Robbanás történt hétfőre virradóra a kelet-ukrajnai Harkiv egyik belvárosi kocsmájában, a detonációban 11-en megsebesültek, az ügyészség terrorizmus gyanújával indított nyomozást.
Szeptemberben 8,2 százalékkal több belföldi vendég 7,3 százalékkal több éjszakát töltött a kereskedelmi szálláshelyeken, míg a külföldi vendégek száma 2,3 százalékkal nőtt.
Az Együtt és a PM szétválása nem lepte meg a politikai iránt érdeklődőket – mondta a Magyar Liberális Párt elnöke a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Ehhez ugyanis a külügyi bizottság ésvagy a külügyminisztérium segítsége kellett volna. Az LMP örül, hogy nem sikerült a behívás, mert abból így botrány lett volna.
Merész képeket közölt magáról a teniszvilág két csillaga, Serena Williams és Caroline Wozniacki. Az amerikai dús kebleit tárta a nyilvánosság elé, a dán pedig bikinije alsóját kapta lencsevégre.
Tatabánya - Rablás és súlyos testi sértés miatt folytat eljárást a Tatabányai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya két helybéli ellen - írja a police.hu.
Úgy láthatjuk városainkat, mint soha! Légi fotók persze eddig is készültek, de nagyon magasból. A drónok, az apró kis repülő szerkezetek viszont közelről fotóznak. Az ered-mény elbűvölő.
Vezette már ő a Fidesz Új Budapest Központját is, volt esélyese a főváros főépítészi címére is, de nemrég menesztették a műemlékvédelmi feladatokat elláttó Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ éléről – ha jól értem a hivatalos indoklást, azért, mert … Folytatás
A Defacto blog egyszerű, ám nagyszerű grafikonokon mutatta be, hogy Európában pont azokban az országokban drága a földgáz, ahol annak legnagyobb része Oroszországból származik. Ítéletük meggyőző: a piaci versenyt felhasználva, az importválaszték bővítésével lehetne elérni azt, hogy tartósan olcsóbb legyen … Folytatás
A rendkívüli ülést azzal az indokkal kezdeményezték ellenzéki képviselők, hogy a kormányfő és pártja a felelős a korrupció és a kliensrendszer állítólagos szlovákiai térnyeréséért.
Szerinte alá van írva egy szerződés, ami alapján Magyarországnak jár 36 milliárd forint, és a norvégoknak ezt nincs joga egy teljesen más ügytől tenni függővé.