BALATONLELLE — Hogy hogy megy be? Sehogy. Gönczi Gábor (37) is hiába mászta meg szombaton a Balaton partján Szandrát, a Magyar Nemzeti Cirkusz 34 éves indiai elefántját, akit a tervek szerint a Cirkuszok Éjszakája alkalmából megfürdettek volna a magyar tengerben.
Míg Silvio Berlusconi olasz exminiszterelnök a börtön árnyékában várja, mi lesz a sorsa, huszonéves lánya, Eleonora Szardínia szigetén élvezi az édes életet.
Vác — Madarat lehetne fogatni Kanyó Zsolttal (36), hiszen végre papírja lett arról, hogy nemcsak sportoló, de edző is. A kerekes székes fiatalember ezzel Magyarország első és egyetlen paraatléta-edzője.
BUDAPEST — Szinte nincs olyan testrésze Kamarás Ivánnak (40), ahol ne szerzett volna már sérülést. A színművész össze sem tudja számolni, hogy mennyi ficama, szakadása volt már. A legtöbb balesete természetesen a küzdősportos (kempos) múltja alatt történt.
A megható történetek top tízében ennek biztosan ott a helye: a morcos buldognak nem születhetett kölyke, de gyermekéül fogadott egy elárvult kiscicát, és annyira beleélte magát az anyaságba, hogy még a teje is megindult.
Giglio — Kétszer annyiba, azaz 250 millió euró (73 milliárd forint) helyett 500 millió euróba (146 milliárd forint) fog kerülni a másfél évvel ezelőtt szerencsétlenül járt óceánjáró, a Costa Concordia roncsának kiemelése.
Elhidegült partnerén akarhatott ilyen szörnyű, tragikus módon bosszút állni az a fiatal anyuka, aki otthon meggyilkolta kisebbik fiát, majd a nagyobbikkal a nyakában leugrott egy 30 méter magas szikláról.
Budapest — Ajándék volt szombat délután azoknak a férfiaknak, akiknek a fővárosi Váci utcában akadt teendőjük, ahol egy szőke nő meztelenül sétálgatott fel és alá.
Ellenállhatatlan szerető volt A postás mindig kétszer csengetben, olyan tüzes volt, hogy Jack Nicholsonnal állítólag élesbe fordult a filmbéli szexjelenet. King Kong is beleszeretett, olyan jó nő volt - és hatvan fölött is vonzó asszony maradt.
Budapest—Velence — Nem egyedi Kovács Attila esete, akinek történetéről tegnap számolt be a Blikk. A férfi egy mesés tengerparti körutazásra fizetett be, az utazási iroda azonban egy útszéli motelben szállásolta el őket.
Keanu Reeves nem találja a helyét. A Mátrix sztárja ezúttal egy hollywoodi kávézó előtt ücsörgött és olvasgatott magányosan, és még a szokásosnál is leharcoltabbnak tűnt.