Az amerikai elnök valószínűleg jelentős mennyiségű politikai tőkét lesz kénytelen a szíriai beavatkozással kapcsolatos törvényhozási konszenzus megteremtésére fordítani - vélekedtek londoni pénzügyi elemzők.
Szeptember 14-én délután az intézmény melletti Déryné közben a színház művészei egyebek mellett koncertekkel, beszélgetéssel, jelenetekkel és divatbemutatóval várják a közönséget.
Védencének felmentését, illetve a rá kiszabott büntetés enyhítését javasolta több ügyvéd is a Hunvald-ügy másodfokú tárgyalásán csütörtökön a Szegedi Ítélőtáblán.
A korábbi adatokat korrigálva azt közölték: nem 11, hanem összesen 14 ember került az intézmény sürgősségi osztályára, közöttük öt gyermek. Két külföldi gyereket már hazaengedtek.
Budapest — Felépült sérüléseiből S. Dávid (26), de valószínűleg soha nem akar újra abban az üzletben dolgozni, ahol június végén félholtra verték támadói.
A chilei legfelsőbb bíróság szóvivője szerint a mai napig nem látott napvilágot számos olyan információ, amely az 1973 és 1990 között elkövetett emberjogsértéseket bizonyítja.
A Fidesz frakcióvezetőjének újabb rezsicsökkentéssel kapcsolatos bejelentése alapján makrogazdasági elemzők úgy vélik, egy százalékra, vagy akár annál alacsonyabbra is csökkenhet az infláció.
MAKÁD — Mint arról beszámoltunk, Szepesi Niki (25) édesapjánál, Szepesi Józsefnél (52) betelt a pohár, és kiteregette a szennyest híressé vált lányáról. Azonban az apuka szeretné rendezni a Niki és közötte lévő ellentéteket.
Budapest - Dobpergés, tűz, víz, füst, színes fények, a jó és a rossz klasszikus küzdelme elevenedik meg a színpadon egy különleges távoli kultúra legendájának nyomában.
Verses borkóstoló, dzsesszkoncertek, borleveskészítés, szőlőtaposás, biciklis musttúra és ismert magyar borok várják a látogatókat a hétvégén a skanzen borünnepén.
Budapest - Majd tizenhárom liter – ennyi vért adott törlesztésül életéért Horváth Laller Lajos (40). A motoros tereprali-versenyző srác egy baleset után 2,5 liter vért veszített, élete egy hajszálon múlt.
A szíriai rezsim egyik fő szövetségesének számító libanoni síita szervezet elítélte és "szervezett terrorizmusnak" nevezte az Egyesült Államok katonai beavatkozásra vonatkozó tervét.
Fazekas Sándor tárcavezető jelentést kér az Nemzeti Földalapkezelő Szervezet elnökétől minden, nem haszonbérleti szerződés útján hasznosított termőföldről - közölte az agrártárca.
Ároktő–Budapest - Mesebeli történettel állt elő tárgyalásán a kegyetlen sorozatgyilkossággal vádolt R. Elemér, aki jelenleg azért van házi őrizetben, mert ügyében négy év után sem született ítélet.
NYÁREGYHÁZA - "Vérdíjat" tűzött ki a betörő fejére a Stereo 2.0-ból ismert Gabe, akinek a napokban betörtek az italdiszkontjába. A módszer sem volt mindennapos, nem valamelyik nyílászárót nyomták be, körmönfontabb módon hatoltak be az üzletbe.
BUDAPEST — Hiába próbálkozik a nyuszis magazin, esélye sincs arra, hogy a profi fotósok kamerája előtt levetkőztesse a TV2 Mokkájának műsorvezetőnőjét, Tatár Csillát (30).
Az amerikaiak talán több személyes információt osztanak meg ma a közösségi oldalakon és emailben, mint valaha, de közben igyekeznek azzal is többet törődni, ki láthat rá erre.
Egy kínai asszony ki sem állt a forgalomból, hanem egyszerűen mopedezés közben mellére rakta a gyermekét. A kicsi éppen nagyon kapaszkodott, amikor a rendőr megállította őket.
London — Egy éven át próbálták titkolni, míg végül a GQ magazin kiderítette: nem sok híja volt, hogy Harry herceget (28) tavaly szeptemberben elrabolták és megölték a tálibok!
A két cég szállíthatja a Volánbusz új járműveit mintegy 10 milliárd forint értékben, ezzel folytatódik a Volán-társaságok járműbeszerzési programja - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
Tizenkilencen előzetes letartóztatásba, négyen pedig házi őrizetbe kerültek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, valamint a rendőrség által kedden felszámolt bűnszervezet 23 őrizetbe vett gyanúsítottja közül.
A The Washington Post szerint az állítólagos vegyifegyver-támadás felerősítette az aggályokat, hogy Damaszkusz felújítja a biológiai fegyverek előállítására irányuló erőfeszítéseit.
Több mint ötmilliárd forintos beruházással nemsokára megkezdődik az új, több mint tízezer négyzetméteres sebészeti tömb kivitelezése a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórházban Gyulán.