A balatoni komp forgalma 2,4 százalékkal, a személyhajóké 5,4 százalékkal nőtt az elmúlt éve azonos időszakához képest. A Balaton legnagyobb településén, Siófokon a vendégéjszakák száma is emelkedett.
Az amerikai Joey Chestnutt túlszárnyalta saját korábbi teljesítményét, és egymás után hatvankilenc hot dogot evett meg, így továbbra is ő a világcsúcstartó.
Kairó - Újabb összecsapások voltak szombatra virradó éjjel az egyiptomi Alexandria városában a megbuktatott Mohamed Murszi elnök támogatói és a volt elnök ellen tüntetők között. A hadsereg által leváltott államfő hívei szombatra újabb tiltakozó akciókra szólítottak fel.
A tervek szerint ősszel elkezdődik a szegedi lézerközpont építése, a beruházás első ütemének 2015 nyarára kell elkészülnie - közölte Lehrner Lóránt, a beruházást irányító ELI-HU Kutatási és Fejlesztési Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezető igazgatója.
Kialakult a legcsúnyább kutya versenyünk mezőnye, a Bors és gazdáik is büszkén mutatják be Magyarország legmeghökkentőbb ábrázatú ebeit. Az első négy kutyára már szavazhatnak a borsonline-on.
Kimi Räikkönen titkolózik. A Lotus finn világbajnoka Németországban csak baseballsapkában és bukósisakban mutatkozik, s megfogadta, akkor fedi fel az új frizuráját, ha vasárnap dobogóra áll.
A Scotland Yard szerint mégis életben lehet a hat éve Portugáliában eltűnt Madeleine McCann. A londoni rendőrség bejelentette, hogy új bizonyítékok birtokába jutott, ezért leporolta a skót kislány aktáit.
Több mint száz évvel ezelőtti forgalomra tervezett uthálózaton halad a budapesti gépjárműfolyam - amíg ez így marad, nehéz lesz utolérni a sétálóövezeteit kiterjesztő Bécset.
Több órán át válaszolt a képviselők írásban feltett kérdéseire a bolíviai parlamentben Carlos Romero, a Tóásó Elődöt is érintő terroristaügy vizsgálatával megbízott miniszter.
A kémkedési perként ismert büntetőügyben hirdetett elsőfokú ítéletet a Debreceni Törvényszék: Galambos Lajos és Szilvásy György letöltendő, Laborc Sándor felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Az iratokat titkosították.
Tartozásait akarta kábítószer-termesztésből törleszteni az a 31 éves férfi, aki barátnője szüleinek tanyáján kukorica között termesztett 65 tő kendert.
Jelentős mennyiségű kábítószert találtak annál a terjesztőnél, akit a TEK segítségével fogtak el a fővárosban. Négy másik személyt az ügyben kábítószer birtoklásával gyanúsítanak.
Sokan évekig élnek a lappangó ételintolerancia tüneteivel, miközben a betegség ma már könnyen azonosítható. Helyes étrend esetén a panaszok elmaradnak, de a rossz diéta új betegséget okoz.
Orvosai szerint bokszos múltja tartja életben a kritikus állapotban kórházban fekvő, 94 éves Nelson Mandelát, aki még mindig nem adta fel a halál ellen folytatott harcot, holott már hetek óta temetik.
Egy lábműtét miatti komplikáció következtében először 112 milliót érő maglódi panzióját vesztette el Veres Péter Artúr, majd 41 milliós házát is elárverezték. Most azt a közel 6 milliós közüzemi tartozást akarják leverni rajta, amit az új tulajdonosok halmoztak fel.
A lengyel miniszterelnök szerint a következő választás után sem lesz annyi EU-párti képviselő a lenygel parlamentben, hogy módosítsák az alkotmányt az euró bevezetéséhez.
A héthónapos csecsemő egy anyja által a padlón felejtett zacskót behúzott a kiságyba, majd játék közben a fejére szorult a nejlon. Mire szülei észrevették, megfulladt. A szakértő szerint aggasztóan sok az ehhez hasonló eset.
Rio de Janeiro - A tolvajok nem tüntetésre járnak, hanem tüntetőkhöz. Ironikusan így lehetne összefoglalni a civilizáció eme sajátos jelenségét, amely Brazíliában gyakran előfordul.