2013. szeptember 19. csütörtök

szept. 19
9:04
Interneten árulta kislányát egy brazil házaspár (hirado.hu)
A 23 éves anya a történteket azzal indokolta: pénzre volt szüksége, hogy Európába utazhasson és prostituáltként dolgozhasson.
szept. 19
9:12
A Kádár-rendszerben élnének a fiatalok (BorsOnline)
Megdöbbentő eredményt hozott a Kutatópont Kft. felmérése. A cég nyolcezer, 15 és 29 év közötti fiatalt tesztelt – többek között – a munkavállalással, a szabadidős tevékenységekkel és az alkoholfogyasztási szokásokkal kapcsolatban.
szept. 19
9:18
Megállíthatja a HIV-vírus terjedését egy új gén (hirado.hu)
A kutatás korai szakaszát követően úgy tűnik, az MX2 nevű gén kulcsszerepet játszik a HIV kontrollálásában az emberi sejtekben.
szept. 19
9:20
Júliusban gyorsult a bérnövekedés a versenyszférában (hirado.hu)
A legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál alkalmazottak bruttó átlagkeresete 4,5, a nettó 6,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
szept. 19
9:30
Kovács Kati: kajak helyett családalapítás? (BorsOnline)
Kovács Kati jövőjéről ő maga sem döntött. A 37 éves kajakos nem csak azért áll dilemma előtt, mert az idei vb-n – 98 óta először – nem nyert aranyat, hanem foglalkoztatja a családalapítás is.
szept. 19
9:36
Felborult egy kisbusz Egerágnál (hirado.hu)
A járműben 9-en utaztak, 3 embert a katasztrófavédelem munkatársainak kellett kiemelniük.
szept. 19
9:38
Zuschlag szabadlábon - "Ezzel nem kerül pont az ügyek végére" (hirado.hu)
Az erkölcsi elszámoltatásra minden magyar állampolgárnak lehetősége lesz a következő választáson - mondta a Fidesz szóvivője.
szept. 19
9:48
Elbűvölték a kistigrisek a Barátok Közt sztárját (BorsOnline)
Elvarázsolta az abonyi magánállatkert két kistigrise Nagy Alexát. A Barátok közt Fekete Alizát alakító színésznőnek ilyen pajkos kis tigrisekhez még nem volt szerencséje. Olyannyira felbátorodott a szibériai tigrisek közelségétől, hogy még egy víziló szájába is bele mert nyúlni.
szept. 19
9:54
Már 16 pénztárgép választható (hirado.hu)
Újabb, online adatkapcsolatra alkalmas eszköz kapott forgalmazási engedélyt.
szept. 19
9:56
Ő az év legjobban öltözött nője (hirado.hu)
Elragadó nőiességével nagyágyúkat utasított maga mögé a színésznő.
szept. 19
9:58
Levelet írt családjának az ítéletére váró kínai párttitkár (hirado.hu)
A csungkingi párttitkár kész börtönbe vonulni, csakúgy, mint néhai forradalmár apja, de hiszi, hogy egy napon tisztára moshatja a nevét - írta levélben családtagjainak a bukott kínai politikus a South China Morning Post című hongkongi lap szerint.
szept. 19
10:06
Hetedjére hitte csak el Piri, hogy nyert (BorsOnline)
Baka Ferencné lakásfelújításra költi az a 25 ezer forintot, amit a Bors nyereményjátékának köszönhet. Vevőinek is megmutatta a nyertes szelvényt, mert azt hitte, rosszul lát.
szept. 19
10:12
Gránátot találtak a Fejér megyei kórház területén? (hirado.hu)
A robbanótestnek látszó fémtárgy közműépítés közben került elő a földből.
szept. 19
10:14
Emelkedett a mexikói ítéletidő halálos áldozatainak száma (hirado.hu)
Nyolcvanra emelkedett az országot sújtó ítéletidő, az áradások és a földcsuszamlások halálos áldozatainak száma a belügyminisztérium legfrissebb közlése szerint.
szept. 19
10:30
A cseh kormánynak nem kell a feketeszénbánya (hirado.hu)
Az ostravai Paskov tulajdonosának több milliárd koronás adóssága van, a bánya bezárásával fenyeget, 2000-2500 ember kerülhet utcára.
szept. 19
10:32
Dinoszauruszmodellel vizsgálják a repülés kialakulását (hirado.hu)
A szélcsatornában végzett kísérletek azt mutatták, hogy a kezdetleges szárnyak lehetővé tehették az alacsony magasságokról kiinduló siklást.
