2013. július 8. hétfő

júl. 8
19:18
Korrupciós ügyben mentették fel a volt francia belügyminisztert (hirado.hu)
Valamennyi vádlottat, köztük a Total olajipari céget és Charles Pasqua egykori belügyminisztert is felmentette hétfőn a párizsi büntető bíróság az iraki "olajat élelmiszerért" ENSZ-programot övező korrupciós botrányban.
júl. 8
19:24
Módosítja a gének működését fél év rendszeres testmozgás (hirado.hu)
A kutatók azt találták, hogy hat hónap rendszeres testmozgás módosított a zsírsejtek raktározásában és az elhízásban fontos szerepet játszó gének működésén.
júl. 8
19:26
Kecskeméti mérgezés: ezt állapította meg az orvosszakértő (hirado.hu)
A gyermekeire szívkoszorúér-tágító tapaszokat ragasztott, majd nagy mennyiségű vérnyomáscsökkentő gyógyszert vett be az a nő, aki a gyanú szerint megpróbálta megmérgezni négy gyermekét és önmagát is két héttel ezelőtt Kecskeméten.
júl. 8
19:28
Sérti a szuverenitást a Tavares-jelentés egy bécsi jogász szerint (hirado.hu)
Eva Maria Barki úgy véli: az Európai Unió és az Európai Tanács a múlt héten elfogadott jelentéssel túllépi hatáskörét.
júl. 8
19:30
Megkezdődött az amerikai-EU egyezkedés a szabadkereskedelmi övezetről (hirado.hu)
Megkezdődtek a tárgyalások hétfőn Washingtonban az Egyesült Államok és az Európai Unió között a világ legnagyobb szabadkereskedelmi övezetének létrehozásáról.
júl. 8
19:32
Horvátország gazdaságilag felkészületlenül csatlakozott az EU-hoz (hirado.hu)
Horvátország gazdaságilag nem volt felkészülve az európai uniós tagságra, mivel az ország magas költségvetési hiánnyal küzd - mondta Slavko Linic horvát pénzügyminiszter.
júl. 8
19:34
Szíria: lemondott a felkelők "ideiglenes miniszterelnöke" (hirado.hu)
Haszan Hitto, aki a felkelők ellenőrzése alatt álló szíriai területek "ideiglenes miniszterelnöke", arra hivatkozott, hogy képtelen ellenzéki árnyékkormányt alakítani.
júl. 8
19:36
Oltár elé vezette szerelmét Császár (BorsOnline)
Császár Gábor életében nagy változás állt be: szombaton oltár elé vezette szerelmét, Borit. A kézilabdázó, aki két és fél hét múlva Párizsban kezdi meg a felkészülést, tökéletesen boldog.
júl. 8
19:42
Demján válaszolt Orbánnak: a céllal egyetértenek, a módszerekkel nem (hirado.hu)
Demján Sándor, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnöke válaszlevélt írt Orbán Viktor miniszterelnöknek a takarékszövetkezetekről szóló törvénnyel kapcsolatban.
júl. 8
19:44
Megnyitották a Gezi parkot Isztambulban (hirado.hu)
A tüntetőket képviselő mozgalom, a Taksim Szolidaritás hétfőn felhívást tett közzé hívei számára, hogy helyi idő szerint este 19.00 órakor gyűljenek össze a parkban.
júl. 8
19:46
Horvát államfő: Zágráb nem kívánja kioktatni szomszédait (hirado.hu)
Horvátország nemzeti érdekből segíteni fogja a régió államait, mivel "nincs a világnak olyan országa, amely a szomszédságában komolyabb problémát vagy válságot szeretne" - közölte Ivo Josipovic.
júl. 8
19:48
Elhunyt Az órák és a Szürke trilógia fordítója (hirado.hu)
Tótisz András író, műfordító hosszan tartó, súlyos betegség után, 63 éves korában, szombaton hunyt el.
júl. 8
19:50
Alagút könnyíti a közlekedést a makarskai riviérára (hirado.hu)
A 4249 méter hosszú alagút az A1-es Zágráb-Split-Dubrovnik autópálya és az Adria-part között magasodó Biokovo-hegységen való átjutást könnyíti Közép-Dalmáciában.
júl. 8
19:54
Kiestek a bikiniből a sztár mellei - fotók (BorsOnline)
Rita Ora kissé elnézte a bikinifelsője méretét, így hatalmas cickóira aprócska textilt húzott. Ennek eredménye természetesen egy jól megtervezett villabtás lett.
júl. 8
20:00
MEÖT-főtitkár: összefogta a magyarországi egyházakat a CEC nagygyűlése (hirado.hu)
A szervezők szerint összefogta és megmozgatta a magyarországi egyházakat, valamint az ökumenikus mozgalomnak is hasznot hozott az Európai Egyházak Konferenciájának (Conference of European Churches, CEC) hétfőn záruló, hatnapos budapesti nagygyűlése.
