Magyarországon hozza létre európai kutató-fejlesztő központját az egyiptomi Eva Group, az észak-afrikai és a közel-keleti térség vezető gyógyszeripari és kozmetikai vállalatcsoportja.
Az Országos Mentőszolgálat által becsült 2 milliárd 269 millió forint helyett 1 milliárd 921 millió forintba kerül a mentésirányítási rendszer kiépítése - az eredmény a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Gyakran a látszatra sikeres embereket is nyomasztó félelmek mardossák. A tudatalattinkba beépült tévhitek rossz döntésekre ragadtathatnak, tönkreteszik a kapcsolatainkat, rágják a lelkünket, mint kukac az almát.
Az ellenzék számára a fő kérdés, hogy az ősz az összefogásról vagy a bűnbakkeresésről fog-e szólni, arról, ki miatt nem sikerült szövetkezni - véli Szomszéd Orsolya.
Hajba kapott egymással Antonio Cassano, a Parma olasz válogatott csatára és a felesége. Második fiúk keresztneve, a Lionel miatt dúlt a háború kettejük között.
Nem csak látványbeli különbségről van szó, annál sokkal többről! A külső megjelenés az adott élelmiszer egyéb „értékeiről" is árulkodik. Bizonyos esetekben ugyanis egy adott szín egészségesebb beltartalmat jelez, mert az ilyen zöldség vagy gyümölcs több fontos anyagot tartalmaz, mint más színű változatai. Az alábbiakból megismerhet néhány érdekes különbséget.
Magyarország – Fiatalok maroknyi csapata kínálja talán az év legjobb álláslehetőségét. A hirdetés szerint a tökéletes munkatársnak más dolga sincs, minthogy fél éven keresztül alkoholizáljon, mindezt száznyolcvanezer forintos havi apanázsért.
Vádat emelt K. Gábor filmproducer és társai ellen az ügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt.
Csaknem egymilliárd forint utalását kezdi meg 913 gazdálkodónak a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) július 16-án, a termeléstől elválasztott Burley és Virginia dohány támogatása keretében - közölte a hivatal hétfőn.
Vasárnap délután elkötött egy munkagépet a mórahalmi homokbányából V. János. A 49 éves férfi ittasan engedte le a munkagép lapátját, amivel a Szeméttelepi úton felkarcolta az aszfaltot, és kidöntött egy sor akácfát. Betört a jármű orra is.
Los Angeles – Tudatosság kell ahhoz, hogy hűséges legyen az ember – vallja Hugh Jackman (44), aki már 17 éve él boldog házasságban feleségével, Deborra-Lee Furnesszel.
Budapest — Szecsődi Kari (21) vészesen lefogyott. Az énekest már a barátai is féltik a hirtelen súlyvesztés miatt, de Kari mindenkit megnyugtatott, hogy jól van.
Budapest — Majka (33) felkarolja Szakos Andit (28). Az énekesnő már megkezdte a közös munkálatokat a rapperrel, aki Andi egyik dalában fog közreműködni.
A cél, hogy az állam ne szorongást keltő hatóságként jelenjen meg a hétköznapokban, hanem partneri kapcsolatrendszerben álljon az állampolgárokkal - mondta a miniszter.
A rezidensszövetség elnöke is a pótlékokkal, valamint a Markusovszky-ösztöndíjprogrammal magyarázta a 35 év alattiak elvándorlási kedvének csökkenését.
Jelentős előrelépést ért el az atomerőművek biztonsága terén a nemzetközi közösség, mindazonáltal az öregedő létesítmények folyamatos gondot adnak a hatóságokmak és a létesítmény-működtetőknek.
BUDAPEST – Fekete Dávid (26) filmszerepet kapott! A Megasztár negyedik szériájában feltűnt fiatalember újabb kihívás elé néz, hiszen megmutathatja színészi tehetségét.
Brecon — Két katona halt szörnyet a rekkenő hőségben tartott kiképzésen Angliában, egy harmadik társukat pedig még hétfőn is életveszélyes állapotban ápolták a kórházban. A brit légierő különleges egysége, az SAS válogatott új tagokat a kiképzés során, a helytállás azonban több kemény fából faragott kommandósnak is meghaladta az erejét.
Boulogne-sur-Mer — Alig több mint egy kilométerrel a céltól halt meg az Atlanti-óceánban a francia partok mellett egy brit úszónő, aki jótékonyságból akarta átúszni a La Manche csatornát.
Yogyakarta — A vidrákat nem épp az erőszakos viselkedéssel azonosítjuk, pedig a bájos kis vízi ragadozók területük védelmében félelmetes kis méregzsákok tudnak lenni.
Orlando — Nyolc célzott lövést adott le a mellette parkoló autóra és tulajdonosára egy amerikai férfi, aki most önvédelemnek igyekszik beállítani a kamasz halálát okozó incidenst.
A 35 éves nő súlyos autóbalesetet szenvedett, az orvosok úgy gondolták, belehal. Ám két hónap után magához tért a kómából, s azt hitte: másfél évtizeddel korábban van.
Virágba borult az ég Oroszországban: 101 ejtőernyős nő kapaszkodott össze szabadesés közben - még ernyőik kinyitása előtt - virággá, ami új orosz csúcs.