2014. november 16. vasárnap

nov. 16
17:33
Amerikai magyarok szerint torz kép jut el Obamához Magyarországról (hirado.hu)
Ludányi András, nyugalmazott ohiói professzor szerint Barack Obama amerikai elnökre legfeljebb négy-öt magyar személy bír befolyással.
nov. 16
17:42
Vajon az a dél-koreai, aki megvette ezt a Napóleon-sapkát kétmillió euróért, mostantól mindig ebben fog járkálni? (444.hu)
Napóleon a marengói csatában hordta ezt az akkor 60 frankba kerülő sapkát (bár állítólag átöltözött közben, szóval nem csak ezt viselte), most a várt 3-400 ezer helyett közel kétmillió euróért, jó hatszázmillió forintért vette meg egy dél-koreai gyűjtő. A monacoi … Folytatás
nov. 16
17:44
Mégsem fogja árulni a rágógumiízű, rózsaszín brokkolit a McDonald’s, pedig igény biztosan lenne rá (444.hu)
A dolog technológiai részét megoldották, de a gyerekeket csak megzavarta a rágógumiízű brokkoli, mondta a McDonald’s vezérigazgatója. Ezért a tesztelések után úgy döntöttek, inkább mégsem teszik a normál menü részévé az egészséges és finom gasztrotudományos fejlesztést. (Businessweek, Business Insider.)
nov. 16
17:48
A nővérkévé változott Wolf Kati helytállt a bajban (Blikk)
BUDAPEST – Izgultam, mert ez volt az első alkalom, hogy cukorbetegnek kellett segítenem – emlékezett Wolf Kati (39), aki lánya szülinapi zsúrján változott nővérkévé.
nov. 16
17:50
Csak táncolt a ringben a pankrátor focikapus (Blikk)
FRANKFURT – Tánccal mutatkozott be a pankrátorok között Tim Wiese (32). A német válogatottal a 2010-es vb-n is megforduló focikapus egy frankfurti gálán tartott előadást.
nov. 16
17:51
Nemzeti emlékhellyé nyilvánították Chilében a Pinochet-diktatúra elnyomó apparátusának bölcsőjét (hirado.hu)
Nemzeti emlékhellyé nyilvánították Chilében azt az egykori munkásüdülőt, ahol létrejött Augusto Pinochet diktátor hírhedt titkosrendőrsége és annak kínzókamrája működött.
nov. 16
17:53
Három baleset, kilenc össztört autó - jelentős a torlódás az Erzsébet hídon (hirado.hu)
Mindkét irányba csak a buszsávok járhatók a budapesti Erzsébet hídon, ahol három balesetben kilenc jármű ütközött vasárnap délután. A hídon jelentős a torlódás - olvasható a rendőrség honlapján.
nov. 16
17:55
Kínai egészségügyi dolgozók érkeztek Libériába (hirado.hu)
Százhatvan kínai egészségügyi dolgozó érkezett az ebolajárvány által leginkább sújtott Libériába, ahol egy kezelőközpontot építenek és működtetnek majd - tudatta vasárnap a nyugat-afrikai országban működő kínai nagykövetség.
nov. 16
18:06
Nem fogja elhinni, milyen indokokkal szakított a srác (BorsOnline)
Ilyen érzéketlen szakító üzenettel még biztos nem találkozott! Az interneten is nagy visszhangot váltott ki, milyen indokokkal dobta ki egy srác a párját.
nov. 16
18:06
Óriások lettek a futballtörpék (Blikk)
PIREUSZ, KISINYOV, SERRAVALLE – Elképesztő hétvégéjük volt a futballtörpéknek az Európa-bajnoki selejtezőkben! A többnyire pofozógépnek számító labdarúgó-válogatottak közül Feröer-szigetek és Liechtenstein nyerni tudott, San Marino pedig döntetlennek örülhetett, ráadásul egyik csapat sem kapott gólt.
nov. 16
18:08
Együtt temetik Gera Zoltán és Helga asszonyt (Blikk)
BUDAPEST – November 28-án, kettős temetéssel vesznek búcsút Gera Zoltántól (†91) és feleségétől, Helgától (†79), aki alig egy nappal később követte hű társát a halálba.
nov. 16
18:09
Ezeken a betegségeken segít a gyógyvíz (hirado.hu)
Hasznos információkat szedett csokorba a közrádió műsora.
