Legalább egyhektáros területen lángol egy fenyőerdő Hegyeshalom-Márialigeten - közölte a Győr-Moson-Sopron megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel szerda délután.
Megérkeztek Szíriába szerdán a vegyi fegyverek jelenlétét vizsgálni készülő ENSZ-megbízottak, akik az ellenőrzés feltételeiről és módozatairól egyeztetnek a szíriai féllel.
A holttestet a takarítók fedezték fel, amikor reggel kinyitották az atlantai bárt. A betörő beesett a biztonsági kerítés és a fal közé, és egyszerűen megfulladt.
A forgalom kedvezőtlen alakulását a kínai és dél-európai eladásainak a visszaesésével, és a gyenge japán jennel indokolta a cég. Japán a Puma második legnagyobb piaca.
A Nemzeti Filharmonikusok (NFZ) hagyományos martonvásári sorozatának második estjén, szombaton a Brunszvik kastély parkjában C-dúr hangnemű művek hangzanak el Antal Mátyás karigazgató vezényletével.
Nem mindennapi járgányt vett üldözőbe a németországi Eibenstock városkában egy helyi rendőr: a személyautót házilag alakították cabrióvá, majd száguló úszómedencévé.
A német kormány szerint ki kell egészíteni a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányát, hogy biztosítható legyen a magánszféra védelme a digitális forradalom hatására megváltozott környezetben - írta szerdán a Die Welt című német lap.
A vízparton sem szeretnél lemondani a fotózásról? Megörökítenéd a lubickoló gyerkőcöket vagy a víz alatti világ csodáit? Ha vízálló fényképezőgépet választasz, nem kell attól tartanod, hogy baja esik a készüléknek, és egészen új perspektívákból örökítheted meg élményeidet.
Egy héttel az analóg földfelszíni műsorszórás lekapcsolása előtt a támogatott háztartások 95 százalékában már befejezték a földfelszíni digitális tévévételi eszközök beszerelését.
Lépéskényszerben van a kormány, hogy rendezze a devizahitelesek ügyét, és nem alkalmazhat félmegoldásokat - mondta Vágó Gábor független parlamenti képviselő, az LMP politikusa szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Elfogadta a román kormány szerdai ülésén a román államvasút teherszállító részlege, a CFR Marfa többségi részvénycsomagjának eladásáról szóló szerződést, amelyet leghamarabb szeptemberben írnak alá a beruházóval.
Befejeződött a francia vasúti hálózaton a mintegy ötezer váltó ellenőrzése: a szerkezetek mintegy 5 százalékánál volt szükség beállításra, de biztonsági kockázatot sehol nem észleltek - közölte szerdán a francia állami vasúttársaság.
A szlovák agrártárca a magyar minta alapján kívánja korlátozni a külföldiek termőföldvásárlását, amelynek meghosszabbított moratóriuma jövőre jár le - írta a pozsonyi Sme szerdán.
Az orosz jegybank már 3,2 milliárd dollárt költött a rubel védelmére július eleje óta, ugyanerre a célra júniusban csaknem 2,6 milliárd dollárt fordított.
Egy orosz bíróság szerdán másodfokon elutasította a Pussy Riot orosz punkegyüttes egyik tagjának szabadlábra helyezési kérelmét két hónappal azután, hogy egy másik testület ezt már megtette - értesült a RIA Novosztyi hírügynökség.
TEL-AVIV – Elképzelés nélküli, gyenge játéka miatt jókora csalódást okozott a Győr focicsapata a Bajnokok Ligája selejtezőjében, az ETO kedd este 2-1-re kikapott az izraeli Maccabi Tel-Aviv vendégeként, s 4-1-es összesítéssel búcsúzott a sorozattól.
Újabb két szélsőjobboldali csoportot oszlatott fel elnöki rendelettel szerdán a francia kormány - közölte a kormányülést követően Manuel Valls belügyminiszter.
Kigyulladt egy lakóház Szegeden szerda délután, a tüzet megfékezték, személyi sérülés nem történt - tájékoztatta a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
A megújult magyar vízilabda-válogatottnak sem fekszik a szerbek kemény stílusa. A barcelonai vizes világbajnokságon Benedek Tibor szövetségi kapitány csapata 13-10-re kikapott Szerbiától.
A szakember reméli, legalább öt-hat együttes versenyez az aranyéremért a pénteken rajtoló hazai élvonalbeli focibajnokságban, ugyanakkor csalódott kupacsapataink eddigi szereplése miatt.
A spanyol Juzcar falu házait 2011-ben, a Hupikék-mozi promótálása végett festették kékre, s mivel az egyedi látványosság hatalmas turisztikai fellendülést hozott, a lakosság úgy döntött, nem is festetik vissza fehérre az épületeket.
A teljes népesség körében lényegében változatlan a pártok népszerűsége, a pártválasztók körében kissé csökkent az MSZP támogatottsága - közölte a júliusi kutatásának eredményét Társadalomkutatási Intézet.
Az eurót délután négy órakor 295,87 forinton jegyezték, míg délelőtt tíz órakor 296,00, kora reggel pedig 295,68 forinton állt a jegyzés, szemben a kedd esti 295,81 forinttal.
A színészt motorozás közben, a nyakán csípte meg a rovar, és a biztonság kedvéért orvosokhoz fordult, nehogy az életét veszélyeztesse egy allergiás reakció.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség úgy látja a második félévben egyes területeken még nőhet is a fogyasztás. A szervezet szerint ezt az előrejelzést erősítik meg a Központi Statisztikai Hivatal adatai is.
Széles társadalmi összefogást sürgetett a magyar nyelvű orvosképzés és a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tagozatának ügyében Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban.
Bocsánatkérésre kényszerült a tajvani elnök, mert belehalt egy leszerelés előtt álló sorkatona a büntetésébe. A közvéleményből dühöt kiváltó ügy katonai vezetők szerint hatással lesz az önkéntes haderőre átállás folyamatára - derült ki helyi szerdai lapjelentésekből.
BUDAPEST – Szebb napokat látott dizőzt alakít új filmjében Törőcsik Mari (78). A Nemzet Színésze Fazekas Csaba Swing című alkotásában vállalt főszerepet, s már el is kezdte az énekpróbákat. Elárulta: érzi, néha túlvállalja magát, de a film készítői és a szereplők ismeretében nem tudott nemet mondani.