júl. 8
20:12
Apa és fia verekedett össze Pogányszentpéteren (BorsOnline)
Hamar kibékült egymással az a pogányszentpéteri férfi és fia, akik egy helyi presszóban kezdtek verekedni. Miután kitessékelték őket, már közösen támadtak egy másik vendégre.
júl. 8
20:18
Csecsenföldön megölték Doku Umarov volt testőrét (hirado.hu)
Rusztam Szalijev 2008 és 2011 között ügyelt Umarov biztonságára. 2011-től körözés alatt állt egyebek között az Ingusföldön tavaly augusztusban rendőrök ellen elkövetett merénylet miatt - közölte a terrorelhárítás szóvivője.
júl. 8
20:20
Hatvanöt órás festőperformansz Manchesterben (hirado.hu)
Egy indiai születésű festőművész csaknem teljes három napját töltötte a nyilvánosság előtt egy manchesteri galériában a brit iparvárosban zajló művészeti fesztiválon.
júl. 8
20:22
MÁV-VASz megállapodás a vasutasok jövedelmi helyzetének javításáról (hirado.hu)
A vasutasok 2013-as egyszeri bérkifizetéséről állapodott meg hétfőn a MÁV Zrt. és a Vasutas Szakszervezetek Szövetsége (VASz) - közölte a vasúttársaság.
júl. 8
20:36
Győri fémkereskedők: Már csak öten vannak előzetesben (hirado.hu)
Januárban a magyar, a cseh és a szlovák rendőrség együttműködésének eredményeként fogták el a csoport tagjait.
júl. 8
20:38
Szeptemberben kerülhet a magyar mozikba A nagy füzet (hirado.hu)
Szász János új filmje szombaton elnyerte a Karlovy Vary-i nemzetközi filmfesztivál fődíját, a Kristályglóbuszt.
júl. 8
20:40
Busz és teherautó ütközött a 61-es úton (hirado.hu)
Hárman megsérültek a Cecénél történt balesetben.
júl. 8
20:48
Megverte a diákját, majd maszturbálni kezdett (BorsOnline)
Egy dél-koreai tanár miután bántalmazta a fegyelmezetlen diákját, magához nyúlt. A férfi tagadja a vádakat.
júl. 8
20:54
Sarkozy a válságtanácskozáson: Ez nem a politikai visszatérésem (hirado.hu)
A volt francia államfő jelezte: vállalja a "felelősséget" azért, mert az alkotmánybíróság nem hagyta jóvá a 2012-es elnökválasztási kampány végelszámolását.
júl. 8
20:56
Csúsztatott részletekben fizetik a görög mentőhitelt (hirado.hu)
Az euróövezeti államok pénzügyminiszterei hétfő este megállapodtak abban, hogy csúsztatott részletekben fizetik ki az újabb görög mentőhitelrészletet.
júl. 8
21:06
Meggyilkolta volna gyerekeit a magánéleti és az anyagi gondok miatt (BorsOnline)
Letartóztatták azt a nőt, aki június 23-án vérnyomáscsökkentő gyógyszerekkel akarta négy gyermekét megölni. A rendőrség immáron emberölés kísérlete miatt folytat az ügyben nyomozást.
júl. 8
21:12
Estére kissé gyengült a forint az euróhoz képest (hirado.hu)
A délelőtt tapasztalt erősödést követően kissé gyengült estére a forint az euróhoz képest a bankközi kereskedésben.
júl. 8
21:14
Szigetmonostoron még szivattyúznak, Győrújfalu már végzett a helyreállítással (hirado.hu)
Mindenki visszaköltözhetett otthonába Szigetmonostoron, ahol csak lassan húzódik vissza a dunai árvizet követő belvíz.
júl. 8
21:16
Horn's funeral - Former PM shaped the fate Europe, say dignitaries (hirado.hu)
The life of Gyula Horn shaped the fate of both Hungary and Europe as a whole, current and former politicians said at the funeral at the national graveyard on Fiumei Street of the former Socialist prime minister who died on June 19 at the age of 80.
júl. 8
21:18
Több a román állampolgár, mint amennyit megszámláltak (hirado.hu)
Romániában egymillió 200 emberrel duzzasztották fel regiszterekből, nyilvántartásokból a 19 milliót, így a megszámlált magyarok aránya 6,1 százalékra csökkenhet.
júl. 8
21:24
Igazgató lesz Deák-Bárdos (BorsOnline)
A diósgyőri stadion létesítményvezetőjeként dolgozhat a jövőben Deák-Bárdos Mihály birkózó, ám a 38 éves sportoló a szeptemberi vb után sem kíván végleg búcsúzni a szőnyegtől.