nov. 16
18:15
Nem csak pontokat raboltunk ám a finnektől, hanem értéktárgyakat is! (444.hu)
Közvetlenül a pénteki meccs előtt hatolt be a magyar tolvaj a finn középpályás hotelszobájába.
nov. 16
18:17
Ebben a bonyolult nemzetstratégiai helyzetben nem elég a Jobbiknak egy fehér ló a bevonuláshoz, rögtön HÁROM kell (444.hu)
Vajon mit éreznek azok a lovas vonulók, akiknek nem jutott fehér lóból, hanem béna feketén kell vonulniuk? Kiváncsian várom azt is, hogy vajon Horthyhoz hasonlóan Novák Előd is beköltözik majd a Gellért szállóba? (MTI.)
nov. 16
18:19
Van valami, amit minden óvodás csinál a metrón, de senki sem tudja pontosan, hogy miért (444.hu)
Annyira nem furcsa és talán nem is megmagyarázhatatlan, mégis egy egyedülálló, bizonyos életkori határokra korlátozódó és univerzális jelenségről van szó.
nov. 16
18:27
Major: félreértés, hogy London a szabad munkaerőmozgás végét akarja (hirado.hu)
Félreértés, hogy Nagy-Britannia az Európai Unión belüli szabad munkaerőmozgás felszámolását akarná elérni, de a jelenlegi bevándorlási hullámot valahogy korlátozni kell - mondta vasárnap John Major volt brit miniszterelnök.
nov. 16
18:42
Kínos! Budapesten lopták meg a finn focistát (Blikk)
BUDAPEST – Kínos ügy előzte meg a Magyarország–Finnország labdarúgó-Európa-bajnoki selejtezőt. Finn és orosz sajtóhírek szerint a találkozó előtt budapesti szállodájában meglopták Roman Eremenkot (27), a vendégek egyik legjobb játékosát.
nov. 16
18:42
Nem semmi dolgot állít a Szulejmán sztárja (BorsOnline)
Van ilyen? Mehmet Günsür színész, a hazánkban is nagy sikernek örvendő Szulejmán című tévésorozat Musztafa hercege bevallotta: amióta együtt van feleségével – 10 éve – nem volt más nővel.
nov. 16
18:45
Silvio Berlusconit kórházba vitték szemhártyagyulladás miatt (hirado.hu)
A volt olasz kormányfőt vasárnap a milánói San Raffaele kórházba vitték súlyos szemhártyagyulladás miatt - közölte a politikus vezette Hajrá Olaszország (FI) párt.
nov. 16
18:47
Kétszáz éve született Ganz Ábrahám (hirado.hu)
Ganz Ábrahám születésének kétszázadik évfordulója alkalmából a Vasárnapi újságban a magyar nehézipar egyik megteremtőjére emlékeztek.
nov. 16
18:48
Miért erőszakolnak királypingvineket a medvefókák? (444.hu)
A kutatók csak találgatnak.
nov. 16
18:49
Szlovákiai választások: jól szerepeltek a magyar pártok (hirado.hu)
A Magyar Közösség Pártja az önálló jelöltet indító pártok közül országosan a harmadik legjobb eredményt érte el. A Most-Híd szlovák-magyar vegyes párt is jobban szerepelt, mint 4 éve.
nov. 16
18:50
A szokásos lapos kommunikével ért véget a G20 (444.hu)
Akit érdekelnek a világ vezetőinek soha be nem tartott, de legalább igen unalmas ígéretei, itt találja az eredeti forrást pdf-ben. Egyébként most még számok is vannak a G20 nyilatkozatban, nezvezetesen hogy kétezermilliárd dollárral lesz nagyobb a világgazdaság 2018-ban, ha végrehajtják … Folytatás
nov. 16
18:51
Répássy: még nincs döntés arról milyen árfolyamon váltják át a devizahiteleket (hirado.hu)
A kormány a forintosítással azt szeretné elérni, hogy a devizahitelek törlesztőrészletei a bankok elszámoltatása után is tartósan alacsonyak maradjanak - mondta az igazságügyi államtitkár A Lényeg című műsorban.
nov. 16
19:03
Megünnepelték New Yorkban a Magyar Ház fennállásának 50. évfordulóját (hirado.hu)
Húsz magyar szervezet és a magyar főkonzulátus képviselőinek részvételével emlékeztek meg New Yorkban a Magyar Ház fennállásának 50. évfordulójáról szombat este.
