A minőségi fesztiváloknak gazdaságélénkítő hatást kell gyakorolniuk, ennek érdekében a Magyar Fesztiválszövetség (MFSZ) elnöksége kidolgoz egy tervet a közös munkára az illetékes szervezetekkel - mondta Márta István, az MFSZ elnöke a szövetség szerdai budapesti konferenciáján elhangzottak összegzéseként.
Emléktáblát avattak Popper Péter tiszteletére a XIII. kerületi Csanády utcai, egykori lakóházának falán a pszichológus születésének 81. évfordulója alkalmából, szerdán.
A TSS, vagyis toxikus sokk szindróma ugyan ritka, de annál veszélyesebb betegség, ami a nem megfelelő tamponhasználattól bárelyik nőnél kialakulhat. Egy 27 éves brit nő kómába is esett tőle.
A spanyol ügyészség szerdán bejelentette, hogy nyomozást fog indítani Artur Mas katalán elnök ellen a Katalónia függetlenné válásáról rendezett "alternatív népszavazás" miatt.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) változatlan piaci viszonyok és befizetési fegyelem mellett 22-24 milliárd forint felügyeleti díjból befolyt összeggel számol jövőre, aminek mintegy fele marad a Nébihnél.
Rio de Janeiro — Hol máshol lehetne nagyobb jelentősége a kerekded női hátsóknak, mint Brazíliában, a szamba őshazájában, ahol a riói karneválok legnagyobb attrakciói a zene ütemére lágyan vagy épp tüzesen ringó hátsó fertályok.
Habony barátnőjének apja Eduard Usikov ukrán üzletember. A NAV most az ő egyik húsipari cégénél tartott házkutatást. Usikov szerint az Orbán-Simicska háború miatt rágtak be rá a fináncok.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az eddigi 8 helyett 15 cég felett gyakorolja az államot megillető tulajdonosi jogokat csütörtöktől - az erről szóló nemzeti fejlesztési miniszteri rendelet a szerdai Magyar Közlönyben jelent meg.
A U2 utcaművészekkel filmesítette meg a nemrég megjelent Songs Of Innocence című albumának dalait, a 11 videóból álló alkotás decemberben jelenik meg - írja a The Guardian internetes kiadása.
A Magyar Diaszpóra Tanács tagjai aggodalmuknak adnak hangot a nyugati sajtóban megjelenő, Magyarországot érő, kettős mércét alkalmazó támadásokkal kapcsolatban - tartalmazza a tanács szerdai ülése után elfogadott zárónyilatkozat, amelyet eljuttattak az MTI-hez is.
Egy négytagú szerkesztőbizottság addig irányítja a hetilapot és a hvg.hu portált, amíg megfelelő új főszerkesztőt nem találnak - mondta a HVG Zrt. vezérigazgatója szerdán az MTI megkeresésére.
Mondhatni, egyedül megtölt egy egész börtönt az a kislány, akinek közel kétszázan küldtek szexuáls tartalmú képeket és felajánlásokat a világ minden tájáról.
Cardiff — Két veseátültetésen átesett beteg halt meg a walesi egyetemi kórházban, miután egy rejtélyes betegségben elhunyt, súlyosan alkoholista férfi szerveit kapták meg.
Nem a nagykövetek felelősek azért, hogy az elnökválasztáson torlódás alakult ki külföldi szavazóköröknél - mutatott rá ki Traian Basescu tisztségben lévő román államfő.
Elkészült a geotermikus fűtési rendszer korszerűsítése Szarvason, a közintézményeket és lakásokat is ellátó rendszer modernizációját 732 millió forint költséggel végezték el, európai uniós támogatás segítségével.
Halálra gázolt egy kerékpárost a vonat Balmazújvárosnál szerda délután, emiatt a Fehérgyarmat-Debrecen-Füzesabony vasútvonalon késésekre kell készülni.
Budapest — Nem tudott meglenni futsalos csapattársai nélkül Szijjártó Péter (36). A Blikk megtudta: a külügyminiszter nem csak közeli munkatársát, a kabinetfőnökeként is emlegetett Benkő Szilárdot vette magához a kancelláriától. Két további labdarúgótársa is az új tárcához igazolt.
Budapest — Százmillió forint adóhátralékot fizetett be Simon Gábor volt MSZP-elnökhelyettes, akit az ügyészség költségvetési csalással gyanúsít – írta a Magyar Nemzet.
A szombaton nyíló és január 10-ig látható kiállítás a két alkotó mintegy hetven művét tárja a közönség elé: Csorba Simon főként festményeket, térplasztikákat, grafikákat, Sörös József olajfestményeket állít ki - mondta Baky Péter, a kiállítás rendezője az MTI-nek.
Szállást keres a Szent Család címmel karácsonyi misztériumjátékot mutatnak be november 28-án Nagy Kopeczky Kálmán rendezésében a zalaegerszegi Griff Bábszínházban.
A Cseh Energetikai Művek (CEZ) szerdán megerősítette, hogy meg akarja venni az olasz Enel energetikai csoport kétharmados részvénycsomagját a szlovákiai Slovenské elektrárne (Szlovák Villamosművek-SE) társaságban.
Mivel Magyarország tagja a NATO-nak és az EU-nak is, ezért „lojális lesz a szövetségeseihez”, még akkor is, ha nem ért egyet bizonyos lépésekkel - mondta a kormányfő.
Indonézia egyik szent helye szinte úgy üzemel, mint egy swinger klub: üzletemberek, háziasszonyok és férjek szexelnek vadidegenekkel - mindezt a szerencse reményében.
Az idén 40 éves Muzsikás Együttesnek, Kákonyi Csilla festőművésznek és Magyari Lajos költőnek, publicistának ítélte oda idén a Szervátiusz Jenő-díjat a művész nevét viselő alapítvány. A kitüntetéseket szerdán adták át Budapesten.
Mehmet Ali Agca, a néhai II. János Pál pápa elleni merénylet elkövetője arra kérte a Vatikánt, hogy találkozhasson Ferenc pápával a katolikus egyházfő november végi törökországi látogatásakor.
A megállapodás nyomán az egykori Német Szocialista Egységpárt (NSZEP) utódszervezetéből kialakult Baloldal a 25 évvel ezelőtti rendszerváltozás óta először adhatja egy német tartomány kormányfőjét.
Egy újabb készülő katonai támadás előjele, hogy a kijevi vezetés befagyasztotta a szakadárok kezén lévő keleti-ukrajnai területeknek járó költségvetési támogatást - mondta Szergej Lavrov.
Az ellenzéki vezérszónokok bírálták a jövő évi terveket, a kormánypártok szerint viszont megalapozott, és a családok érdekeit szem előtt tartó költségvetés lesz a 2015-ös.
Budapest — Ahogy arról szerdán írtunk, Kállay-Saunder András (29) péntek éjszaka az egyik belvárosi bárban csajozott. Egy sötétszőke lánnyal merült hosszú, mély beszélgetésbe, amelyről fotók is készültek.