Közvetlenül az állatok agyába fecskendezték a zsírbontó leptint, így azonosítani tudták ama agysejteket, amelyek a leptin vércukorcsökkentő hatásáért felelősek.
A bolgár parlament előtt összecsaptak a rendőrökkel a kormányellenes tüntetők, akik a törvényhozás nyári szünet utáni első ülésnapján újfent a szocialista vezetés távozását követelték.
A Pető intézet azt szeretné, ha az intézményre szabott állami normatívát kaphatnának hosszabb távon, szerintük ez jelentene megoldást a jelenlegi nehéz anyagi helyzetben.
Ha jól viselkedik a börtönben, korábban szabadulhat az az asszony, aki szülés után a pöcegödörbe dobta újszülöttjét a Tolna megyei Kocsolán tavaly márciusban. A Pécsi Ítélőtábla 5 év börtönre ítélte az asszonyt, aki jó magaviselet esetén 2 és fél év után ismét otthon lehet.
A Fidesz elkötelezett a rezsicsökkentés folytatása, a családi adórendszer bővítése és a bajba jutott devizahitelesek további megsegítése mellett - közölte a kormánypárt.
Mivel örökre elveszítheti az ellenőrzést a Dnyeszteren túli szakadár terület fölött, valamint hogy ebben az esetben a mostaninál csak sokkal drágábban tud majd energiát vásárolni Oroszországtól.
Az Együtt-PM azonnali vizsgálatot követel a Pető intézet ügyében, hogy kiderüljön, megkapja-e az intézet a múlt héten megígért 420 millió forintos költségvetési támogatást.
Ilyen sem volt még: a Buckingham-palotában rendezik a brit futballszövetség 150. születésnapján tartandó ünnepség első hivatalos meccsét – értesült a BBC.
Peking - Körülbelül száz tonna hal pusztulhatott el egy közép-kínai folyóban, miután minden valószínűség szerint a helyi vegyipari vállalat üzeméből ammóniát tartalmazó szennyvíz került bele.
Az iráni Forradalmi Gárda helyettes parancsnoka arra figyelmeztette az Egyesült Államokat, hogy egy esetleges szíriai katonai beavatkozás vallásháborúhoz vezethet a Közel-Keleten - közölte a félhivatalos Farsz iráni hírügynökség szerdán.
A Magyar Polgári Párt (MPP) önkormányzati tisztségviselői révén kezdeményezi és támogatja a helyi népszavazások kiírását a romániai régiók átszervezése ügyében - közölte az MPP az MTVA Külhoni Magyar Sajtószolgálat honlapján.
A tisztiorvosi szolgálat a jogszabályi előírásokra hivatkozva tavaly ősszel tiltotta meg, hogy a 14 évesnél fiatalabbak orvosi beutaló nélkül használhassák a gyógyfürdőt.
A több száz éves szerelmi történet, a klasszikus balett, a kortárs tánc és zene, valamint videovetítés és fényshow egyvelege a Rómeó és Júlia rockbalett, amely nagy sikert aratott szerda esti ősbemutatóján Hamburgban.
Csalló Gábor főszervező szerint kivitelezhetetlenné teszi a rendezvényt a nagy sztárfellépők, ezért idén egy kivétel lesz - a vasárnapi programba illesztettek egy Charlie-koncertet.
Őrizd meg tovább a barnaságodat, látszódjék rajtad a nyaralás szépsége még a vakáció után is. Ime néhány praktika, mellyel hosszan megőrizheted a napbarnított bőrödet.
Ti is nagyon csípitek Gru kis alattvalóit, vagyis a minionokat? Mi is! És elgondolkodtatok már azon, hogy néznének ki a sztárok minionként. Mi is. Sőt, mások is. És meg is rajzolták őket. Íme!