nov. 16
19:05
A bársonyos forradalom kezdetének 25. évfordulójára emlékeznek meg a V4-ek államfői (hirado.hu)
A csehszlovákiai rendszerváltás, a "bársonyos forradalom" kezdetének 25. évfordulójára emlékeznek Németország és a Visegrádi négyek államfői - köztük Áder János köztársasági elnök - Pozsonyban, majd hétfőn Prágában.
nov. 16
19:07
Ernyőszervezetté alakul az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesülete (hirado.hu)
Ezt döntötték el 12 kistérségi gazdaegyesület vezetői a torockói Duna-házban tartott hét végi tanácskozásukon.
nov. 16
19:09
Horthy Miklós bevonulására emlékezett a Jobbik Budapesten (hirado.hu)
Az esemény 95. évfordulója alkalmából tartott megemlékezés a Kosztolányi Dezső téren kezdődött, ahol Novák Előd, a Jobbik alelnöke azt sürgette, hogy legkésőbb a 100. évfordulóig állítsák fel Horthy Miklós lovas szobrát a Szent Gellért téren.
nov. 16
19:11
Diákok tüntettek Mianmarban az új egyetemi törvény ellen (hirado.hu)
Több száz egyetemi hallgató tüntetett vasárnap, már a harmadik egymást követő napon Mianmar egyik legnagyobb városában, Rangunban az új felsőoktatási törvény ellen.
nov. 16
19:13
Sobotka szerint "mészárlás" volt az 1989-es prágai tüntetés szétverése (hirado.hu)
Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök vasárnap elutasította Milos Zeman államfő szombati kijelentését, miszerint az 1989. november 17-ei prágai tüntetés nem volt rendkívüli, hanem egyike volt a szocialista rendszer elleni számos korabeli tüntetésnek, és a rendőrség beavatkozása sem minősíthető "mészárlásnak".
nov. 16
19:15
Áder: Magyarország támogatja és végrehajtja az ukrajnai helyzet miatti szankciókat (hirado.hu)
Ezt jelentette ki Áder János államfő vasárnap Pozsonyban.
nov. 16
19:18
Borzalom: szétszaggatta magát a robbantómester (BorsOnline)
A házaspár veszekedése utáni robbanás akkora volt, hogy 30 métert röpült a gépkocsi motorblokkja. A férj teste darabokra szakadt.
nov. 16
19:18
Kilógó mellével palástolja fáradtságát Tóth Gabi (Blikk)
BUDAPEST – Nem volt valami kirobbanó formában a szombati X-Faktorban Tóth Gabi (26). Pedig a csapat egyetlen női mentora mindent bevetett, mégsem tudta elterelni a figyelmet arról, mennyire kimerült. A mentornő mélyen kivágott rózsaszín ruhája, új frizurája és erőteljes sminkje sem fedte el teljesen a fáradtságot.
nov. 16
19:21
Megnyílt Bécs leghíresebb karácsonyi vására (hirado.hu)
A Christkindl-markt minden évben több mint 3 millió érdeklődőt vonz a városháza előtti térre.
nov. 16
19:21
Az ukrán elnök totális háborúra készül Oroszországgal szemben, a magyar elnök pedig támogatja a szankciókat (444.hu)
Nem félek az orosz csapatokkal folytatott háborútól, és a totális háború forgatókönyvére is felkészültünk – mondta szokatlan keménységgel az ukrtán elnök, Petro Porosenko a német Bildnek. Eközben Áder János magyar elnök azt mondta az ukrán és a cseh-szlovák-lengyel kollégáival folytatott … Folytatás
nov. 16
19:36
Ki menti meg a munkanélküli Mentalistát? (BorsOnline)
Simon Baker munkanélküli lett, egyelőre pedig úgy fest, hogy jó időre, ugyanis bejelentették, hogy véget ér A Mentalista. Rajongói összefogtak, és még egy tévécsatorna is jelentkezett, hogy megvennék a szériát.
nov. 16
19:36
Nálunk búcsúzik Capello? (Blikk)
BÉCS – Vereséggel hangolt az orosz labdarúgó-válogatott a magyarországi mérkőzésére. A gárda Európa-bajnoki selejtezőn Ausztriában kapott ki 1-0-ra, s jelenleg 4 forduló után 5 ponttal csak a harmadik helyen áll csoportjában.
nov. 16
19:54
Federer nem állt ki a döntőre (Blikk)
LONDON – A világelső Novak Djokovics (27) nyerte meg a férfiteniszezők londoni világbajnokságát, miután Roger Federer (33) nem állt ki ellene a döntőre. A svájci klasszis hátsérülés miatt lépett vissza a finálétól.
