Elképesztő esetről számoltak be a német híradások. Egy koraszülött kisbabát megműtöttek, de egy héttel a születése után meghalt. Amikor a szülei el akarták temetni, kiderült, hogy a csecsemő holtteste nyomtalanul eltűnt.
Egy georgiai temetkezési vállalat munkatársai eltávolították a furcsa halált halt fiú belső szerveit, és lapokat tettek a helyére. Minderre az exhumáláskor derült fény.
Kijev — Radikális tüntetők fújták le az ellenzéki vezért, Vitalij Klicskót, miközben ő próbálta csitítgatni a rohamrendőrökkel farkasszemet néző felhevült tüntetőket.
Egy furgonba csapódott bele 65 km/h-val az a brit ejtőernyős, aki csodával határos módon túlélte, hogy elrontott egy manővert. A 31 éves férfi múlt hónapban lett apa, de ma már legalább azért nem kell izgulni, hogy amputálni kell a lábát, hála az ismeretlen adakozóknak.
Magyarország — Összekapták magukat a szolgáltató cégek telefonos ügyfélszolgálatai. Egy néhány napja hatályba lépett törvénymódosítás szerint megbüntetheti őket a hatóság, ha szórakoznak az ügyfelekkel, és most úgy tűnik, véget ért az idegőrlő telefonos várakozások korszaka.
Ha megkérdeznünk egy nőt, hogy szerinte mi egy férfi legfontosabb erogén zónája, akkor egész biztosan a péniszt fogja rávágni. Azt mi sem tagadjuk, hogy valóban ez (na meg a herezacskó) a férfiúi szexualitás alfája és omegája, de hiba lenne azt állítani, hogy a dolog ennyire egyszerű. A valóságban a férfiaknak még számos erogén zónája van, csak hajlamosak vagyunk elfeledkezni róluk.
Budapest — Maga James Bond is megirigyelhetné, úgy néz ki a magyar fejlesztésű vízibicikli. Bár egy prototípust már csináltak, feltalálói most a neten gyűjtenek pénzt, hogy véglegesíthessék masinájukat, amellyel egy brit kalandor gyorsasági Guinness-rekordot is meg akar dönteni.
Egy brit tinit elütött egy autó, melynek következtében súlyos agykárosodást szenvedett és kómába esett. A szüleinek hála magához tért, és beszélni is tud.
Budapest — Videofelvételt készített a bankrobbantásáról múlt hétfő hajnalban a krosszmotoros merénylő. Legalábbis a bukósisakján lévő akciókamera ezt valószínűsíti.
Egy brutális késelésben olyan csúnyán megsérült a 29 éves nő arca, hogy 72 öltéssel kellett összevarrni. A forradás örökre eltorzítja, és még fájdalmasabb, hogy sérülését a saját bátyja okozta.
Több bemutatóra is készül Lukács Sándor (66), a Lumpáciusz Vagabundusz című őrült komédiában egy varázsló szerepét játssza majd a Vígszínházban. Alföldi Róbert Émile Ajar Előttem az élet című művének egyik szerepére kérte föl, ám ő titokban már a nyári nyaralásról álmodozik.
Kesztölc leghíresebb polgárával tele volt a média az ünnepek alatt: H. Tamás a buliból hazafelé inkább ellopott egy buszt, hogy ne kelljen gyalogolnia Esztergomtól Kesztölcig. Balesetet nem okozott, de eljárás indult ellene.
Újabb kiemelt esett ki a nőknél az Australian Openen. Ezúttal Marija Sarapova búcsúzott, a szlovák Dominika Cibulkovától kapott ki. A címvédő Viktoria Azarenka menetel, barátja ad neki erőt.
Abony — Dukai Regina (30) meglátogatta kedvenc kistigriseit. Az énekes-műsorvezető a TV2 Aktív stábjával utazott el abba az abonyi állatkertbe, ahol Regina még meg is etette a kicsiket, nem is akármivel.
Felnyírt és a fejtetőn feltupírozott hajat visel újabban Brad Pitt, amitől leginkább egy búbos vöcsökre emlékeztet. Volt, aki finoman szóvá is tette, hogy nem igazán áll jól neki.
Egy flott hármas ígéretével csalt fel a lakására egy ismerőst egy háromgyerekes anya, úgy volt, hogy a barátjával együtt hármasban szexelnek majd. Ehelyett brutális kínzás várt a férfira egy negyedik résztvevőtől, a többiek meg segítettek.
LOS ANGELES — Brad Pitt (50) felnyírt sérója aratta a legnagyobb sikert a 20. SAG- (Screen Actors Guild) díjátadón! A sokoldalú színész híres arról, hogy többször vált frizurát, mint a tinilányok, és ebből az okból kifolyólag hol melléfog, hol tarol!
