The government has given Economy Minister Mihaly Varga a mandate to remove foreign-currency denominated mortgages from the Hungarian financial system, Prime Minister Viktor Orban said on Friday.
A román rendőrség tájékoztatása szerint egy ember meghalt a Maros megyei Kelementelke és Gyulakuta között történt balesetben, amely a magyar miniszterelnöki konvojt is érintette.
Baleset érte a bálványosi nyári szabadegyetemre menet az Orbán Viktor miniszterelnököt kísérő konvoj egyik autóját péntek délután a romániai Kelementelke és Erdőszentgyörgy között, a miniszterelnököt szállító kocsi nem érintett a balesetben - közölte az MTI.
Budapest — Babát vár Pásztor Anna (40), az Anna and the Barbies nevű zenekar frontembere. A sokszor extrém kinézetű énekesnő elárulta, régóta szeretett volna gyermeket, de mint azt az MR2-nek adott interjújában mesélte, sajnos nem elsőre jött össze a boldogsága.
A bíróság azzal indokolta Tolokonnyikova kérelmének elutasítását, hogy az énekesnő nem mutatott megbánást az ügyben, és kétszer is megrovásban részesült a munkatáborban.
Megőrizte helyét a hazai felsőoktatási intézmények rangsorában, és továbbra is a Dunántúl meghatározó oktatási, tudományos, művészeti, valamint kutatási központjaként működik a Pécsi Tudományegyetem.
Éjszaka a tükörből ránk pillantó alaktalan lények, csempében, vagy penészfoltokban megjelenő arcok - egyesek szerint ezek mind-mind a szellemvilág egyértelmű bizonyítékai. Kíváncsiak lennénk, hogy a szellemhívők mit szólnak a legújabb bizonyítékhoz: a lebegő teásdobozokhoz?
Egy amerikai bűnbanda hét év alatt több tucat cég hálózatába jutott be, 160 millió bankkártyaszámmal élt vissza, és több száz millió dolláros kárt okozott.
A megelőző beruházások költsége olyan tetemes lenne, hogy egyszerűen nem érné meg a bánya üzemeltetése - mondta a környezetügyért felelős államtitkár a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen tartott előadásában.
Gyakorlatilag példa nélküli, ami a 48 éves Andy Battyvel történt: egy bögölycsípéstől kapott olyan súlyos allergiás rohamot, hogy perceken belül meghalt.
Oroszország 450 milliárd rubelt (több mint 3000 milliárd forintot) fordít a transzszibériai vasútvonal felújítására és két másik nagy közlekedési projektre.
Újabb két ember letartóztatásával 13-ra emelkedett a kecskeméti kábítószerügy nyomozása során kényszerintézkedés alá vont gyanúsítottak száma - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
A hungarikum törvény alapján megalakuló Magyar Értéktár nyitott a külhoni magyar közösségek értékei előtt, ezek megőrzését is segíti - mondta a Hungarikum Bizottság titkára pénteken, a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor rendezvényén.
A Forma–1-es mezőny mind az öt világbajnokának megvan rá a válasza, miért neki kell megnyernie a Magyar Nagydíjat. A Bors olvasói Kimi Räikkönenben bíznak leginkább.
Nanterre - Letartóztatták a főszerkesztőjét annak a francia lapnak, amely tavaly címlapon közölte a Katalin hercegnőről (31) készített toplessképeket a francia Riviérán.
Életének 83. évében elhunyt Király József Kossuth-, Munkácsy- és Ybl-díjas belsőépítész. Búcsúztatója és az életművéről szóló könyv bemutatója szeptember 27-én lesz az Iparművészeti Múzeumban.
A brit vállalatoknak "kötelességük" hazai munkaerőt alkalmazniuk a más EU-tagállamokból érkező munkavállalók helyett - mondta pénteken az illetékes brit szakpolitikus.
Meglepő kijelentést tett a minap a U2 frontembere, aki azt mondja, hogy őszintén irigyli a Rolling Stones énekesének arcán látható mély barázdákat, és úgy gondolja, hogy a 70 éves sztár külseje a korával csak nemesebbé válik.
