A Centrál Színház Illatszertár című produkciója lett a VIdámság és Derű ORszágos Seregszemléjének "legvidorabb" előadása a nyíregyházi Vidor Fesztiválon.
A brazil férfi agyvérzést kapott, és miután felépült, nagyon furcsán kezdett viselkedni. Elkezdte osztogatni a pénzét, és folyamatosan ajándékokat adott mindenkinek, akár idegen embereknek is. Az orvosok szerint a vérzés olyan agyterületet károsított, amitől megállíthatatlanul nagylelkű lett, és ha nem vigyáznak rá, elosztogatja teljes vagyonát.
A Szlovákia Ringen folytatódott a magyar gyorsasági motorversenyzők bajnoksága, s ennek keretében az ötödik futam előtt, majd este mécsesgyújtással emlékeztek Rosivall Ágostonra.
Ideiglenes könyvtárat építettek Lettországban a rigai Műszaki Egyetem diákjai. Az átmeneti megoldás látványosra sikeredett, többen a csodájára járnak az olvasótoronynak.
A PM színeiben politizáló parlamenti képviselők azért nyújtottak be alkotmányjogi panaszt, mert az Országgyűlés elnöke elutasította frakcióalakítási kérelmüket.
Telki – Egervári Sándor (63) nem mondott le. A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya még pénteken éjjel a Bukarestből hazatartó repülőgépen beszélgetett Csányi Sándorral, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnökével, de a jövője nem került szóba.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság döntése alapján Tokió adhat otthont a 2020-as nyári olimpiának. A japánok élőképpel köszönték meg, hogy házigazdák lehetnek.
Meghalt egy fiatal férfi a budapesti félmaratoni futóversenyen vasárnap - erősítette meg az MTI értesülését az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese.
A táv 20. kilométerében a fiatalember hirtelen összeesett. A szervező cég vezetője az áldozatról többet nem közölt, csak annyit mondott, hogy a családjával most veszik fel a kapcsolatot.
Nemrég szakított orosz milliárdos pasijával a fekete párduc, s most új férfi oldalán tűnt fel. Az amerikai nyílt teniszbajnokságon fotózták le egy híres énekes társaságában.
Idén 6257 bűncselekmény kapcsán járt el az adóhatóság, ezek elkövetési értéke 76,67 milliárd forint. Ennek legnagyobb része költségvetési csalásból származik.
Ha az amerikai titkosszolgálati szerv megfigyelési célpontként határoz meg egy okostelefont, akkor megtalálja a módját, hogy hozzáférjen a benne tárolt adatokhoz - írja a Spiegel.
Magyarország – Fenyegetnek, támadnak és szúrnak – szó szerint megbokrosodtak a darazsak az idei szezonban. Az ország több szegletében, Nógrád megyétől kezdve a budai hegyeken át egészen Kaposvárig riogatják az embereket a megkergült rovarok.
Budapest – Vakon vezették Vujity Tvrtkót (40) celebtársai az OTP Fáy András Alapítvány O. K. Központjának rendhagyó tanévindítóján, ahol celebek, sportolók és médiaszakemberek ültek ismét iskolapadba, hogy játékos feladatokkal kipróbálják, vajon mi újat tanulhatnak a pénzügyekről.
Talán a verőfényes napsütés és a meleg sarkalta száguldásra azt a motorost, aki egy útra kanyarodó traktorral ütközött Héreg közelében. Hiába érkezett a mentőhelikopter, a férfi nem élte túl az ütközést.
Diósd – Családi házas lakóövezet kellős közepére húzna fel egy vegyipari üzemet egy cég Diósdon. A környékbeliek attól félnek, hogy a műanyag- és kerámiagyártó üzemből kiáramló bűz elviselhetetlenné teszi az életüket, a porszennyezés pedig hosszú távon az egészségüket teszi kockára. Hetvennél is több utca lakói érzik magukat fenyegetve, a tiltakozó aláírásgyűjtést közel hétszázan írták már…