szept. 19
10:34
Letölthetőek lesznek mobilra a Youtube-videók (hirado.hu)
Tegnap jelentette be a cég, hogy felhagy eddigi elhatároló gyakorlatával. Nem mintha azt minimális ügyességgel nem lehetett volna eddig is kijátszani.
szept. 19
10:36
Kardeván: nincsenek további megbetegedések Jászladányban (hirado.hu)
Évente-kétévente előfordul hasonló eset, amelyet jól lehet lokalizálni - mondta az államtitkár.
szept. 19
10:42
Történelem könyvbe rejtett kokaint találtak Ferihegyen (BorsOnline)
A küldemény Argentínából érkezett egy magyarországi címzettnek, a drog feketepiaci értéke 3,5 millió forint.
szept. 19
10:48
A Karnyónéval kezdődik a színházi évad Szegeden (hirado.hu)
Csokonai Vitéz Mihály Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak című darabjának pénteki bemutatójával kezdődik a Szegedi Nemzeti Színház új évada.
szept. 19
10:50
Leállítják a fukusimai erőmű maradék két blokkját (hirado.hu)
Az erőmű 6 blokkjából 4-e tett üzemképtelenné a 2011 márciusi földrengés-szökőár.
szept. 19
10:52
Felülvizsgálják a biztonsági előírásokat az amerikai haderőnél (hirado.hu)
Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter elrendelte a katonai objektumokra vonatkozó biztonsági előírások és a személyi állomány átvilágítási rendjének átfogó felülvizsgálatát.
szept. 19
10:54
Így zajlott a London Fashion Week az Instagramon (Joy)
Az Insragram segítségével bemutatjuk neked a Londoni divathét legjobb pillanatait.
szept. 19
10:54
Athén: Gyógyulófélben a görög gazdaság (hirado.hu)
Athén úgy számol, a teljesítmény szezonális kiigazítással növekedett a második negyedévben az elsőhöz képest, a válság kezdete óta először.
szept. 19
10:56
Nyomkövető kutya segítségével fogtak betörőt Szabolcsban (hirado.hu)
Nyomkövető kutya segítségével fogtak el egy betörőt a rendőrök a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Paszabon.
szept. 19
10:58
Gázömlés Újpesten: 700 embert kellett kiköltöztetni (hirado.hu)
Munkagép vágott át egy vezetéket, egy iskolát és egy óvodát is el kellett üríteni, amíg a szakemberek megszüntették a gázömlést.
szept. 19
11:00
Prosti akart lenni, ezért eladásra kínálta a kislányát (Blikk)
Interneten árulta kétéves kislányát egy brazil házaspár, a hatóságok mindkettőjüket őrizetbe vették.
szept. 19
11:06
Nyugat-Európát is meglódíthatja a Fed-döntés (hirado.hu)
Az amerikai tőzsdék lendülete átterjedt az ázsiai piacokra, Európában is erősödésre lehet számítani nyitáskor.
szept. 19
11:08
Gergényi: A tévészékháznál nem tudtunk volna parancsnokot cserélni (hirado.hu)
A 2006-os őszi események során a Magyar Televízió székházánál akkor sem tudtunk volna parancsnokot cserélni, ha akartunk volna - mondta Gergényi Péter.
szept. 19
11:18
Dől a pénz a sportba, a Petőnek mégsem jut (BorsOnline)
A mozgássérültekkel foglalkozó Pető Intézetnek nem szavazta meg a kormány a 420 millió forintos támogatást, miközben sportra több mint 200 milliárdot költ el az elkövetkező években.
szept. 19
11:20
Eladta büféjét Dzsudzsák apja (BorsOnline)
Dzsudzsák Balázs édesapja adótartozást halmozott fel, ezért végrehajtás rémével szembesülhet. Nem kizárt, hogy majd tehetôs fia egyenlíti ki ezt a számlát.
szept. 19
11:24
Észak-Koreában szólt a dél-koreai himnusz (hirado.hu)
Eddig példátlan módon a Koreai NDK fővárosában hangzott fel a Koreai Köztársaság himnusza, és a déliek zászlaját is felvonták a Phenjanban rendezett nemzetközi súlyemelő versenyen.
szept. 19
11:26
Két autó és egy busz ütközött Szegeden (hirado.hu)
Hárman megsérültek a Temesvári körút és a Bérkert utca kereszteződésénél történt balesetben.