nov. 16
19:54
Közben Kína összekötötte a sanghaji és hongkongi tőzsdét (444.hu)
Így már nem csak a makaói kaszinók, a készpénz és a fiktív export között választhatnak majd azok a kínai gazdagok, akik ki akarják menekíteni a pénzüket az országból. Közben lehetővé teszik azt is, hogy külföldi hedge fundok szabadon befektethessenek a … Folytatás
nov. 16
19:56
Nagyon szoros lesz a román elnökválasztás, de a külföldieknél agyonverte Pontát Johannis (444.hu)
Az exitpollok szerint 51-49 körüli lehet az állás Victor Pontra javára, de ez azt jelenti, hogy egészen közel vannak egymáshoz a nagyszebeni polgármesterrel, a németes nevű Klaus Johannisszal. A külföldön élő románok véleménye ennél sokkal egyértelműbb: 2600-300-ra veri Johannis Pontát … Folytatás
nov. 16
19:57
Gázrobbanás történt egy makói házban (hirado.hu)
Egy ember megsérült, amikor gázrobbanás történt egy makói házban vasárnap este.
nov. 16
19:59
Egy ország segíthet a Virtuózok beteg hegedűművészén (hirado.hu)
A Virtuózok című komolyzenei tehetségkutató korábbi résztvevője minden évben hónapokat tölt kórházban, családja pedig nehéz körülmények között él. A műsor készítői ezért úgy döntöttek, jótékonysági árverést tartanak a 12 éves tehetség megsegítésére.
nov. 16
20:01
Gázából került az internetre az egyiptomi katonák meggyilkolásáról készült videó (hirado.hu)
Ezt jelentette vasárnap az al-Vatan című napilap honlapja egy meg nem nevezett biztonsági forrásra hivatkozva.
nov. 16
20:03
Meghalt Glen Larson, az 1970-80-as évek kultikus amerikai tv-sorozatainak atyja (hirado.hu)
Elhunyt Glen A. Larson amerikai producer, forgatókönyvíró, énekes és zeneszerző, az 1970-80-as évek olyan kultikus amerikai tv-sorozatainak legendás megalkotója, mint a Magnum, a Knight Rider vagy a Csillagközi romboló.
nov. 16
20:12
Horrorbaleset: magyar srác az öt áldozat egyike? (BorsOnline)
Öt fiatal halt meg egy angliai közlekedési balesetben. A szerencsétlenség a rendőrség vasárnapi bejelentése szerint előző éjjel történt a Dél-Yorkshire megyei Doncaster közelében, Conisbrough kisváros külterületén, ahol egy Toyota és egy Seat ütközött frontálisan.
nov. 16
20:12
Dühös lett Orbán a német interjútól (Blikk)
BUDAPEST – Diplomáciai botrányt kerekített a Miniszterelnöki Sajtóiroda Orbán Viktor egy német lapnak adott interjújából: szerintük megengedhetetlen nyomásgyakorlás történt, amikor a Die Welt az interjú felvételét követően három pótkérdést küldött a miniszterelnöknek.
nov. 16
20:14
Koala oldotta a G20 feszültségét (Blikk)
nov. 16
20:15
Kuvait szeretné megállítani a kőolaj áresését (hirado.hu)
Kuvait szeretné, ha a kőolajexportáló országok szervezete (OPEC) megvitatná a csökkenő olajárak problémáját, és intézkedne az olajpiac stabilizálása érdekében. Ezt a kuvaiti kormány vasárnapi ülése után közölte a Öböl menti olajtermelő ország hivatalos hírügynöksége, a Kuna.
nov. 16
20:17
Az államtól vár anyagi segítséget a Scala új intendánsa (hirado.hu)
Alexander Pereira, a Scala új intendánsa szerint az olasz államnak és nagyvállalatoknak kötelességük támogatni a milánói operaházat, amelynek működését a pénzhiány miatt sztrájkok bénítják.
nov. 16
20:19
Öt fiatal halt meg egy angliai autóbalesetben (hirado.hu)
A szerencsétlenség a rendőrség vasárnapi bejelentése szerint előző éjjel történt a Dél-Yorkshire megyei Doncaster közelében, Conisborough kisváros külterületén, ahol egy Toyota és egy Seat gépkocsi ütközött frontálisan.

Keresés