2014. november 13. csütörtök

nov. 13
10:41
Lakossági kampány a kisméretű szálló por koncentrációjának csökkentésére (hirado.hu)
Elsősorban a megfelelő fűtés ismertetésével kívánja felhívni a Földművelésügyi Minisztérium a lakosság figyelmét arra, hogy ezzel is csökkenthető a levegőben szálló kisméretű por koncentrációja.
nov. 13
10:43
Halálos vonatbaleset Körmendnél (hirado.hu)
Életét veszítette az az ember, aki személygépkocsijával csütörtökön vonatnak ütközött a 8-as számú főúton, Körmend közelében.
nov. 13
11:03
Az azeri-magyar kapcsolatok alakulása egyetlen szívélyes képen (444.hu)
nov. 13
11:05
Most már 70 százalékos magyar tulajdont akar a bankrendszerben a kormány (444.hu)
Nem elég már az 50 százalék. A korábbi kisvárdai cégügyvéd, most már fejlesztési miniszter Seszták Miklós szerint "jó lenne még magyar részesedést szerezni". Egyébként nem ért a bankokhoz.
nov. 13
11:07
Csalódott a Kertész Imrénél járt New York Times-os újságíró (444.hu)
Nem cenzúrázta az amerikai lap a magyar Nobel-díjas írót, mert nem volt mit. A lap újságírója szerint nem beszélgettek diktatúrától, és egyszerűen nem jött össze egy cikkhez való anyag.
nov. 13
11:12
Balesetet szenvedett Bono repülőgépe (BorsOnline)
Kisebb balesete volt az ír rocksztárt, Bonot szállító magánrepülőgépnek Berlin felett. A U2 zenésze Dublinból tartott a német fővárosba, amikor a gép csomagtartójának 80x100 centiméteres fedele leszakadt.
nov. 13
11:12
Gyermekpornóval bukott a plébános (Blikk)
A bécsi Simmeringben felfüggesztették tisztségéből a helyi plébánost, mert a számítógépében gyermekpornókat tárolt – közölte az ORF osztrák tévé a Der Standard című lapra hivatkozva.
nov. 13
11:14
Összeköltözött új szerelmével a Barátok közt sztárja (BorsOnline)
Nem messze, a Mátyás király tér legendássá vált háztömbjétől vett ki lakás Szőke Zoltán és szerelme. A sorozatszínész a válókeresetet is beadta.
nov. 13
11:15
306 alá ment az euró (hirado.hu)
Délelőtt tíz órakor 305,80 forinton jegyezték a kora reggeli 306,40 után.
nov. 13
11:17
Duplázódott a KBC (hirado.hu)
A K&H anyabankja 591 millió eurós adózott eredményt ért el a szeptember végéig tartó időszakban az egy évvel korábbi 272 millió euró után.
nov. 13
11:19
Őszi érettségi: kezdődnek a középszintű vizsgák (hirado.hu)
Véget értek az őszi érettségi szezon emelt szintű szóbeli vizsgái, november 17-én pedig megkezdődnek a középszintű szóbelik.
nov. 13
11:21
Orbán Viktortól közölt írást a FAZ (hirado.hu)
Az európai egység eszméjében "nincs semmi utópikus", és "nagyon is gyakorlatias" gondolat - emelte ki a FAZ a magyar kormányfő írásából.
nov. 13
11:23
Eltűnt a tűz alá vett egyiptomi járőrcsónak legénységének nyolc tagja (hirado.hu)
Négy motorcsónakból tüzet nyitottak az egyiptomi parti őrség egyik járőrcsónakjára.
nov. 13
11:25
Továbbra is ítéletidő Olaszországban (hirado.hu)
A heves esőzések és áradások az egész olasz félszigetet térdre kényszerítették.
nov. 13
11:27
Nagyot nőtt az RWE nyeresége (hirado.hu)
De a német energiaszolgáltató borúlátó a meleg idő és az elektromos áram alacsony nagykereskedelmi ára miatt.
nov. 13
11:29
Rendkívüli közzétételt vár a BTeltől az MNB (hirado.hu)
A jegybank szerint a szolgáltatónak reagálnia kell a "működésében észlelhető jelentős fennakadásokról szóló hírekre".
