A 28 állam közül 25-ben - lehetővé teszik a részvételt a parlamenti választásokon a külhoniaknak akkor is, ha azok nem rendelkeznek belföldi lakcímmel.
Az asszony állkapcsának nagy részét, a bal szemét és több fogát is el kellett távolítani egy műtét során, miután az arcában szétterjedt egy rosszindulatú daganat. Úttörő eljárással készítenek neki új arcot.
Berényi Józsefet arra kérték, hogy igazolja: június elején, a nemzeti összetartozás napja alkalmából, két dél-szlovákiai településen mintegy 30 ember vette fel a magyar állampolgárságot titokban.
Az amerikai védelmi miniszter szerint a vegyi fegyverek fenyegetést jelentenek az Egyesült Államok olyan térségbeli szövetségeseire, mint Izrael, Törökország és Jordánia.
Akkor nagyon nagy macsó volt az agresszív férfi, amikor megerőszakolt egy alvó nőt, de elájult, amikor a rendőrök közölték vele: a jelek szerint AIDS-es lett az áldozatától.
Szász János filmje, amely júliusban elnyerte a Kristály Glóbusz fődíjat Karlovy Varyban, a rangos torontói nemzetközi filmfesztiválon látható először a tengerentúlon.
A Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra az augusztus 18-án, 85 éves korában elhunyt háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázót, Gyarmati Dezsőt.
A szakorvosok többsége 40 ezer forinttal keres majd többet, és a diplomás szakdolgozók bérét is megemelik, csakúgy, mint a rezidensek és más szakdolgozók fizetését is.
A nagyobbik kormánypárt szerint a Gyurcsány-Bajnai-szövetség csaknem Görögország sorsára juttatta az országot. Tönkretették, eladósították, elszegényítették a magyar családokat.
A 19-29 év közötti fiatalok relatív többsége, 44 százaléka szerint elsősorban az anyagi körülmények és a családi háttér határozzák meg a továbbtanulási lehetőségeiket.
Magyarország tiszteletben tartotta a bírák kényszernyugdíjazása ügyében született európai bírósági ítéletet - jelentette ki Viviane Reding, az Európai Bizottság alapjogi és igazságügyi alelnöke.
Három maszkos, rejtélyes alak tört be egy kutyakiképző telepre, az alkalmazottakat megkötözték és elvittek 15, képzés alatt álló kutyát Karancslapujtőn. A rendőrség nyomoz a brutális kutyatolvajok után.
Az írónő antiszemitának és fasisztának vallotta magát, ideológusként és propagátorként szerepet játszott a későbbi önkényuralmi rendszer szellemi hátterének és társadalmi beágyazottságának kiépítésében - áll a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának állásfoglalásában, amelyet a Mandiner portál szerdán tett közzé.
A gyed extra bevezetése és a kiskeresetű, gyermeket nevelő családok adókedvezményének kiszélesítése nyomán havonta átlagosan 5-20 ezer forinttal több maradhat mintegy 260 ezer család kasszájában, ha Fidesz-KDNP kihelyezett frakcióülésén elfogadják a Nemzetgazdasági Minisztérium javaslatát.
Oroszország arra figyelmeztetett szerdán, hogy katasztrofális következményekkel járna, ha a Szíria elleni kilátásba helyezett csapásban rakétatalálat érné a Damaszkusz mellett lévő reaktort.
Az idén 65 cég 78 pályázata nyerte el a Magyar Termék Nagydíj címet, például Liszt Ferenc Repülőtér új utastermináljának acélszerkezete, a Gellért fürdő és a gyulai kolbász.
Budapest - Több tévécsatorna is aggályosnak találta Klapka György (86) legújabb reklámfilmjét. A szerintük a hajléktalanokat gúnyoló, az emberi méltóságot sértő kisfilmet nem hajlandók műsorra tűzni annak ellenére sem, hogy ezáltal milliós bevételtől esnek el.
Budapest — Harminc év házasságot nem lehet egyik pillanatról semmissé tenni! Informátorunk szerint Détár Enikő (49) és Rékasi Károly (50) az elmúlt hónapokban is azon küzdött, hogy kitalálják: hogyan tovább.
Budapest - Nem készülhetnek erotikus képek Gáspár Evelinről (19), punktum! Ezt a lány édesapja, Gáspár Győző (39) jelentette ki. Érthető módon roppant büszke Evelinre, aki hatalmas változáson ment át az utóbbi időszakban.
Budapest–Tükröspuszta — Hagyományos lagzira készül Orbán Viktor (50) kormányfő legnagyobb lánya, Ráhel (24) és vőlegénye, Tiborcz István (27). A Blikk megtudta, fényűzés nem lesz, hamisítatlan vidéki lagzin mulatnak majd.
A keleti tagállamokkal szembeni előítéletet emlegetett egyes nyugati országok részéről a jogállamiság megítélése és a sajtószabadság területén Viviane Reding.
Könyörögtem Istennek, hogy hozza el a megváltó halált – írta blogbejegyzésében a magánéleti gondokkal küzdő énekes. A pszichológus szerint sürgősen szakemberhez kellene fordulnia.
Október 17-ig meghosszabbították a házi őrizetét annak az agárdi házaspárnak, akiket azzal gyanúsítanak, hogy halálra éheztették 19 hónapos kisfiukat, Benjámint. A kicsi sírjához is csak engedéllyel mehetnének, azonban egyelőre ezt nem kérték.
Ütés helyett derékfogás nyomán került padlóra Polster Tamás. Ahelyett, hogy megintették volna ellenfelét, a svájci ökölvívót hozták ki győztesnek. Nem csoda, hogy durva verekedés lett a vége.
Az amerikai hatóságok által folytatott titkos adatgyűjtés miatt tüntettek több ezren szerda este Stockholmban, Barack Obama amerikai elnök látogatása alkalmából.
A színész-rendező a Nemzeti Színházról írt könyvben érinti a témát. Az erről szóló fejezet eredetileg kimaradt volna, ám Kerényi Imre sértő megnyilvánulása miatt Alföldi úgy döntött, mégis bekerül.
Minden idők legnagyobb rendőrségi akcióját hajtották végre kedden hajnalban Magyarországon, mely során egy bűnszervezetet számoltak fel a hatóságok. Még a rendőrök sem tudták hova mennek, ezért páran csinos ruhába öltöztek.
Az Andrea Doria nevű romboló már hétfőn elindult Libanon partjai felé - közölte szerdán az olasz védelmi tárca, miután az amerikai szenátus külügyi bizottsága támogatta a Szíria elleni katonai akció tervét.
Ma rajtol az NFL-szezon Amerikában, a Super Bowl címvédője, a Baltimore Ravens játszik a nyitó meccsen. Az esemény alkalmából útjára indul itthon a TD Magazin, címlapján Mészáros Dórival.
Vujity Tvrtko élő adásban sértette meg a TV2 új arcát. A Bors információja szerint főnökei le is teremtették a baseballsapkás műsorvezetőt, aki a kamucelebek ellen indított magánháborút.