júl. 8
21:30
Alapkezelőt vásárolt az FHB jelzálogbank (hirado.hu)
Az FHB Jelzálogbank Nyrt. megvásárolta a bank felügyelőbizottsági elnökének alapkezelő cégét - jelentette be a társaság a BÉT honlapján hétfőn.
júl. 8
21:32
Vízágyúkat és gumilövedékeket is bevetett a török rendőrség (hirado.hu)
Az AFP francia hírügynökség szemtanúkra hivatkozva arról számolt be, hogy a biztonsági erők könnygázt, vízágyúkat és gumilövedékeket vetettek be a tüntetők ellen, akik a Taksim térről a Gezi parkba akartak eljutni.
júl. 8
21:34
Augusztusban nyit a vámosszabadi menekülttábor (hirado.hu)
Két-három hét múlva véget ér az ingatlan felújítása, így várhatóan augusztusban megérkeznek az első menekültek a vámosszabadi nyílt befogadóállomásra.
júl. 8
21:36
A VOSZ-szal tárgyalt a CCPIT szecsuáni delegációja (hirado.hu)
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségével (VOSZ) tárgyalt a Kínai Nemzetközi Kereskedelemfejlesztési Tanács (CCPIT), a hétfői megbeszélésen bemutatkozott Szecsuán tartomány, felvázolták a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Szecsuán tartomány együttműködését, valamint a beruházási lehetőségeket.
júl. 8
21:38
Sírás és indulatok P. Tamás perének tárgyalásán (hirado.hu)
A Prisztás-gyilkosság büntetőperében a Fővárosi Törvényszéken hétfőn az egyik tanú arról beszélt, hogy eltúlozzák az áldozat vagyonát.
júl. 8
21:48
Bűnözőknek nevezte a romákat a nizzai polgármester (hirado.hu)
Óriási tiltakozást váltott ki Franciaországban Christian Estrosi nyilatkozata, amelyben bűnözőknek nevezte a dél-franciaországi városba érkezett roma közösséget, és tanácsokat adott a megregulázásukra. Manuel Valls belügyminiszter elítélte a csúsztatást és a megbélyegzést.
júl. 8
21:50
Snowden-ügy: Bolívia válaszokat akar (hirado.hu)
A bolíviai elnöki gép a múlt hét közepén kénytelen volt megszakítani útját Bécsben, miután Franciaország, Portugália, Spanyolország és Olaszország nem adta meg az átrepülési engedélyt.
júl. 8
21:52
Ismét napirenden a női püspökök (hirado.hu)
Újraindította az anglikán egyház legfőbb szabályalkotó testülete azt a folyamatot, amely a reformerek reményei szerint elvezet a női püspökök szolgálatának engedélyezéséhez.
júl. 8
21:54
Jobb a klímánál a szigetelés (hirado.hu)
Megfelelő szigeteléssel télen a falak állapotától függően 35-40, de akár 60-65 százalékos energia-megtakarítás is elérhető.
júl. 8
21:56
Necas bírálja az Európai Parlamentet (hirado.hu)
A távozó cseh miniszterelnök a Tavares-jelentéssel kapcsolatban úgy fogalmazott: mély csalódást érez, és nagyon csodálkozik azon, ahogy az Európai Parlament Magyarországgal szemben eljárt.
júl. 8
22:00
Channing Tatum cuki apuka lett (BorsOnline)
A legszexisebb színésznek kikiáltott férfi vasárnap repülőre szállt családjával. Tatum mellkasán aludt a pólyás kislány.
júl. 8
22:06
Meg akarták zavarni a Siratófal asszonyainak imáját (hirado.hu)
Tüntető ultraortodox zsidók népes csoportjai próbálták megzavarni hétfőn a Siratófal asszonyai nevű, a női vallási egyenjogúságáért küzdő szervezet tagjait a jeruzsálemi Siratófalnál tartott imájukban.
júl. 8
22:24
Megszületett az első, olcsó génvizsgálattal kiválasztott lombikbaba (hirado.hu)
Világra jött az első olyan lombikbaba, akit embrióállapotában új, olcsó technikával vizsgáltak, hogy van-e örökletes betegsége.
júl. 8
22:26
Továbbították Snowden menedékkérelmét a nicaraguai elnöknek (hirado.hu)
Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség volt alkalmazottja attól tart, hogy az Egyesült Államokban nem lene része tisztességes perben.
júl. 8
22:36
2 dollárért ölte meg utasát a taxis - videóval 18+ (BorsOnline)
A thaiföldi taxis bedühödött, hogy utasa csalással vádolta és nem akarta kifizetni a viteldíjat. Machetével lekaszabolta az amerikait.
júl. 8
22:42
Válságtanácskozás Sarkozy pártjánál (hirado.hu)
A megbeszélésen megjelent az egykori francia elnök is, aki azt mondta: részvétele nem jelenti azt, hogy visszatérne a poltikiába.

Keresés