nov. 13
11:30
Rooney exnője leszbikus pornóssal hentergett (BorsOnline)
Egyre újabb történetekkel áll elő az egykori hivatásos szajha, Helen Wood.
nov. 13
11:30
Román fiúval kegyetlenkedett a koldusmaffia (Blikk)
Egy kéregető által okozott baleset kivizsgálása közben hullott le a lepel az emberkereskedelemmel, csalással és prostitúcióval gyanúsított banda ténykedéséről.
nov. 13
11:32
Aranyrudakat találtak a vízügyi hivatalnoknál (Blikk)
Százhúsz millió jüan (4,8 milliárd forint) készpénzt és 37 kilogramm aranyat találtak egy hivatalnok lakásán az észak-kínai Hopej tartományban.
nov. 13
11:33
ESA: jelenleg stabilan áll a Philae az üstökös felszínén (hirado.hu)
A Rosettával is megpróbálják majd lencsevégre kapni a robotfelderítőt.
nov. 13
11:35
ENSZ: felelősségre vonható Kim Dzsong Un (hirado.hu)
Kim Dzsong Un nemzetközi bíróság elé állítható a módszeres kínzások elrendelése, gyilkosságok, valamint a lakosság éheztetése miatt.
nov. 13
11:36
A szürke kisegérből lett anyatigris csodálatos NAV-elnök, de feloszlatta az adó-FBI-t (444.hu)
A Magyar Narancs közölt portrét Vida Ildikóról, André Goodfriend kedvenc magyar komikusáról.
nov. 13
11:37
Elfajult a vita az izraeli titkosszolgálat és a hadsereg között (hirado.hu)
A Sin Bét azt állítja, három hónapja figyelmeztette a hadvezetést, hogy a Hamász júliusban nagyszabású akcióra készül.
nov. 13
11:38
Itt a Goodfriend-Vida találkozó DVD-változata eddig soha nem látott extrákkal (444.hu)
Az amerikai ügyvivő MAGYARUL beszél! A NAV elnöke pedig ANGOLUL! Még hosszabb, még vágatlanabb!!!
nov. 13
11:39
Javított a CIG Pannónia (hirado.hu)
A biztosító növelte adózott nyereségét az első három negyedévben.
nov. 13
11:40
Levegőtlen vákuum, csavarodó csípő – tényleg Murakami Haruki írta a legrosszabb szexjelenetet? (444.hu)
Nagy nevek az idei Worst Sex in Fiction jelöltjei között.
nov. 13
11:41
Autó és kisteherautó karambolozott Berkenyénél (hirado.hu)
Három sérültet vittek kórházba, egyiküket mentőhelikopterrel.
nov. 13
11:42
988 ezer példányt nyomtatott az MNB a tájékoztató füzeteiből (444.hu)
Közérthetően, de kicsit szárazon magyarázza a jegybank a nagy pénzügyi alapkérdéseket.
nov. 13
11:43
Czomba: a versenyszféra adja a foglalkoztatási növekedés döntő többségét (hirado.hu)
Mintegy tizenegy hónapja úgy nő a foglalkoztatás Magyarországon, hogy a növekedés döntő többségét a versenyszféra adja - hangsúlyozta a Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzésért és munkaerőpiacért felelős államtitkára.
nov. 13
11:44
Ez fogja az őrületbe kergetni a következő napokban a Facebookon (444.hu)
Ha már látta, tudja miről van szó, ha nem, majd látni fogja hamarosan. A Facebook újabb videóküldést szabadított el (Say Thanks), ha valamiért szükségét érezzük, ismerősöknek köszönhetjük meg képekkel, videókkal, hogy barátok vagyunk. Ami talán hasznosabb lehet, új keresőszolgáltatást indított … Folytatás
nov. 13
11:45
CÖF: egyelőre nem lesz békemenet (hirado.hu)
Egyelőre nem rendez békemenetet a Civil Összefogás Fórum a nemzeti szuverenitás védelmében, mert az Egyesült Államok és Magyarország közötti nézeteltérések elsősorban diplomáciai úton rendezhetőek - jelentette ki Fricz Tamás.
nov. 13
11:47
Újabb világrekordokat állítottak fel a Moulin Rouge kánkántáncosai (hirado.hu)
Fél perc alatt 29 lábkörzést végeztek Offenbach muzsikájára.
