A magyar miniszterelnök "rendkívüli, hatékony, szilárd erkölcsi alapon álló politikus, aki szenvedélyesen munkálkodik azon, hogy előrevigye Magyarországot" - mondta Christopher Smith.
A zenészek megfelelő erkölcsi és anyagi elismerésének fontosságára hívja fel a figyelmet a zenei alkotók által most indított Fair Play kampány, amely a zenét szerető és támogatni is hajlandó közösség összekovácsolását tűzte ki céljául.
A szélsőjobboldali politikus a jövő évi önkormányzati választásokról tartott csütörtök este sajtótájékoztatót; Le Pen a romák jelenléte ellen emelt szót.
Kettős gyilkossággal vádolják a hatóságok az amerikai James Hendersont. A 39 éves férfi BMW-jével áthajtott apján, majd agyonverte anyját, miután a nő hívni merte a rendőrséget.
Romániában a hét elején tört ki egy korrupciós botrány a bukaresti Dimitrie Bolintineanu iskolában, amelynek igazgatónőjét befolyással való üzérkedés miatt előzetes letartóztatásba helyezték.
A hajózsilip körüli mederszakasz iszap- és uszadékmentesítése, valamint a műtárgy karbantartása miatt várhatóan több héten át szünetel a Kiskörei vízlépcső hajóforgalma.
A Választások, eredmények, lehetőségek a Kárpát-medencében című, külhoni magyar politikusok részvételével rendezett tanácskozáson Németh Zsolt elemezte a magyar kormány nemzet- és szomszédságpolitika terén eddig elért eredményeit.
Olekszandr Sepeljevet egyebek mellett gyilkossági kísérlettel gyanúsítják hazájánban. Január óta nemzetközi körözés volt érvényben ellene. Hamis névre kiállított magyar útlevéllel tartózkodott a Magyarországon.
Saját, európai uniós adatfelhő-szolgáltatások (Clouds) kiépítése mellett emelt szót Toomas Hendrik Ilves észt elnök csütörtökön az adattárolás biztonságának növelése érdekében.
Málta közölte: Brüsszel vagy kiemelten támogatja a szigetországot az illegális bevándorlás elleni harcban, vagy Valletta módszeresen hazafordítja a menekülteket.
Rejtélyes módon lett öngyilkos egy rendőr Mezőkovácsházán. Azt nem tudni, hogyan és miért vetett véget az életének, a rendőrség pedig hallgat az ügyben.
A Szent István Egyetem sportpályáin 25 csapat tagjai - az ország minden részéből érkezett bírák, igazságügyi alkalmazottak - mérik össze tudásukat a hétvégén kispályás labdarúgásban, kosárlabdában, asztaliteniszben, teniszben és sakkban.
Cáfolták a tálibok, hogy felfüggesztenék fegyveres támadásaikat a jövő héten kezdődő muszlim böjti hónap miatt, és egyúttal elutasították, hogy tőlük származna az erről szóló elektronikus levél.
Több mint egymilliárd forintos beruházásból, várhatóan az év végére elkészül a Heves megyei Demjén melletti Cascade Hotel 6500 négyzetméteres barlangfürdő-komplexumának első üteme.
Szinte hihetetlen, de a háromszoros világbajnok Sebastian Vettel még nem nyert Német Nagydíjat. A Red Bull pilótája most arra készül, hogy végre megtöri a hazai pálya átkát.
A kereset benyújtására az adhat jogi alapot, hogy a Kúria csütörtöki döntése értelmében a követelések pontos összege jelenleg nem állapítható meg, ennek hiányában pedig felfüggeszthető a végrehajtás.
Paris Hiltonnal ünnepelte július 4-ét a színész fia. Meglepő outfitben jelent meg azon az eseményen, ahol megpróbálta meggyőzni David Lee-t jöjjön át a Los Angeles Lakershez.
Titokzatos módon galambok hullanak az égből a bulgáriai Pernikben. A vsekiden.com online lap szerint a bolgár fővárostól nyugatra fekvő bányavárosban az elmúlt napokban egyre gyakoribbá vált a galambok elhullása.
A kormányzó román Szociálliberális Szövetség vezetői azt követően vetették fel a halasztás lehetőségét, hogy az alkotmánybíróság a referendumok csökkentett, 30 százalékos érvényességi küszöbének alkalmazását csak 2014-től javasolta.
A győri Rómer Flóris múzeum kortárs művészeti gyűjteményét gyarapítják munkáikkal azok a képzőművészek, akik a művésztelepen alkotnak hétfőtől három héten át.
Galambos Dénest nevezte ki a Fejér Megyei Kormányhivatal vezetjének Orbán Viktor miniszterelnök, Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter javaslatára.
Micsoda nyár, igaz? Csak kapkodjuk a fejünket, hiszen a hollywoodi álomgyár folyamatosan szállítja a jóképű szuperhősöket. Superman után itt az újbb hős, aki augusztus 15-től megdobogtatja a színünket - míg a következő fel nem tűnik. Kedves lányok, ő Logan Lerman, a Percy Jackson - Szörnyek Tengere hőse.
Kamarafesztivállal emlékezik meg a világhírű zongoraművészről születésének 100. évfordulója alkalmából jövő ősszel a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és Koncertközpont.
Mellkason szúrta iszogatás közben egyik ismerősét egy férfi Szolnokon. Míg az áldozat haláltusáját vívta, a gyilkos, N. László, elmenekült a helyszínről. Nem jutott messzire, a rendőrök két órán belül elfogták.
Berlin — Attraction-társulat győzött, és 86 millió forintot nyert a brit tehetségkutatóban, de Karsai Zita (34) már biztosan nem táncolhat a német Got to Dance televíziós verseny átszámítva 29 milliós fődíjáért, mert kiesett az elődöntőben.
Parliament on Friday adopted a resolution stating the European Parliament contravenes European values and led the bloc onto a dangerous path by approving a report on the state of fundamental rights in Hungary by rapporteur MEP Rui Tavares.
A június 27-i tárgyalás pénteken aláírt végzésében a bírói testület a vádlottaknak mind a négy - további bizonyítékok bemutatására vonatkozó - kérését elutasította.
A Prisztás-gyilkosság miatt indult büntetőper pénteki tárgyalásán, a Fővárosi Törvényszéken az egyik védett tanú azt állította: P. Tamás elsőrendű vádlott rendőrségi besúgó volt.
Budapest — A természetes és alternatív lehetőségeket választotta Bánovics Marcsi (35) playmate a hormonok helyett, amelyet szinte egész életében szednie kellene.