Az élete már sohasem lesz olyan, mint kislánya, Szathmáry Niki eltűnése előtt, de Editet némileg kárpótolta a sors. Unokája született, s a gyászoló asszony Diácskában Niki vonásait fedezte fel.
Böde Dánielt, amióta az eszét tudja, minden Madocsához köti. Az FTC csatára el is határozta, hogy a Tolna megyei településen húzza fel álmai otthonát, egy amerikai típusú családi házat.
A Majoros família szinte családtagként kezeli a bébiszittert, aki mindenhová elkíséri őket, levéve ezzel a terhet Dundika válláról. A fiatal édesanya nem tagadja, kisfia kifejezetten eleven gyerek, így elkél a segítség.
Barátnőt is kaphat az a jelentkező, aki hazaviszi Mókust, a négyéves, fajtatiszta, törzskönyvezett német bokszert egy pesti menhelyről. Az állatvédők úgy gondolták: együtt adják örökbe a lányt és az ebet.
Már csak pár hét, és kezdődik az A Dal idei válogatója, amelynek internetes szakértője a tavalyi hazai győztes, ByeAlex lesz. Az énekes blogot vezet és véleményezi a beküldött nótákat az interneten, állásfoglalásába pedig még egy igen szép bók is belefért.
Jól kezdődött az év Garai Flórának: szombat éjjel ő lett a Miss Alpok–Adria budapesti versenyének győztese. A huszonkét éves Flóra jelenleg hosztesz- és modellmunkákból él.
A vonatrabló meghalt, a kormányfő pingpongozott, a miniszter ultizott, Mikulás és Rudolf ablakot pucolt, a futballista szobrozott. Egy év fotókban elbeszélve a képgalériában.
Varga Izabella és Kárász Robi ellenőrzik lányuk Facebook-fotóit, Till Attila azonban nem fél attól, hogy gyerekeinek árthat az internet. Rubint Réka pedig nem hagy időt Larának a netezésre. A Bors utánajárt, hogyan óvják a világháló veszélyeitől kamasz gyerekeiket a sztárok.
Egyre komolyabb erővé lép elő a baloldali összefogás, azonban valószínűleg még ez is kevés lesz ahhoz, hogy megnyerjék a választásokat. Eddig ugyanis az a párt, amelyik januárban vezette a közvélemény-kutatásokat, mindig nyert.
Még a hatóságokat is meglepte annak a svájci pedofilnak az esete, aki előszeretettel filmezte le, ahogy csecsemőkkel fajtalankodik. A férfit két dolog érdekelte: Isten és a kislányok. Utóbbiakhoz közelebb került.
Kókusztejes rákleves és rakott krumpli – ezeket az ételeket főzi legszívesebben kedvesének és családjának Hien. Az aranytorkú énekesnő még több időt töltene a konyhában, hogy minél több nemzet különlegességeit elkészítse.
Alig két éve hagyta el az utolsó harcoló amerikai alakulat Irakot, máris a háború szélére sodródott a közel-keleti állam. Az al-Kaida néhány napja indított támadásokat, és egy várost el is foglalt. Az USA nem küldi vissza katonáit.
A finnek egykori Forma–1-es világbajnoka, Mika Häkkinen 1995-ben egy időmérőn elszenvedett balesete után tíz napig kómában feküdt. Ő aztán átérzi Michael Schumacher helyzetét.
Krízishelyzetet okozott a tomboló időjárás. Angliában az árvíztől rettegnek, Amerikában a –30 fokos hidegtől és a hatalmas hóviharoktól. Ám sokan fittyet hánynak a figyelmeztetésekre.
Egy hete szülte meg első gyermekét az a brit asszony, aki 16 évvel ezelőtt megölt egy nyolc hónapos csecsemőt Amerikában. A lányt akkor börtönre ítélték, azonban hamar hazatérhetett hazájába, ahol jelenleg az anyaságra készül.
