Lil Wayne jelenleg kritikus állapotban fekszik egy Los Angeles-i klinikán. A sztár a héten kétszer is kórházba került, amikor repülőgépén pánikrohamot kapott. Azonban a hírek szerint ez csak terelés, valójában súlyos rohama volt a harmincéves háromszoros Grammy-díjasnak.
Változatos futammal indult a 2013-as Forma–1-es idény. Az Ausztrál Nagydíjat Kimi Räikkönen nyerte meg, köszönhetően annak, hogy a mezőnyből az ő Lotusa fogyasztotta a legkevésbé a gumikat.
BUDAPEST – A zsűrit okolja Dundika (29) kiesése miatt Majka (33)! Az RTL II stúdiójában koncertje miatt a rapper ugyan nem tudott kisfia anyja mellett lenni, de a Facebook-oldalán kifakadt, és nemtetszését fejezte ki, amint kiderült, hogy a Szombat esti láz adásától szerelme és táncospárja, Mészáros Máté (33) vesznek búcsút.
BUDAPEST – Méregtelenítéssel készül a tavaszra Görög Zita (33). A gyönyörű modell első lépése egy teljes körű egészségfelmérés volt, amelyből kiderült, szervezetében nyomot hagyott-e a hosszú tél.
Nikosz Anasztasziadisz már vasárnap este nyilatkozatot tesz az állami televízióban, hogy meggyőzze állampolgárait a bankbetétekre kivetett adó szükségességéről.
Az örök agglegény, az amerikai X-faktor leghíresebb ítésze mindig hadilábon állt a párkapcsolatokkal. Most viszont úgy tűnik megtalálta az igazit, saját magát.
Már régóta vastagon benne van a szicíliai maffia a megújuló energiákat hasznosító üzletben. Miután egy országos bűnbanda már lebukott Itáliában, kiderült, hogy nem csak abban, hanem a hulladék újrahasznosításában is igyekszik megvetni a lábát. Nem véletlenül, ma már óriáscégek termelnek profitot fenntarthatóságból.
SZEGED – Bravúrgyőzelmet aratott a Szeged férfi kézilabdacsapata a Bajnokok Ligájában. A hazai klub a nyolcaddöntő első meccsén 25-24-re verte a sorozatban a csoportmeccseken száz százalékos teljesítményt nyújtó lengyel Kielcét.
Egy éven keresztül zaklatta szexuálisan egyik hatodikos diákját egy New York-i helyettesítő tanár. A szülők egy SMS-ből jöttek rá mi folyik fiuk és a 44 éves nő között.
Nagyon ritka rendellenességgel született egy szerb asszony. A fiatal nő „fordított” életet él. Bojana Danilovic számára minden fejjel lefelé van a világban.
Háborút indítottak egymással a sportügynökségek, hogy a legjobb férfi és női brit teniszezőt képviselhessék. Hatalmas potenciált látnak ugyanis Andy Murray-ben, és Laura Robsonban.
BUDAPEST – Több megsárgult, gyerekkori képet is felrakott a napokban indult közösségi oldalára a volt kormányfő, Bajnai Gordon (45). A 27 ezer lájkoló így láthatja őt alig ötévesen, vagy tinédzserként, fürdőgatyában, amint barátaival a Dunában hűsöl.
BUDAPEST – Hétfő estére jelentést kell készítenie Pintér Sándor belügyminiszternek a havazás és hófúvás miatt kialakult katasztrófahelyzet tapasztalatairól Orbán Viktor miniszterelnöknek, amit a következő kormányülésen vitatnak meg.
Élete legmeredekebb forgatásának tartja a The Paperboy felvételeit Nicole Kidman. Ez nem meglepő annak tudatában, hogy az egyik jelenetben kamerák előtt kellett levizelnie partnerét.
A szíriai lázadók bejelentették, hogy elfoglalták a szíriai katonai hírszerzés egy objektumát az arab ország déli részén, nem messze a Golán-fennsíktól.
A Szombat esti láz legelső kiesője, minden hétvégén az RTL2 stúdiójában szurkol versenyben maradt társainak. A minap azonban Antóniának akkora élményben volt része a csatornaszékházában, hogy nem kizárt, ha tehetné, mindig arra járna.
BUENOS AIRES – Két dokumentum is bizonyítja, hogy a most megválasztott Ferenc pápának (76) része volt két jezsuita szerzetes elrablásában és megkínzásában.
Volt, aki a traktorjával tolta a havat, vagy éppen kenyeret szállított az embereknek. Mások befogadták és vendégül látták azokat, akik nem tudtak hazamenni.
ALDERSHOT – Beleakadt egy csatorna rácsába a várandós Katalin hercegnő (31) cipőjének tűsarka az írek katonai parádéján, ám szerencséjére nem esett el.
Egyelőre nem tudni mi okozta egy brit férfi és gyereke halálát a Mont Blanc-on. Apa és fia tegnap déliután tűntek el, holttestüket ma reggel találták meg.
STALYBRIDGE – Több mint 100 nővel bújt ágyba egy angol férfi, aki pénisz nélkül született, de most óriási örömére egy műtétsorozat után hozzájuthat, amire annyira vágyott.
29 kilométer autópálya, 72 kilométer gyorsforgalmi út és közel 400 kilométernyi útfelújítás készülhet el az idén induló infrastruktúra-fejlesztési pályázatokon elnyerhető összegekből.
Késsel támadt rá egy hazafelé tartó férfira egy 20 éves fiú. Azzal fenyegette, hogy elvágja a torkát, ha nem adja neki az értékeit. Többször meg is ütötte áldozatát, akinek végül sikerült elfutnia.