Gyerekként kezdett modellkedni az Éjjel-nappal Budapest színésznője, kamaszként pedig körbeutazta a világot. A Zsófit alakító Kovács Dórinak most is királynői élete van, az egyik stábtag külön neki szervírozza a kedvenc teáját.
Az európai élelmiszer-hamisítási botrány elérte hazánkat: ide is érkezett a lóhúsos fagyasztott 400 grammos lasagne bolognaiséből, jelentette be Pleva György, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal élelmiszerbiztonsági igazgatója.
Eltűnt iratok is nehezítették a Malév-ügyet vizsgáló bizottság munkáját, de a testület megállapításai egyértelműek és világosak - mondta Varga István fideszes képviselő.
Hiányzott már? Nem kell sokat várni, Jason Statham ugyanis hamarosan újra a mozivásznon! Mi nagyon örülünk, hiszen imádjuk őt! És el is mondjuk, hogy miért! 5 okunk is van!
A miniszterelnök ezt azon a szerdai budapesti sajtótájékoztatón mondta, amelyet Herman Van Rompuyjel, az Európai Tanács elnökével közösen tartott megbeszélésük után.
Komoly kihívás a Breitling Wingwalkers csapat tagjának lenni. A csak lányokból álló levegőakrobaták minden produkció során kockára teszik az életüket, miközben vérforraló táncot járnak egy repülőgép tetején.
Világszenzációt kínál egy hazai utazási iroda: a termoszférába juttatják átlagos fizikai, illetve átlagon felüli anyagi kondíciójú ügyfeleiket. