Vác - Csank János (66) tizenöt év után hazatért Vácra. A labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya ismét egykori sikereinek színhelyén dolgozik, ám az aranykorszak óta nagyot fordult a világ a Duna-parton.
Hague beszédével egy időben utazott John Kerry amerikai külügyminiszter Genfbe, hogy meghallgassa Oroszország tervét a szíriai vegyi fegyverek nemzetközi ellenőrzés alá helyezéséről.
Az okostelefonjukat a tükör előtt nyomkodó fiatal lányok száma napról-napra nő. Van, akinél a függőség már olyan méreteket öltött, hogy hányingere lesz, ha nincs meg a napi adag.
A horvát ügyészség Hernádi Zsoltot érintő jogsegélyi megkeresésesét a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium megküldte a Legfőbb Ügyészségre, amely jelenleg vizsgálja azt.
Az MNB Monetáris Tanácsának tagjai közül öten 20, ketten 10 bázispontos alapkamat-csökkentésre szavaztak a testület legutóbbi ülésén, az alapkamat így 3,80 százalékra esett.
A szervezet elnöke szerint a magyar kézműipari vállalkozások jelentős szerepet töltenek be a gazdaságban, és a foglalkoztatásban, kényelmesebbé teszik a lakosság életét.
Második világháborús gránátot találtak Győr belvárosában, a Mosoni-Duna partján csütörtökön, a környéken kiürítik a lakóépületeket, és korlátozzák a forgalmat - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-vel.
A világ kockaarcai egy ismeretlen latin-amerikai nő ellen indított hajtóvadászatot, mert egy Facebookon keringő fotón fegyvert szegez egy megilletődött kisbaba arcához.
Itthon vagy! Magyarország, szeretlek! címmel indít hagyományőrző programsorozatot Szent Mihály napja alkalmából a közmédia, kormányzati támogatással, a Magyar Turizmus Zrt. részvételével.
Az MSZP szerint a kormányoldal csupán saját holdudvarát teszi még fizetőképesebbé a jegybank folytatódó növekedési hitelprogramjával, amely a kis- és középvállalkozók összességének nem ad valódi segítséget.
Kissé gyengült a forint a bankközi devizapiacon, az eurót 301,19 forinton jegyezték csütörtökön, 16 óra körül, a délelőtti 300,55 forint és a reggeli 299,73 forint után.
Szíria nemzetközi ellenőrzés alá helyezi vegyi fegyvereit, de a döntést nem az amerikai katonai fenyegetés, hanem Oroszország javaslata befolyásolta - közölte a szíriai elnök.
Madrid – Íme egy 58,3 milliárdos pacsi! Ennyibe került összesen a Real Madrid két jelenlegi sztárja, az aranylabdás Cristiano Ronaldo (28), valamint a walesi Gareth Bale (24).
Az aranyszínű sárgaság fitoplazma (grapevine flavescence dorée phytoplasma, phytoplasma vitis) a szőlő egyik legveszélyesebb kórokozója, amely Európa számos országában már megtelepedett.
Győr - A labda pattog tovább, a tragikus buszbaleset után egy játékossal „folytatta” edzéseit a Győr női együttese. Dannielle Diamant (23) volt a gárda egyetlen kosarasa, aki nem tartózkodott múlt szombaton a csapatbuszon a végzetes ütközés pillanatában.
A Fidesz véleménye szerint két csepp helyett kétezer milliárd forintos segítséget jelent a hazai vállalkozásoknak a növekedési hitelprogram bővítése - reagált a kormánypárt a szocialista Józsa István szavaira.
Növekedési pályára állt a zöldenergia ágazat, a felhasznált alternatív energiák aránya Magyarország éves energiafogyasztásában közelíti a tíz százalékot.
Elhúzódhat a bukaresti parlamenti vita a verespataki ciántechnológiás bányaberuházással kapcsolatos törvénytervezetről, miután a kormányzó Szociálliberális Szövetség USL társelnökei csütörtökön abban állapodtak meg, hogy a törvényhozás mégsem sürgősségi eljárással tárgyalja a tervezetet.
BUDAPEST– Százezer forintra büntették Fekete Pákó (37) gyermekének anyját, Ágicát! Ugyan még nem ért véget a gyermekelhelyezési hercehurca, azonban a didikirály egykori kedvesét pénzbírság megfizetésére ítélték, amiért folyamatosan meghiúsítja, hogy Pákó láthassa kisfiát, Bencét (5).
A két férfi múlt pénteken a "royal wedding" (királyi esküvő) feliratot karcolták a betonba az előtt a templom előtt, ahol másnap a miniszterelnök lányának esküvőjét tartották.
Könyvelőként dolgozott a 25 éves nő, míg egy súlyos betegség nem várt fordulatot hozott az életébe. Agyalapi mirigy rákja miatt megdöbbentő változáson esett át.
BUDAPEST - A főszerepben Osvárt Andrea (34), magyar hangja Huszárik Kata (41). Ez az érdekes ellentmondás jellemzi A szállító című sorozatot, amelyet hamarosan vetít az RTL Klub.
Apeldoorn – Vilmos Sándor holland király (46) és Beatrix holland anyakirálynő (75) is ott lesz egy fiatal magyar ügyvédnő, Cservenyák Viktória (31) esküvőjén az apeldoorni katolikus templomban. Ez nem is csoda, hiszen Viktória – az olimpiai bajnok vízilabdázó Cservenyák Tibor (65) lánya – október 5-én az uralkodó unokatestvéréhez, Jaime herceghez (40) megy feleségül.
Csaknem kétmilliárd forintból felújítják a Balaton-felvidéken a Zánkát és Nagyvázsonyt összekötő utat - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-t csütörtökön.