Az Allergan nevű botoxgyártót 66 milliárd dollárért veszi meg az Actavis nevű gyógyszeripari vállalat. Annyira forró volt a botoxgyártó, hogy egy ismert hedge fund és a Valeant nevű másik gyógyszeripari cég már egy éve fel akarta vásárolni ellenségesen, az Actavis-szal … Folytatás
Nyolcvanhárom éves korában elhunyt a "japán Clint Eastwoodként" emlegetett Takakura Ken színész, aki egyebek közt Ridley Scott Fekete eső és Sydney Pollack Jakuzák című filmjének köszönhette nemzetközi hírnevét.
A Nemzeti Együttműködési Alapból ömlik a közpénz a Fidesz- és kormányközeli civil szervezetekhez A pénzosztásért a CÖF-ös, Békemenet-szervető Csizmadia László felel.
Palvin Barbaráról, valljuk be, nem nehéz jó képeket csinálni, de azok a fotók, amiket Éder Krisztián fotóművész készített, nem mindennapi környezetben ábrázolják a modellt.
Alig telt el pár nap és az kz aktmodell bebizonyította, hogy egy kicsit sem szégyenlős. Máris megmutatta gyönyörű testét. VV Dóri ezzel kivívta, hogy a netezők kedvence legyen.
A november végén megrendezésre kerülő bormustrán mutatják be azt a fehér- és vörösbort, ami viselheti a város bora címet – közölte Papp László, Debrecen polgármestere a Déri Múzeumban tartott sajtótájékoztatón. A város rendezvényein ezeket a borokat szolgálják majd fel, de várhatóan … Folytatás
A közbeszerzésről szóló törvény szerint 25 millió forint alatt nem kell hirdetni és versenyeztetni. Ki nem találná, kik kaptak rá a 24.900.000 forintos pályázatokra!
Szörnyű becsületgyilkosság történt Törökországban: egy fiatal fiút elrabolt a barátnője családja, megkínozták és élve eltemették, írja az osztrák Neue Kronen Zeitung.
Az elmúlt fél év során a sógorok egyharmadával legalább egyszer előfordult, hogy pénzszűke miatt késve tudott kiegyenlíteni egy számlát, írja az osztrák Neue Kronen Zeitung
1850-ben azon háborgott Ferenc József követe, hogy rosszindulató sajtópletykáknak hisz az amerikai kormány, pedig nem is nyomják el a magyarokat. Ez jutott eszébe most az amerikai követség vezetőjének.
A Facebook at Work cégek belső kommunikációs csatornája lehet, ha egyszer elindul. Egyelőre csak a Facebook 8000 alkalmazottja teszteli, teljes titokban.
Bármit megtesz azért az egykori légi utaskísérő, hogy imádott Ken babájára hasonlítson. Rodrigo Alvest még az sem zavarja, hogy már eddig is 125 ezer fontot – közel 48 millió forintot – áldozott a plasztikai sebészetekre.
Az állatkert nagyon idős, 45 éves sziamangja az életéből 27 évet töltött Budapesten. Itt érte a halál. A faj egyedei a vadonban általában 25-30 évet élnek, úgyhogy a 45 év igen szép teljesítmény. (zoobudapest.com)
A kelet-kínai Yiwu városa és Madrid közötti tizenháromezer kilométer hosszú utat 21 nap alatt teszi meg, ami még mindig jóval kevesebb, mint a konténerszállító hajók menetideje. A száz konténerrel útjára indított 81018-as vonat a tervek szerint rendszeresen közlekedni fog. Ez aztán … Folytatás
Tudják, amit 46 millióért adott el a belvárosi önkormányzat úgy, hogy a szomszédban egy nagyjából ugyanakkora - valójában kicsit kisebb - üzlethelyiség 122 millióért kelt el.
Friss házasok voltak és imádták egymást. Ám amikor Krickitt Carpenter egy autóbaleset után felébredt a több hétig tartó kómából, semmire sem emlékezett, még a férjére sem, írja a német Bild újság.
Graceland — Soha nem hallott titkokat árult el Elvis Presleyről (†42) új könyvében egy egyetemi professzor, aki még azt is tudja, hogy a Király a vécén ülve halhatott meg.
Sambas — Egy aprócska gyík és egy megtermett rablólégy mókás találkozásának lehetett tanúja Hendy Mp indonéziai fotós, aki a saját kertjében kapta lencsevégre a faágon ejtőző állatokat.
Öt magas beosztású tisztviselőt letartóztattak, miután lába kélt az egymillió dollár értékű cuccnak. Uganda az illegális elefántcsont-kereskedelem egyik forrása, itt lövik ki az állatokat, majd az agyarakat kenyai kikötőkön keresztül csempészik Ázsiába. A legtöbb afrikai országban, a szomszédos Kenyában is … Folytatás
A belvárosi propagandatévé felügyelőbizottságának élén Szentgyörgyvölgyi Gábor váltja Kerényi Imrét. A fáradhatatlan miniszterelnöki megbízottnak azért jutott újabb teendő, ő lett a Belváros-Lipótvárosi Cigányzenekar Nonprofit Kft. új fb-elnöke.