nov. 13
11:48
Őrületes bombázók szolgálnak a hadseregben (BorsOnline)
Forradalmi lépések történtek a kínai hadseregben. Bemutatkoztak ugyanis a légierő új pilótái, akik történetesen nők, és emellett igencsak szépek is.
nov. 13
11:51
Romlott az ifo világgazdasági hangulatindexe (hirado.hu)
A mutató 2013 harmadik negyedéve óta a legalacsonyabb értéken áll.
nov. 13
11:53
Másodfokon is pert vesztett az ÉRB Bank Zrt. (hirado.hu)
A bíróság helyben hagyta az elsőfokú ítéletet, amely így jogerőre emelkedik.
nov. 13
11:55
Moldova uniós társulásáról vitázott az EP (hirado.hu)
A nagy pártok vezérszónokai támogatásukról biztosítottak Chisinaut.
nov. 13
11:57
Belassulhat az eurózóna (hirado.hu)
Az EKB megkérdezte európai elemzők lassabb növekedésre és kisebb inflációra számítanak.
nov. 13
11:59
Iszapömlés - Máltai szeretetszolgálat: minden adományt a károsultakra fordítottak (hirado.hu)
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat cáfolta, hogy a 2010-ben történt kolontári vörösiszapömlés után az iskolás gyermekek között szervezett "százforintos" adománygyűjtő akcióban befolyt összegből 10 millió forint eltűnt volna.
nov. 13
12:06
Milliárdokat örökölnek Robin Williams gyermekei (BorsOnline)
Nem csak a tragikusan elhunyt színész három gyereke, hanem özvegye is részesedik a tekintélyes örökségből.
nov. 13
12:06
VV Éva kiborult! Molnár Andit szidta (Blikk)
Budapest – Nehezen emészti meg VV Éva, hogy nem ő lett a dzsungel királynője.
nov. 13
12:09
Véget ért a kampány Szlovákiában (hirado.hu)
A helyhatósági kampány két hétig tartott.
nov. 13
12:09
Tegnap liszttel öntötték le, mára kirúzsozták Weöres Sándor szobrát Pécsett (444.hu)
El a kezekkel Weöres Sándortól!
nov. 13
12:11
Kína barátsági szerződést ajánlott az ASEAN-tagországoknak (hirado.hu)
A kínai miniszterelnök a Mianmar fővárosában, Najpjidóban rendezett Kelet-Ázsia Csúcson (EAS) szólalt fel.
nov. 13
12:11
Van Gogh inspirálta a csodálatos, napelemes, világítós holland bringautat (444.hu)
Erre bezzeg van pénz. Hollandiában. Részletek
nov. 13
12:13
Kiegyensúlyozottabbnak látták az elemzők a romániai elnökjelöltek második tévévitáját (hirado.hu)
Az első nyilvános szócsatát a legtöbb néző szerint Ponta uralta.
nov. 13
12:13
Biciklisek, figyelem: folytatódik a Tímár utcai rémálom (444.hu)
A helyzet nem változott, csak a módszerek finomodtak.
nov. 13
12:15
Elveszett kutyája keresésére már milliókat költött (hirado.hu)
A kutyának saját oldala is van, interaktív térképen lehet feltüntetni a nyomait, gazdája már bekamarázta a környéket, ahol felbukkanhat.
nov. 13
12:15
Csomagtartófedéllel és táskákkal bombázta Németországot Bono (444.hu)
Dublinból utazott Berlinbe négy haverjával szerdán a magánrepülőjén, amikor Németország felett elhagyták az alkatrészt, és kirepült minden pogyássz. Végül le tudtak szállni. A Daily Mail szerint a U2 énekesének baromi nagy szerencséje volt, hogy nem zuhantak le.
nov. 13
12:24
Ezek a gólok versenyeznek a Puskás-díjért – videó (Blikk)
Zürich – A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) nyilvánosságra hozta azt a tízes listát, amelyből ki lehet választani az év legszebb találatát.
nov. 13
12:24
Elajándékozza lefagyasztott embrióit Rippel Ferenc (BorsOnline)
Bizarr bejelentést tett az artista. Rippel úgy határozott gyermektelen pároknak ajándékozza ex-feleségével közösen lefagyasztott embrióit.

Keresés