Újabb olvasónk álmát valósítja meg a Mindig Bors-játék: Török Erika és családja már alig várja az augusztusi balatoni nyaralást, amelybe lapunk 25 ezer forinttal szállt be. Ez az összeg jól jön az apartmanbérléshez.
Szakmai okokra hivatkozva, a polgármester távollétében határozott megszűnéséről a Zala megyei település képviselő-testülete. A körjegyző szerint törvényes volt a döntés, a polgármester etikátlannak tartja az eljárást.
Az őt ért bírálatok után Barack Obama amerikai elnök helyi idő szerint hétfőn bejelentette, hogy fokozza az erőfeszítéseket a HIV/AIDS elleni küzdelemben.
Manóra emlékeztető ábrázatát veti be Speedy, a kínai meztelen kutya Morzsival szemben, aki tacskó ősei testével és csivava felmenői gúvadó szemével igyekszik rávenni olvasóinkat, hogy szavazzanak rá.
A Győr főpróbája sikerült jobban a BL-selejtező előtt, a Szuperkupa-döntőben megverte a DVSC-t, míg a Maccabi gól nélküli döntetlenre végzett az Ashdod ellen.
A testület átmenetileg felfüggesztette a törvény egyes rendelkezéseinek hatálybalépését, mert az Ab szerint azok súlyosan korlátozzák a magánélet sérthetetlenségét és valószínűsíthetően alaptörvény-ellenesek.
Az import visszaesése és a bővülő Európán kívülre irányuló kivitel miatt nőtt májusban Olaszország külkereskedelmi többlete - közölte az olasz állami statisztikai hivatal, az Istat kedden.
A tavaly év végi mintegy 4 százalékról júliusra 3,14 százalékra csökkent a Bisnode bedőlési index (BBI) értéke; legutóbb 2010-ben volt hasonló a mutató.
Bár korrupció vádjával rács mögött van, több mint egymillió koronás (11 millió forint) mellékkeresethez jutott tavaly David Rath, a közép-csehországi régió volt elöljárója, szociáldemokrata (CSSD) parlamenti képviselő.
Doubravszky György levélben fordult a Kúria, a Magyar Közjegyzői Kamara és a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara elnökéhez, kérve, hogy a hitelező intézmények maguk pontosítsák követeléseiket.
A mindenórás Katalin hercegnő lapzártánk idején még nem érkezett meg a St. Mary’s Kórház Lindo szárnyába, legalábbis a kórház dolgozói ezt állítják, pedig a múlt hét szombatra, július 13-ára volt kiírva szülésre.
Az euróövezetben és az Európai Unió egészében is kissé gyorsult júniusban a fogyasztói árak éves emelkedésének üteme - közölte kedden az unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
Félezer traffipaxot állít munkába a rendőrség hamarosan. Fa mögött megbújva, autóból vagy háztetőről: bárhonnan mérhetik az arra haladók sebességét. Akit megörökít a fotó, annak jön a csekk.
Egy 15 500 és egy 1300 négyzetméteres irodaházzal bővült a fővárosi irodaállomány a második negyedévben, így a teljes alapterület 3 millió 164 ezer négyzetmétert tesz ki.
Izrael hétfőn beleegyezett, hogy az egyiptomi hadsereg növelje a Sínai-félszigeten tartózkodó erőit, két újabb egyiptomi gyalogos zászlóalj szállhat szembe az elmúlt hetekben egyre jobban elharapódzott erőszakkal - közölte az izraeli média kedden.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) kész tárgyalni Romániával egy újabb hitelmegállapodás megkötéséről - mondta Christine Lagarde, az IMF vezérigazgatója kedden, amikor Traian Basescu román államfővel találkozott Bukarestben.
A szórakoztatás mellett az oktatás is célja lesz annak a híres Andersen-meséket felelevenítő témaparknak, amely a jövő év elején nyílik a kelet-kínai Sanghaj városában.
A jeruzsálemi városháza programot indított az óváros, a szent helyek és a történelmi nevezetességek akadálymentesítésére - írta az Iszrael Hajom (Izrael Ma) című izraeli napilap kedden.
A foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár emlékeztetett rá: 2010 óta minden évben közel megduplázták e vállalkozói szektor munkahelyteremtő beruházásainak pályázati keretét, az idén 13 milliárd forintot fordítottak erre a célra.
A biztos pártválasztók körében a Fidesz 50 százalékot ért el, az MSZP 27 százalékot. Az aktív szavazók 12 százaléka voksolna a Jobbikra, 7 százalék az Együtt-PM-re, míg az LMP és a DK 2-2 százalékot kapna.
Legkevesebb 7 halottat követeltek az egyiptomi fővárosban a keddre virradó éjjel lezajlott összecsapások a rendőrök és a megbuktatott Mohamed Murszi elnök hívei között - közölte az egészségügyi minisztérium egy magas rangú tisztségviselője.