A 66 éves, vietnámi születésű, kínai férfi valószínűleg mindenre számított csak arra a diagnózisra nem, amivel egy Hong Kong-i orvosi vizsgálaton kellett szembenéznie: valójában nő.
Ha nem is az első, Jack Tuyp mindenképpen a leginkább várt holland légiósa a Fradinak. A másodosztályú Volendam futballcsapatától érkező támadó ipari tempóban termelte a gólokat az elmúlt években.
Az Együtt-PM azt állítja, még a múlt héten elküldte képviselőjelöltjeinek listáját az MSZP-nek. Lapok arról írtak: a szövetségnek kevés a jelöltje, ez nehezíti a szocialistákkal való együttműködést.
Földbérleti mutyik révén jelentős területek kerülhetnek "Fidesz-közeli" kezekbe Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron megyében - mondta Magyar Zoltán jobbikos országgyűlési képviselő szerdai győri sajtótájékoztatóján.
A 40 éves nagyhalászi nő táskájában alufóliába csomagolva 54 gramm kábítószert találtak, a 63 éves nyíregyházi férfi lakásán pedig kábítószergyanús anyagok kerültek elő.
Már leállt Ray Lee szíve, amikor a vele száguldó mentő kátyúba hajtott, és ennél jobb dolog nem is történhetett volna. A férfi szíve a zökkenéstől újra dobogni kezdett.
Ibrahim Yucel (42) naponta 40 szál cigarettát szívott el, ám mikor édesapja nemrég elhunyt tüdőrák következtében, úgy döntött, leszokik a dohányzásról.
Négy hangversenyből álló nyáresti hangversenysorozatot ad a Concerto Budapest Zenekar a Pesti Vármegyeháza díszudvarán. A programot az együttes fuvolaművésze, Kaczander Orsolya szerkesztette, az első alkalommal - csütörtökön - Csalog Gábor zongoraművész a szólistájuk.
Négy esztendeje rejtőzködik az Android operációs rendszerben egy trójai applikáció. Általa akadálytalanul rosszindulatú alkalmazások férkőznek a rendszerhez.
Igazi különlegességet kínál az opera-, a dzsessz- és a gospelrajongóknak augusztusban a Szegedi Szabadtéri Játékok: idén nyáron Európában kizárólag a Dóm téren csendülhetnek fel a Porgy és Bess slágerei.
A Főgáz korábban több mint 2500 lakásban megszüntette a szolgáltatást műszaki okok miatt, mert a lakástulajdonosok nem vizsgáltatták felül a vezetékeket.
Indonéziában, a világ legnépesebb muzulmán országában arra kérték a mecsetek müezzinjeit szerdán, a ramadán első napján, hogy fogják vissza a hangerejüket.
Szomjúság - Ahogy te látod címmel hirdette meg nemzetközi amatőrfilmszemléjét és fotópályázatát a Faludi Ferenc Akadémia. A nevezéseket október 11-ig várják a szervezők.
Idén eddig 10 milliárd forintot ítéltek oda kis- és középvállalkozások beruházásaira, de 22 milliárd forintnyi igény érkezett, ezért döntöttek a keretösszeg megemeléséről.