosai nem tudnának extraprofitot termelni.)
A Párbeszéd Magyarországért társelnöke úgy vélekedett: a közpénzekkel történő átlátszó gazdálkodás lehet a legfőbb eszköze annak, hogy visszatérjen az emberek politikába vetett bizalma.
Budapest — Hosszú életem során nagyon sokat olvastam, de nem eleget. Mindazonáltal ennek köszönhetem, hogy 90 évesen szellemileg még frissnek mondhatom magam – mondta utolsó Vasárnapi Blikknek adott interjújában a Kossuth-díjas, érdemes és Kiváló művész, akivel a Nemzet Színészévé választását követően találkoztunk rózsadombi otthona közelében.
A 12 kilométer hosszú Rezéti-Duna első három kilométerén szeptemberben kezdődött a kotrás, erre azért volt szükség, mert a meder feltöltődése már a mellékág elzáródásával fenyegetett.
A csekkes befizetés helyett az átutalást, illetve a havi vagy negyedéves fizetés helyett az éves egyösszegű díjfizetést vállalva csökkentik az autósok a kötelező gépjármű felelősségbiztosításuk díjait a most zajló kampányban.
Budapest — Bár sok tragédia érte Gondi Helént (24), a fiatal nő mégis boldogan él. A Rising Star énekesnőjének elváltak a szülei, ő az édesanyjával maradt, aki beteg lett, és csupán 11 éves kiskamasz volt Helén, amikor elveszítette őt.
Az ország második legalkalmasabb miniszterelnöke az utcára tenné a magyarokat, de csak azért, hogy tüntessenek a kormány ellen. A Fidesz szerint Gyurcsány megint hazudik, és a tüntetések mögött a baloldal áll nem az emberek.
A Csongrád megyei településről pénteken tűnt el a fiatal nő, akinek holttestét másnap találták meg a nyomozók egy forráskúti ingatlan mellékhelyiségében. A nőt megölték, egy férfit előállítottak. (MTI)
A 22 éves Tomasz Procko és a 29 éves Karol Szymanski voltak a halálos áldozatai annak a londoni balesetnek, amely péntek reggel történt a Cadogan téren, a város nyugati részén. Nyolcan megsérültek. (BBC)
Budapest — A Vuk öreg Karakjaként is embert formál meg Székhelyi József (67) a Madách Színház új mesedarabjában, amiben ezúttal többször dalra is fakad. A színész élvezi a közös munkát a fiatalokkal, és persze a gyerekeknek sem utolsó kihívás.
A Jobbik elsősorban a levélben, illetve az elektronikus úton történő szavazás engedélyezésével könnyítené meg a Magyarországtól távol lévő választók szavazását.
Rendet vágna a kormány az italautomaták világában. Az új szabályozás szerint minden automatát regisztrálni kell majd, kvázi csipet raknak bele amely – hasonlóan a pénztárgépekhez - logolná az automata forgalmát. Jelenleg ugyanis sok automata reigsztrálatlanul üzemel, adót nem fizet üzemeltetője. … Folytatás
Az esküvője általában mindenkinek emlékezetes marad, de nem mindenkinek azért, mert olyan sikeres volt. Egy brit pár a kórházban kötött ki utána ételmérgezéssel.
A Nyugat nem rejti véka alá Szergej Lavrov külügyminiszter szerint, hogy az Oroszország elleni szankciókkal nem az orosz politika megváltoztatására törekszik.
Egy 34 éves amerikai nőnél szülés közben egy igen ritka, és életveszélyes komplikáció alakult ki, magzatvíz embóliát kapott. Ez a kórkép olyan súlyos, hogy a terhes nők 1-5 órán belül belehalnak, így az orvosoknak rendkívül gyorsan kell reagálniuk.
A Nyugat nem rejti véka alá, hogy az Oroszország elleni szankciók révén nem az orosz politika megváltoztatására törekszik, hanem egyenesen rendszerváltást próbál kikényszeríteni az országban. Erről az orosz külügyminiszter szombaton beszélt Moszkvában. Szergej Lavrov szerint amikor régebben szankciókat alkalmaztak Észak-Koreával, Iránnal … Folytatás
Szegény gyerek ne maradhasson ki az oktatásból, a pedagógusok kapjanak több fizetést. A 2015-ös költésgvetés a szakszervezetek szerint elfogadhatatlan.