Berlin — Csodaautót álmodott meg a Mercedes! Az évezred luxusjárgányának nevezett négykerekű vezető nélkül is megállja a helyét az utakon, minden igényét kielégíti gazdájának.
Vegyes vállalat alakításáról írt alá szándéknyilatkozatot a TriGranit Management Corporation, az RTM Outlets Management és a CHOC Chinese Outlet Centres.
A Class FM műsorveztője és felesége már nagyon várják második gyermekük világra jöttét. Balázs annyira lelkes, hogy még a szülőszobát is megnézte már nejével, ahol neje vajúdni fog.
Egyiptomban csütörtökön felmentették azt az orvost, akit azzal vádoltak, hogy halálos kimenetelű nemi szerv csonkítást hajtott végre egy 13 éves lányon.
Budapesten mintegy százan, világszerte közel 30 ezren vesznek részt a Startup Weekend - startup hétvége - elnevezésű rendezvényen november 21-23-a között, amelyen a csapatoknak rövid idő alatt kell eljutniuk a kiinduló ötlettől a termék vagy szolgáltatás beindításáig.
Budapest — Örülnék, ha mindennap egy ilyen jó hírt kapnék! – viccelődött Miterli Zoltán (53), amikor szerdán felhívtuk a jó hírrel: nettó 500 ezer forintot nyert a Blikk játékával.
Az amerikai tulajdonú Bunge étolajgyár már évekkel ezelőtt megnevezte azokat a cégeket a NAV-nak, amelyek áfát csalnak. Az adóhatóság azt állítja,hogy már vizsgálják az ügyet.
Ezen a képen épp a Nyugatinál járnak. A szerkesztőségből abba az irányba távozó Kasnyik Márton szerint sokan vannak, és akadályozzák is a forgalmat. (Bónusz: az alábbi képen 8 nemzetsportolóját rejtettünk el. Találjon meg minél többet!) Fotókidolgozás akció: -30% Kuponkód: … Folytatás
Az internet szabadsága és nyitottsága, de egyben határok között tartása, egyfajta "rend" mellett álltak ki kínai vezetők és szakemberek egy nemzetközi konferencián, amelyet első ízben rendeztek meg a világháló globális szabályozásának témakörében a kelet-kínai Vucsen városában.
Az újság nagyjából annyit állít, hogy bár tök sokan tüntetnek az Orbán-kormány ellen, a politikában nincs változás. A cikkben kitérnek arra is, hogy a legutóbbi tüntetések követelései, így a kormány lemondása, nem reálisak, hiszen a Fidesz az elmúlt években minden … Folytatás
Los Angeles — Steven Tyler (66) mindig is tudta, hogyan kell egy nőnek stílusosan felöltözni, és nagy lelkesedéssel követte is a saját trendjeit, függetlenül attól, hogy ő maga férfinak született.