Az Airbus Military több mint négyéves késés után hétfőn hivatalosan átadta az első Airbus A400M ultramodern katonai szállító repülőgépet Franciaországnak.
Húsüzemből vittek el a húst azok a férfiak, akik ellen a Szarvasi Rendőrkapitányság indított büntetőeljárást. Két éjszaka is bementek lopni a húsüzembe, mielőtt lebuktak.
A kormány másfél milliárd forintos kerettel civil alapot hoz létre a 2014-es magyar holokauszt emlékévben megvalósuló civil és önkormányzati kezdeményezések támogatására.
Minden lehetőséget nyitva kell hagyni arra, hogy Iránt rávegyék nukleáris programjának beszüntetésére - szorgalmazta Simon Peresz izraeli elnök hétfőn Hágában újságírók előtt.
A "rágalomhadjárat" befejezésére szólította fel az ellenzéket Papcsák Ferenc (Fidesz-KDNP) zuglói polgármester hétfőn, a XIV. kerületi önkormányzat MTI-hez eljuttatott közleményében.
Budapest - A védőnő és a gyerekorvos is felelhet a kis Milán (†1) haláláért. A kisfiúval édesanyja még csütörtökön gyalogolt a Dunába. Miután L. Katalin Tímea (35) a vízbe ölte babáját, kievickélt a folyóból, Milán holttestét a Duna hullámtörő köveire tette.
Bázel — Szalai Ádám (25) lesz a Basel veszte? Legalábbis ebben bíznak a Bajnokok Ligájában svájci csoportmérkőzésre készülő Schalke labdarúgócsapatánál.
Magyarország - Ki mondta, hogy a munka nem lehet élvezetes, vicces elfoglaltság?! Amint azt a Blikk megírta, a NASA például milliós fizetést kínál egy hónap heverészésért.
Ukrán ortodox, katolikus és muszlim vallási vezetők hétfőn közös nyilatkozatban fejezték ki reményüket, hogy Oroszország tiszteletben tartja Ukrajna függetlenségét, és a jövőjét érintő választását, azaz európai integrációs törekvéseit.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint a vasárnapi szobordöntés kimerítheti a gyilkosságra való uszítás és az emberi méltóság sárba tiprásának vétkét.
Az erdőt, az erdőgazdálkodást mutatják be a Zala kincse az erdő - Erdésznap című egész napos rendezvényen szombaton Zalaegerszegen, a Göcseji Falumúzeumban.
A versenykultúra fejlesztése érdekében a Gazdasági Versenyhivatal ismeretterjesztő, tájékoztató kampányt indít a versenyszabályok betartásának előmozdítása érdekében.
A kormány által hétfőn benyújtott jövő évi költségvetési javaslat szerint az állam 20,3 milliárd forinttal támogatja 2014-ben a Nemzeti Olimpiai Központ beruházását.
Budapest – Senki nem hallhatta, ahogy jajveszékelve az életéért küzd K. Krisztina (+36). A fiatal nőt ugyanis Soroksáron egy elhagyatott környéken, egy sűrű bozótosba ráncigálta támadója.
A jugoszláv hadsereg ugyanis az elektronikusan összegyűjtött adatok segítségével sikeresen tudta értesíteni katonáit arról, hogy hol várható légicsapás.
Több millió forint értékű konzervet, szeszes italt és háztartási berendezést fújt meg kamionjával egy 35 esztendős nyíregyházi férfi. R. Norbertet az eltűnt cuccokkal együtt találták meg.
Láttátok már az új Rómeó és Júlia film legújabb előzetesét? Tudjátok, amelyben nem csak a cuki és szexi Douglas Booth, de kedvenc Chuck Bass-ünk, Ed Westwick is szerepet kapott. Bár itt messze nem olyan jóképű, mint a Gossip Girlben... Vagy nektek ilyen bozontos, hosszú hajjal is bejön?
Borzasztóan kezdte az idényt a bajnoki címvédő Manchester United, hat forduló után három vereséggel a középmezőnyben áll. Nemrég a csapat korábbi kapusedzője, Eric Steele rántotta le a leplet a spanyol kapusról, David de Gearól, akivel a kezdetekkor sok probléma volt.
Csaknem kilencmilliárd forinttal nő a Miniszterelnökség költségvetése, de a rendőrség, a büntetés-végrehajtás és a helyi önkormányzatok támogatásai is nőnek a 2014-es költségvetés hétfőn benyújtott tervezete szerint.
Madrid — A mellőzött világ- és Európa-bajnok kapus, Iker Casillas (32) Milánóba költözhet a télen, és erre a játéklehetőség hiányán túl nyomós oka is van: ha nem véd, valószínű, kikerül a címvédő spanyol nemzeti csapat brazíliai vb-keretéből.
Az énekesnő bevallotta, annyira elkeseredett, amikor Russell Brand elvált tőle, hogy nem volt kedve tovább élni. Aztán ahogy az lenni szokott, inkább írt néhány dalt.