Carmen Gabriela augusztus 23-án jött világra, de a rajongók még nem csodálhatták a kislányt. A család bár már kivitte az utcára, letakarták, hogy ne lehessen látni semmit belőle.
BUDAPEST — Hátba támadták Kasza Tibit (35)! A showmant maga Hajdú Péter (38), a TV2 nagyszájú nagyágyúja találta el egy jól irányzott rúgással, miközben rögtönzött karatebemutatót tartott a Kasza! című műsor múlt heti felvételén.
A férfiből lett nő és a nőből lett férfi kimondta egymásnak a boldogító igent. Így hivatalosan is megtörtént Anglia első olyan esküvője, amelynek mindkét főszereplője nemet váltott. Állítólag a frigy minden pillanata megható volt.
Budapest — Saját készítésű süteményekkel várták szombat délután a nyílt napon a József Attila Színház művészei az érdeklődő közönséget. Rékasi Károly a nézők rohamára madártejjel készült, amely hatalmas sikert aratott, főként, hogy a színész még jelmezt is vett főztje kínálgatásához.
Hiába állt a bajnoki tabella élén a Videoton, Debrecenben mégis meg-megremegett a fehérváriak lába. Persze 12 éve nem nyertek a Loki otthonában, és a hazaiak is elég magabiztosan rugdosták idén a gólokat az Oláh Gábor utcában, amit imponáló 16-2-es gólkülönbségük is bizonyít.
Székesfehérvár — Ho-ho-ho-hó, nyertem! – így kiáltott fel Szűcs András (36), amikor meglátta: 25 ezer forintos banki utalványt zsebelt be a Blikk-kel.
Gáspár Gergely a híres színész házaspár Gáspár Sándor és Bánsági Ildikó eddig a médiában alig látott fia. Szüleivel és húgával ellentétben ő nem színészi, hanem zenei babérokra törekszik.
Budapest — Itt a nyertes szelvény: az első három befutót simán eltaláltam! – lobogtatta boldogan fogadócéduláját Fehér László vasárnap a Kincsem Parkban. Azt, hogy milyen stratégia szerint játszik, zokszó nélkül elárulta, ám a tuti tippet, ahogy a többi rutinos lovizó, ő is megtartotta magának.
London — Jövő karácsonyra várható Paddington mackó első egész estés mozifilmje, amelyben sokak meglepetésére Colin Firth (53) alakítja az angol nyelvterületen nagy népszerűségnek örvendő mesefigurát.
Budapest — Érvényesült a papírforma a női kézilabda- Bajnokok Ligája budapesti selejtezőjében, a vasárnapi sorsdöntő találkozón a Ferencváros legyőzte az Érd együttesét, s ezzel kivívta a jogot a csoportkörben való szereplésre.
Budapest — Ricardo Moniz (49) magyarul nyilatkozott. Az FTC labdarúgócsapatának holland vezetőedzője meglepte a szurkolókat és a televíziónézőket: a Pápa elleni bajnoki után anyanyelvünkön nyilatkozott a Sport TV-nek. A Fradi Böde Dániel (26) és Holman Dávid (20) góljával 2-0-ra nyert.
Anyja szerint a lánya azért könyörgött mielőtt meghalt, hogy addig ne nyugodjon, amíg az erőszaktevők nem bűnhődnek meg azért, amit tettek vele. Pénteken megbűnhődtek.
Debrecen — Tovább tart a Videoton futballcsapatának debreceni nyeretlenségi sorozata. A bajnoki táblázatot vasárnap délutánig vezető székesfehérvári együttes 2-1-re kikapott a házigazda DVSC-től, nem tudta megtörni rossz sorozatát – 12 éve képtelen elvinni a három pontot a Lokitól.
Az énekesnő nem követi Liam Hemsworth-ot a Twitteren, ami vélhetően egyet jelent azzal, hogy köztük mindennek vége. Vőlegénye ennek ellenére továbbra is olvassa, amiket ő posztolgat.