Lelki társként tekint egymásra Charlotte (26) és Simon (26). A villa első számú szerelmespárja el sem szakad egymástól, olyannyira, hogy már tusolni is közösen mennek.
Tombolnak a hormonok a villában. Alig egy hete kezdtek el beköltözni a lakók, de már nem tudják féken tartani vágyaikat. A villa szájhősét minden bizonnyal a féltékenység motiválta arra, hogy száját ezúttal nem beszédre, hanem Teo (21) kényeztetésére használja.
NEW YORK — Hilaria Baldwin (29) birtokba vette New York utcáit! Alec Baldwin (55) második felesége, a spanyol-amerikai szépség népszerű jógaoktató a városban, és a Daily Mail szerint 2014. január elsején azt a fogadalmat tette: az év minden napján készít magáról egy fotót, amelyen felvesz egy jógapózt, legyen bárhol, vagy viseljen bármit is.
Budapest — Hétfőn ünnepelte 80. születésnapját S. Nagy István! Minden idők egyik legjobb magyar dalszövegíróját a kórház lufikkal feldíszített társalgójában kölyökpezsgővel és tortával köszöntötték fel a szerettei és a család barátai.
Nagyvárad — Különleges mászásra készül Varga Csaba (31), aki tavaly azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy feljutott a Gasherbrum II. 8035 méter magas csúcsára.
Hernádszentandrás — Az életével fizetett a betörőnő (†57), amiért szemet vetett H. Ferenc (76) összekuporgatott pénzére. A harcias kisnyugdíjas egy piszkavassal verte halálra támadóját, aki még vasárnap rontott rá, és késsel hadonászva követelt zsákmányt.
Agárd—Budapest — Ismét megbüntették azt a budapesti doktornőt, aki a halálra éheztetett agárdi kisfiút is kezelte. E. Benjáminhoz (†1,5) tavaly áprilisban riasztották a mentőket, de a csont és bőr kisfiú életét már nem tudták megmenteni.
Budapest — Exkluzív interjút adott a Blikknek a börtönben Cs. János (45), az eperföldi hajléktalanbanda egyik tagja. A férfi jól menő cégtulajból lett utcán élő hippi, majd egyik áldozatuk, H. Viktor meggyilkolása után bandavezér Dragan Bajic legjobb barátjából ellenséggé vált.
Budapest – „Fontos tudni rólam, hogy a kedvenc játékszereim a férfiak. Ötszázig számoltam a partnereimet, de minek számolni, élvezni kell" – mondta bemutatkozó filmjében Aradi Charlotte (26), de elfelejtette megemlíteni, félezer szeretője közül többen fizettek az aktusért.
Budapest — Bár gyakorlatilag már mindenben megállapodott a műsor főszerkesztőjével, Ónodi Györggyel, lemondta a Heti hetesben való szereplést Stohl András (46)!
Ha a rendőrség egy tényfeltáró jegyzőkönyvben elém teszi, hogy bérgyilkosság történt, elhiszem. Enélkül abszurdumnak és a feleségem bemocskolásának tartom a feltételezést is – jelentette ki Kardos Lajos, aki interjút adott a Borsnak.
Sírva ébred és sírva fekszik a vihogó játékos, Alexa édesanyja. Képtelen feldolgozni, hogy lánya leszbi jelenetben illegeti magát, csak hogy szavazatokat szerezzen. Közben elveszíti a családját.
Legszívesebben búvárkodásra költi a fizetését Kiss Ramóna. A 29 éves színésznő 17 esztendôsen kezdett dolgozni. Míg korábban kifolyt az ujjai közül a pénz, ma arra törekszik, hogy önálló egzisztenciája legyen. Érdekkapcsolatot sohasem kötne.
Egyelőre rejtély, hogy pontosan mi történt abban a hernádszentandrási házban, ahol a 76 éves H. Ferenc megölt egy középkorú helyi nőt. A bácsi azt állítja, önvédelemből gyilkolt, mert az asszony késsel fenyegetőzve ki akarta rabolni. Az áldozat családja viszont tartja, bosszúból gyilkolt az idős ember.
Puskaporossá vált a hangulat a borsodi Hernádszentandráson. Történt ugyanis, hogy a 76 éves H. Ferenc a saját otthonában agyonverte az 57 éves Balogh Ödönnét. Nagyjából ennyi, amit biztosan tudunk, ugyanis ettől a ponttól kezdve eltérő álláspontokat ismerhetünk meg.
Valóban egy magányos farkas rablási kísérlete lehet a Lehel utcai bankrobbantás? A Bors által megkérdezett szakértő szerint az akció kivitelezése, a nyilvánosságra hozott fotók alapján aligha erről van szó.
Két éve volt börtönben Balla Imre fia, akit azzal gyanúsítottak, hogy kivégezte édesanyját. A férfit a bíróság felmentette, most kártérítési pert indít.