Hiába “kopogtattak” a kommandósok a drogdíler lakásának ajtaján, a férfi nem bizonyult készséges vendéglátónak. Sebaj, a lángvágó megoldotta a problémát. H. Dezső birodalmában amfetamnint, extasyt és marihuánát foglaltak le.
Öt év kihagyás után ismét ringbe lépett Chamie Gina, és persze nyert, megvert egy olasz bokszolót. A Gina ugyan színművésznőnek is tanult, ám időközben rájött, hogy a profi ökölvívásban sokkal többre viheti.
Budapest - Több év után ismét képernyőn Bárdos András, aki tapasztalata ellenére nap mint nap dolgozik azon, hogy versenyben tudjon maradni a fiatalokkal. És bár kerek az élete, ha újrakezdhetné, lehet, hogy pár dolgot másként csinálna.
A kőomlást valósághűen modellező számítógépes programot fejlesztettek ki Svájcban azzal a céllal, hogy hatékonyabban védekezhessenek a természeti jelenség pusztítása ellen.
Sopron – Az Egyesült Államokból érkezett Papa Roach, majd az utána következő Billy Talent koncertje alatt szinte már ki lehetett tenni a megtelt táblát a huszonegyedik VOLT Fesztivál kapujára péntek éjszaka.
Victoria Beckham most sem hazudtolja meg önmagát: a divat sokkal fontosabb számára, mint a józan ész. A focistafeleség bőrkabátban járkál a legnagyobb forróságban.
A 3 éves kislány anyukájával együtt ment át szabályosan egy gyalogátkelőn, amikor átgázolt rajta egy szinte a semmiből felbukkanó bringás. A kislány súlyos koponyasérülést szenvedett, és mindkét szemére megvakult. A biciklis megállás nélkül továbbhajtott.
Budapest – Hatvan egykori Malév-pilótának adhat munkát az új hazai légitársaság, mely a szimbati Magyar Nemzet információi szerint a Sólyom nevet kapná és már augusztusban árulná a jegyeit európai és közel-keleti országokba.
A 92 éves iraki farmer együtt tartotta második esküvőjét két unokájáéval, és a menyasszonyok kora is nagyjából megegyezett. A tata azt mondja, ugyanolyan fickós, mint a húszévesen.
Bécs – Békésen sétálgattak, vásárolgattak az emberek a Mariahilfer strassén péntek délután, amikor a K. Uhren ékszerboltban lövések dörrentek, majd három napszemüveges férfi rohant az utcára, az egyikük nagyon bicegett és 30 méter után összeesett.
Minden idők legbiztonságosabb olimpiáját szeretnék megrendezni az oroszok Szocsiban, ezért a belügyminiszter, Vlagyimir Kolokolcev bejelentette, 37 ezer rendőr lát majd el szolgálatot a téli ötkarikás játékokon.
Az emberierőforrás-miniszter a keresztény egyházak helyzetéről és Európa megújulásában betöltött szerepükről beszélt az Európai Egyházak Konferenciáján, Budapesten.
A topmodell Jude Law volt feleségének, Sadie Frostnak vásárolta a méregdrága ékszert születésnapjára, amitől a színésznő jelenlegi barátja kibukott. Az ő ajándéka ugyanis nem volt ilyen fényes.
Hozzá kell szokni, hogy mindig van európai dimenziója a pártpolitikai vitáknak, és ezúttal ez "a mi hátrányunkra történik" - mondta Martonyi János a HírTV szombat esti műsorában.
A fiatal lány végzős volt a gimiben, és várta színjeles bizonyítványát, na meg az érettségi bankettet. Pár órával előtte az iskolában rosszul lett, és meghalt.
Quebec – Megerősítették a Cirque du Soleil műsorai-nak biztonsági felügyeletét azok után, hogy egy hete Las Vegasban előadás közben szörnyethalt egy artistanő, Sarah Guyard-Guillot (†31).
Budapest – Ki volt az a rajongó, akitől a nagybeteg Komár László (†67) személyesen búcsúzott el a halála előtt, méghozzá az otthonában? Ő Molnár Zoltánné (56) hivatali alkalmazott, akit a legendás énekes Tortás Marinak hívott.
Budapest – Fásy Zsülike lekörözte korosztályát: még csak 15 éves, de már elvégezte a középiskola harmadik osztályát, jövő ilyenkor pedig már túl lesz az érettségin.
Budapest – Andy Vajna (68) meggondolta magát! A világhírű hollywoodi producer, aki 2011 januárjától kormánybiztosként felügyeli a magyar filmipar megújulását, információnk szerint mégsem veszi feleségül augusztusban a barátnőjét.
A legfrissebb értesülések szerint ketten haltak meg és több mint száznyolcvanan megsérültek a dél-koreai Boeing 777-es utasszállító repülőgép San Franciscó-i balesetében.
Pályakezdő színészek és önjelölt producerek bukkantak föl annak az írónőnek a környezetében, akinek novelláskötetéből film készül Stohl András és Törőcsik Mari főszereplésével. Van, aki pénzt ajánl, mások fenyegetőznek, hogy bekerülhessenek a filmbe. A népszerű színészt meglepte, hogy ennyire kapós lett a szakmában.
A szombati Budapest Pride kapcsán beszélgettünk a Tel-Avivban élő, közszereplőként, a másságát Magyarországon az elsők között nyilvánosan felvállaló Steiner Kristóffal.
A minap Rihanna zeneszerzőjével, most pedig egy világhírű énekessel pózol Gáspár Evelin. A tizenkilenc éves lány nemzetközi kapcsolatok szakon tanul Miamiban, és a jelek szerint kiválóan végzi a dolgát.