London - Lewis Hamilton (28) hiába törte magát, Nicole Scherzinger (35) nem kér belőle. Az angol Forma–1-es autóversenyző és az amerikai énekesnő öt év együttlét után a nyáron szakított.
Öt alföldi megye általános és középiskolai igazgatóinak részvételével rendezett alföldi szakmai tanévnyitót Klik hétfőn Debrecenben, a Tóth Árpád Gimnáziumban.
Győrben idén is többszörös volt a túljelentkezés azokba az Audi által támogatott középiskolákba, ahol már az új rendszerű, úgynevezett duális oktatásban vesznek a rész a diákok.
A fene sem érti, hogy az úton-útfélen megtámadott nyálas szájú popsztár hogy maradhat egyben - mert állandóan rátámadnak - de a fél világ bánatára megint megúszott egy bunyót.
Budapest - Különleges szurkoló is várta a duisburgi kajak-kenu világbajnokságról hazatérő magyarokat hétfőn a Liszt Ferenc repülőtéren, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó, Gyurta Dániel (24) is gratulálni akart a hét arany-, öt ezüst- és öt bronzérmet gyűjtő sportolóknak.
Duális képzés keretében kezdte meg tanulmányait a 2013/14-es tanévben Kecskeméten 35 új szakiskolás és 10 új főiskolás a Mercedes-Benz Hungary Kft.-vel szerződve.
A februári katonai hatalomátvétel véget vetett az iszlamista Refah párt koalíciós kormányának és Necmettin Erbakan akkori miniszterelnök lemondásához vezetett.
Lontai Dániel és Nagy Csaba váltotta Baranyay Lászlót a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. élén, ahol szétválasztották az elnök-vezérigazgatói posztot.
Bírósághoz fordult Egyiptom egy vezető igazságügyi tanácsadó testülete hétfőn, hogy oszlassák fel a Muzulmán Testvériséget mint bejegyzett nem kormányzati szervezetet.
Budapest - Bundaellenes előadáson szerepelt meghívott vendégként Pomper Tibor (35). A fogadási botrányban kötelességszegéssel és vesztegetéssel vádolt egykori labdarúgó a profi focistáknak rendezett „Ne bundázz!" konferencián jelent meg és tartott beszédet.
Budapest — Kevés híján elsírta magát a TV2 Mokka című adásában tegnap reggel Szebeni István (37), akit három és fél hónapja azért rúgtak ki a közszolgálati híradójából, mert felvételről képernyőre került egy káromkodása.
Budapest - Bundaellenes előadáson szerepelt meghívott vendégként Pomper Tibor (35). A fogadási botrányban kötelességszegéssel és vesztegetéssel vádolt egykori labdarúgó a profi focistáknak rendezett „Ne bundázz!" konferencián jelent meg és tartott beszédet.
A két és fél évvel ezelőtt balesetet szenvedett erőmű újabb, sugárszennyezett vizet tartalmazó tartályainál tapasztaltak kiemelkedően magas radioaktivitást.
Szeptember elsejétől újra lehet pályázni a pálinkavédjegyre, a mintákat huszadika és harmincadika között lehet leadni, a minősítést végző Wessling Hungary Kft.-nél - közölte a minősítő társaság hétfőn az MTI-vel.
Székesfehérvár - Rettegnek a dílerek Székesfehérváron, miután többen meghaltak már a gyilkos Kristály nevű drogtól, amit az „Ördög leheletének" is neveznek.
Kocsis Zoltán és Kelemen Barnabás előadásában Bartók első és második hegedű-zongora szonátája és a Szólószonáta elnyerte Az év felvétele díjat a kamarazene kategóriában.
Az Országgyűlés önkormányzati bizottsága ellenőrző albizottságának összehívását kezdeményezi a testület jobbikos elnöke az önkormányzatok rossz helyzete miatt.
Londoni elemzők szerint egyre erőteljesebb feldolgozóipari növekedésre utalnak Közép-Európa felzárkózó gazdaságainak múlt havi beszerzésimenedzser-indexei.
A Margitszigetről, a sanghaji testvérvárosi megállapodásról és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kétmilliárd forintos folyószámla-hitelkeretéről dönthet a Fővárosi Közgyűlés.
Az utóbbi időben sokat támadták Madonnát a szexet imitáló koreográfiái miatt. Ám az énekesnő koreográfusa szerint az énekesnőnek nem szabad visszább vennie a táncos jelenetekből.
Magyarország — Még mindig az intenzív osztályon ápolják az M5-ös autópályán múlt pénteken történt tömegbaleset több sérültjét, ugyanakkor egyre többen térhetnek haza a kórházakból.