Mogyoród — Fernando Alonso (31) a legesélyesebb a győzelemre a Hungaroringen! Legalábbis, a számmisztika ezt sugallja. Kiss Zoltán Zéro (60) numerológus a Forma–1-es pilóták születési dátumából és a vasárnapi Magyar Nagydíj időpontjából kiindulva arra a következtetésre jutott, hogy a Ferrari kétszeres világbajnoka 2003 után újra a dobogó tetejére áll(hat) Mogyoródon.
Dévaványa - Már Oroszországban van Andrej K. (38), az a vadász, aki tavasszal véletlenül agyonlőtte magyar kollégáját, T. Istvánt (†64) – tudta meg a Blikk.
Öt hektáron ég a tarló Bánd környékén; a tűzoltók 2-es, kiemelt fokozatban vonultak a tűzhöz - tájékoztatta a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese péntek délután az MTI-t.
Létrejött és megtartotta első ülését pénteken a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (ISZ) igazgatóságának elnöke mellett működő tanácsadó testület.
Az amerikai igazságügyi miniszter levélben közölte orosz kollégájával, hogy nem fognak halálbüntetést kérni Edward Snowdenre, a titkos adatgyűjtés leleplezőjére.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség vezetésével kapcsolatos feladatokat Lázár János kormánybiztosként látja el 2013. augusztus 1. és 2014. május 31. között, és gyakorolja a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnökének teljes hatáskörét.
Augusztus 1-jétől indul az állampolgárságot szerző külhoni magyarok választási regisztrációja levélben és november 1-jétől online - közölte Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda vezetője pénteken Tusnádfürdőn.
Elképesztő tragikus esetről számolt be a dreamindemon.com. Két nő élete került veszélybe egy hegyen, ahol váratlanul vihar csapott le rájuk, de szerencsésen megmentették őket. Sajnos mint kiderült, csak alig fél órára.
Budapest — Beperelte a BKV-t az a villamosvezető, aki múlt hónapban megpofozott egy Combino elé lépő terhes nőt. Az esetből botrány kerekedett, sokan a villamosvezető, mások a kismama pártját fogták. Kis Sándort az incidens után kirúgta a BKV. Ezért indított munkaügyi pert a hirtelen haragú járművezető.
A magyarországi bankok kritikus helyzetben vannak és nem engedhetnek meg maguknak további veszteségeket a kormány tervezett devizahitel-kivezetési programja miatt - nyilatkozta a magyarországi Raiffeisen Bank Zrt. vezérigazgatója.
Budapest - „Macifagyival" kedveskednek a fővárosi állatkert jegesmedvéjének gondozói. Bár Tanja (23) sosem járt a természetes élőhelyén, a hideg égövben, így hozzászokott az itteni éghajlathoz, gondozói mégis igyekeznek az állat kedvére tenni a kánikulában.
Washingtonban vandálok zöld festékkel fröcskölték össze a 16. amerikai elnök, Abraham Lincoln elnök emlékművét, ezért az emlékhelyet ideiglenesen bezárták - közölte pénteken a parkőrség.
Skardu - A csúcsot már meghódította, most már csak egy jó hideg hazai sörre vágyik Varga Csaba (31), aki a föld 13. legmagasabb pontját, a 8035 méter magas Gasherbrum II.-t győzte le pár napja.
Az intézkedések sorában infrastrukturális fejlesztések, lakossági és vállalati adókedvezmények szerepelnek, valamint az építőipar serkentése és a széles sávú internet ingyenessé tétele.
Jóváhagyta az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) igazgatótanácsa a budapesti elektronikus jegyrendszer hitelmegállapodását, így a bank 54,5 millió euró értékben finanszírozza a projektet.
A Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) visegrádi írótáborában vasárnapig neves szerzők, kritikusok, könyves szakemberek mutatkoznak be mintegy kétszáz pályakezdő író, költő, kritikus előtt.
A kórházi ágyon döbbent rá Gordon Henry, hogy még mindig szereti 20 éve elhagyott kedvesét. Nem a halálközeli élmény ébresztette fel benne újra a vágyat, akkor jött rá, hogy még mindig egykori kedvese élete értelme, amikor odaadta neki a veséjét, megmentve ezzel a nő életét.
BUDAPEST — A rendőrségen folytatódik Sarka Kata (26) ügye. Mint ismeretes, a csinos anyukát szerda délután támadta meg a nyílt utcán, a Komjádi uszoda környékén egy ránézésre kábítószeres befolyásolás alatt álló hajléktalan.