szept. 19
11:28
Tovább erősödött a forint (hirado.hu)
Az eurót délelőtt tíz órakor 295,40 forinton jegyezték a kora reggeli 295,95 forint után.
szept. 19
11:30
Itthon vagy - Magyarország, szeretlek! - megrázó sorsok (hirado.hu)
Az Argentína legszegényebb tartományában élő Botka Gyula és Szalma Gizella egész életében vágyott arra, hogy legalább egyszer Magyarországra jöjjön.
szept. 19
11:32
A színész az egyetlen, akire beteg édesapja számíthat (hirado.hu)
Az egykori szívtipró most egy valóságshow-ból szállt ki, hogy apja mellett lehessen.
szept. 19
11:34
A viharos szél hízlalhatja a tengeri jeget az Antarktiszon (hirado.hu)
A legfrissebb mérések szerint idén rekordmennyiséget érhet el a Déli-sark tengereinek jégtömege.
szept. 19
11:36
NGM: töretlen a reálbérek emelkedése (hirado.hu)
Az idei immár a harmadik olyan év 2010 óta, amikor az előző évhez képest reálértéken többet érnek a keresetek nemzetgazdasági szinten.
szept. 19
11:42
Üdvözölte Amerika az iráni politikai foglyok szabadon bocsátását (hirado.hu)
Korábban üdvözölte az iráni hatóságok lépését Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke is.
szept. 19
11:44
Former student bequeaths USD 75,000 to Debrecen neurology clinic (hirado.hu)
A former student of the medical school in Debrecen who became a professor in the US and deceased at age 91 last year donated 75,000 dollars to the university's neurology clinic, the institute said on Wednesday.
szept. 19
11:46
NATO: fennáll az erő alkalmazásának lehetősége Szíriában (hirado.hu)
"A katonai opció továbbra is napirenden van" - közölte a NATO-főtitkár.
szept. 19
11:51
Magyar szemüvegen át nézi a világot Elton John (BorsOnline)
Michael Madsen, Flo Rida, ByeAlex és Elton John is odavan azokért a régi bakelitlemezekből és filmekből készült szemüvegekért, amelyeket Tipton Zakariás tervez és gyárt magyarországi műhelyeiben.
szept. 19
12:00
Gázolt a vonat Dunakeszinél (hirado.hu)
Egy 70 körüli férfi az áldozat, a Budapest-Vác-Szob vonalon átlagosan 10-20 perccel hosszabb menetidővel közlekednek a vonatok.
szept. 19
12:02
Orbán: A magyar agrárium elismerése a foktői növényolajgyár (hirado.hu)
A több mint 40 milliárd forint értékű beruházás nemzetgazdasági jelentőségű és 128 új munkahelyet ad a környéken lakóknak.
szept. 19
12:09
Dől a pénz a sportba, a Petőnek mégsem jut (BorsOnline)
A mozgássérültekkel foglalkozó Pető Intézetnek nem szavazta meg a kormány a 420 millió forintos támogatást, miközben sportra több mint 200 milliárdot költ el az elkövetkező években.
szept. 19
12:11
Betétdíj lesz a PET-re (BorsOnline)
PET-palackokra, italoskartonokra, alumíniumdobozokra és üvegekre, de még a joghurtosdobozokra is 30 forintos betétdíjat akar kivetni a kormány, bár a szakember szerint ez nem megy máról holnapra.
szept. 19
12:18
Betörtek: elvitték a börtönigazgató páncélszekrényét (hirado.hu)
Börtönbe törtek be betörők Olaszországban és legalább 5 ezer eurót - másfél millió forintot - zsákmányoltak széfestül.
szept. 19
12:20
Balog: a gyerekszegénység európai probléma (hirado.hu)
A gyerekszegénység, a társadalom perifériájára szorulás nem az egyes országok problémája, hanem általános európai ügy, ami a jobb módú államokat is érinti.
szept. 19
12:22
Antifasiszta tüntetéseket tartottak Görögországban (hirado.hu)
Több görög városban került sor összeütközésekre a rendőrök és a tüntetők között szerda este, miután az Arany Hajnal neonáci párt egyik tagja halálra késelt egy antifasiszta rappert Athén egyik külvárosában.
szept. 19
12:24
Fidesz: a bukott baloldal a rezsicsökkentés ellen harcol (hirado.hu)
A nagyobbik kormánypárt szerint "a szocialisták az emberek akarata ellen mennek".

Keresés