Vasárnap hajnalban, 71 éves korában meghalt Eusébio, az első nemzetközileg elismert afrikai származású futballista. A legendás csatárt annak idején álnéven rejtegette a Benfica.
Még csak 13 éves, de már úgy élvezi az életet Rocco Ritchie, mint a felnőttek. Erről pedig híres édesanyja, Madonna számolt be büszkén saját közösségi oldalán, ahol a kiskamaszról bulizás közben posztolt megdöbbentő képeket.
Átvettük az amerikaiaktól a halloweent és a Valentin-napot, de korántsem biztos, hogy megelégszünk ezzel a két jeles eseménnyel. Érdekes, hogy az anyák napja az egyik legszebb ünnepünk, miközben az apák napjáról továbbra sem akarunk hallani. A Bors annak eredt a nyomába, vajon milyen ünnepeket volna még érdemes átvenni.
Hogyan kerül egy elefánt egy második emeleti lakásba?! És mi történik, ha leszakad az elsőre, kidübörög az utcára és romba dönt mindent, ami az útjába kerül?
Ünnepeink közül azok a legnépszerűbbek, amikhez szabadnap is jár. Naná, hiszen akkor végre nem kell dolgozni! A globalizációnak köszönhetően egyre inkább begyűrűznek hozzánk az amerikai szokások, így óhatatlan, ha már az ünnepeink közé is befurakodnak.
A cirkusz szerelmesei igencsak el lesznek kényeztetve a csütörtökön kezdődő Nemzetközi Cirkuszfesztiválon. Van Damme-ot utánozó, elefántok között spárgázó fiú, lábával nyilazó hölgy és a kupolában fejjel lefelé sétáló művész is látható a produkciók között.
Három életfogytiglant szabott ki idősek sérelmére elkövetett súlyos cselekmények miatt a hattagú ároktői banda ügyében első fokon a Fővárosi Törvényszék hétfőn.
Kevéssel több, mint egy héttel azután, hogy az X-Faktorban kihirdették a végső győztest, a versenyzőknek máris ki kellett költözniük az otthonuknak számító lakásokból.
A filmsztár és barátnője, Brett Rossi azt állítják, hogy nyaralásuk alatt összeházasodtak. Az üdülés mindenesetre biztosan jól sikerült, mert a képeken és bejegyzéseken látszik, hogy nagy a szerelem.
Egy sima védőoltásnak indult: a H1N1 vírus elleni vakcinát kapta meg oltás formájában a 15 éves lánya. Nem sokkal később gyökeresen felfordult az élete.
Miközben a síbalesetet szenvedő Michael Schumacher állapota továbbra is kritikus, a német RTL egy vidám köszöntőt játszott be a pilótától a csatorna jubileuma alkalmából, ami óriási botrányt kavart.
Nincs több találgatás, a háromszoros olimpiai bajnok kajakos, Kovács Katalin a Digi Sport Reggeli Start című műsorában árulta el, hogy kislányt hord a szíve alatt.
Nem csak a jogos nemzeti büszkeség mondatja kollégánkkal, hogy Budapesten van a világ legszebb panorámájával rendelkező WC-je. Aki elsétál a Batthyány tér tövében az alsó rakpartra, az személyesen is meggyőződhet erről.
Időhiány és néhány kompromittáló fotó – ez vethetett véget a Harry Potter-filmek sztárja, Emma Watson kapcsolatának – legalábbis a bennfentesek szerint, akik a Daily Mailt tájékoztatták a szakításról.
Egy férfi hatvan évet töltött azzal, hogy felkutassa elveszett családját. Amikor végre megtalálta két soha nem ismert, örökbe adott testvérét, torokszorító meglepetéssel szembesült: kiderült, hogy csupán néhány háznyira laktak egymástól.
Budapest — Egy szexi fotósorozattal nyitotta 2014-et Molnár Anikó (37). Az egykori Nagy Ő úgy érzi, ez az év sok meglepetést tartogat a számára, és már bele is vágott tervei megvalósításába.