A növekedés lassulása miatt a lengyel gazdaságnak erőteljes stimulusra van szüksége, növelni kell a költségvetési deficitet, ami módot ad az infrastrukturális beruházások folytatására - mondta egy rádióinterjúban Jacek Rostowski.
A Magyar Aszfalt Kft. építheti meg a Villányt elkerülő utat 2 milliárd 175 millió forintos ajánlatával, amely meghaladja a becsült 1 milliárd 828 millió forintot.
Az emberi méltóság védelmében emelték fel szavukat francia püspökök, miután a francia parlament enyhítené az embriókon végzett kutatások szabályozását - számolt be a francia La Croix katolikus lap.
Budapest — Mint szerdán azt már megírtuk, idén hullanak a nevettetők a Dumaszínházból. Legutóbb Lorán Barnabás „Trabarna" (36) és Rekop György (29) vált meg a társulattól, kisebb felfordulást hagyva maguk után.
Lisszabon - Bármelyik pillanatban újra megmozdulhat a föld Portugália partjainál, s egy a 250 évvel ezelőttihez hasonló katasztrófának ma beláthatatlan következményei lehetnek.
Pierrot (43), az EMeRton díjas zeneszerző, szövegíró, a Megasztár első szériáinak zsűritagja és producere 3 év kihagyás után ismét színpadra lépett. A múlt hét végén új dalokkal tért vissza, sőt zenekarában gitározik Gál Csaba „Boogie" is.
A kormány kész arra, hogy a pénztárgépek cseréjénél a gyártási és forgalmazási folyamatot felgyorsítsa, ezért tárgyalásokat kezdtek az érintettekkel - közölte a nemzetgazdasági miniszter budapesti sajtótájékoztatóján.
Az EU Élelmiszerlánc- és Állat-egészségügyi Állandó Bizottságának július 15-16-án megtartott ülésén Magyarország támogatta az Európai Bizottság javaslatát, mely a fipronil növényvédő szer hatóanyag használatának korlátozásáról szólt.
A kiadvány a Dunántúl és Nyugat-Magyarország turistaútvonalait mutatja be Visegrádtól az Írott-kőig térképszelvényekkel, fotókkal, útleírással, táj- és településismertetőkkel.
Igazi kis hős a nyolcéves Harry Flynn, aki megtanulta a szájból szájba lélegzéssel történő újraélesztést, hogy a kishúgán segítsen. Majdnem két tucatszor kellett már használnia tudományát.
Zamárdi—Budapest — Megnémultak, eltűntek, elutaztak, illetve hirtelen nagyon elfoglaltak lettek Vitézy Dávid (28) balatoni nyaralási ügyének szereplői.
Magyarország — Még két hétig jelölhetjük rokonainkat, barátainkat a Magyarország példaképe címre. A Jó embert keresünk pályázatra azoknak a civil „hősöknek" a jelölését várja a Médiaunió Alapítvány, akik munkájukkal, kitartásukkal, cselekedeteikkel bárkinek jó példát mutathatnak.
Balatonfűzfő – Aradszky László (77) az egész nyarat az unokáival tölti. A népszerű énekes – bár rengeteg fellépése van – el sem tudna szakadni a kicsiktől, akik imádott nagypapájukkal pancsolnak a balatoni nyaraló medencéjében egészen augusztus végéig.
Hét év letöltendő börtönbüntetésre ítélte szerdán első fokon a bukaresti törvényszék Olosz Gergelyt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség volt szenátorát egy korrupciós ügyben.
Forgalomba állt a négyszázadik internetezésre alkalmas vasúti jármű szerdán, így naponta már több mint negyvenezer utas használhatja ingyenesen a szolgáltatást - közölte a MÁV-Start szerdán.
Hét órán keresztül várta egy nő, hogy kiszabadítsák két fal közül, ahová beszorult - írja a news.yahoo.com. Le kellett bontani a téglaépítményt, hogy kihúzhassák.
Manchester – Egy vívójelenetben véletlenül megszúrta színészkollégáját Kenneth Branagh (51), az akciójelenet után az illetőt kórházba is kellett szállítani.
Grosetto — Információink szerint több mint negyedmilliárd forinttal kárpótolná a Costa Concordia fedélzetén hősi halált halt Fehér Sándor (†38) családját a luxushajót üzemeltető cég.
Nyíregyháza — Óvodásokat lopott meg, majd szó szerint röhögött a markába az a férfi, akiről a rendőrség adott közre körözési fotót, miután harmadik hónapja hiába keresik.
Halálos baleset történt a 6-os úton, Baracsnál, személyautó és kamion ütközött össze frontálisan tájékoztatta a Fejér Megyei Rendõr-fõkapitányság szóvivõje szerdán az MTI-t.
Akkor sem adna ki olyan információkat, amelyekkel ártana a saját nemzetének, ha megkínoznák - írta egy volt amerikai szenátornak levelében Edward Snowden.
A törvénymódosítást a Konzervatív Párt, a vele koalícióban kormányzó Liberális Demokraták és az ellenzéki Munkáspárt hivatalosan egyaránt támogatta, az alsóházi konzervatív frakción belül azonban sokan ellenezték.
Az Ótestamentum, illetve annak a késő középkor és a barokk kor művészetében játszott szerepét állította új kiállítása középpontjába a müncheni Alte Pinakothek.
Megerősítette a kuvaiti fellebbviteli bíróság szerdán annak az ellenzéki aktivistának a 20 hónapos börtönbüntetését, akit az emírre tett sértő Twitter-megjegyzései miatt ítéltek el.
Keresztély Irma szerint a jelenlegi érettségi vizsgarendszer nem biztosítja az esélyegyenlőséget a román és a magyar tagozatos diákok számára, ezért változtatni kell azon.
Elnapolta Ivo Sanader korrupciós perének tárgyalását szerdán a zágrábi megyei bíróság, mert a volt horvát kormányfő védőügyvédeit lefoglalja a Hypo Bank és az INA-Mol ügyek egyesített perében hozott nem jogerős ítélet elleni fellebbezés megírása - adta hírül a helyi média.
Legkevesebb három gyermek meghalt, amikor egy folyóparton, amikor felrobbant egy pokolgép Bagdadtól északkeletre - közölték iraki rendőrségi és orvosi források szerdán.
Ahlittia North-ot szülei akkor látták utoljára, amikor pénteken lefektették aludni. Kedden a szemetesből került elő az élettelen teste. A FBI is keresi az elkövetőt.