Uniós forrásból új minőségbiztosítási rendszert vezetnek be a programhoz kapcsolódó kórházakban. A közeljövőben TÁMOP-pályázat keretében kiépülő akkreditációs rendszer megvalósítására 950 millió forint áll rendelkezésre.
Költségvetési Tanács elnöke szerint ez kevés a felzárkózáshoz, akár az Európai Unió átlagos növekedési rátáját, akár a közép-kelet-európai uniós országok átlagos növekedését nézzük.
A szakmai bizottságok véleménye alapján Héja Domonkos zene-, illetve Solymosi Tamás balettigazgatói kinevezésének miniszteri jóváhagyását kérte Ókovács Szilveszter Balog Zoltántól, az Emberi Erőforrások Minisztériuma vezetőjétől.
Latin-Amerika gasztronómiájával, boraival, irodalmával, filmművészetével és táncaival ismerteti meg a látogatókat péntektől vasárnapig a budapesti Fogasház Szüreti és kulturális kalandozások Latin-Amerikában elnevezésű, ingyenesen látogatható fesztiválja.
Április közepére többek között a lakosság egészségi állapotáról, az egészségügy emberierőforrás-szükségleteiről is jelentést kér a kormány az emberi erőforrások miniszterétől - olvasható a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatban.
Hétfőn nyílik az 50. Bolognai Nemzetközi Gyermekkönyv- és Illusztrációs vásár, amelynek Svédország lesz a díszvendége. Magyarországról a tavalyinál több kiadó mutathatja be a gyermekkönyveit.
Presidents Janos Ader of Hungary and Bronislaw Komorowski of Poland on Friday stressed the need for increasing bilateral trade turnover, in a meeting with businesspeople in Warsaw.
Akár gyilkosságtól is kell tartania Vámos Erikának - legalább is ezt az információt olvasták ki abból a Pálmalevélből, amely a TV2 Több mint testőr műsorvezetőjének életét tartalmazza.
A ruhátlan férfitest ábrázolhatóságának tabuját, illetve kortárs ábrázolási lehetőségeit vizsgálja csaknem száz művész munkáin keresztül a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum szombattól látogatható, A meztelen férfi című kiállítása.
A rockzene és a filozófia témakörét érintő cikk alapján kell drámát írnia szombat reggelre Kiss Judit Ágnesnek, Háy Jánosnak és Podmaniczky Szilárdnak, a XVIII. Magyar Drámaíró Versenyen három résztvevőjének.
Az eurózóna válsága miatt azonban az első félévben gyenge lesz a magyar export, a belföldi keresletnél is stagnálásra számítanak – mondta a Ma reggelnek a gazdaságkutató vezető elemzője.
A hatóságok péntek este lezárták a Stefánia út egy szakaszát, az intézkedés a 75-ös és a 77-es trolik közlekedését is érinti - közölte a Budapesti Közlekedési Központ Facebook-oldalán.
Nyomozást indított a brit rendőrség annak a tanárnak az ügyében, akit holtan találtak saját lakásában. A férfi nemrég jelentette be kollégáinak és a szülőknek, hogy nemváltó műtéten fog átesni.
Profi droglaborra csapott le a rendőrség a Baranyában. A családi házban 103 tő vadkendert találtak, egy termesztésre átalakított szobában. K. Krisztiánt (29) és K. Viktóriát (30) egy hónapra helyezte előzetes letartóztatásba a Pécsi Járásbíróság.
Budapest — Az utolsó pillanatokban kapott góllal csúszott ki a magyar labdarúgó-válogatott kezéből a győzelem Romániával vívott vb-selejtezőn. A mieink hiába vezettek, csak 2-2-t értek el a második helyért zajló harcban legnagyobb riválisnak tartott együttes ellen.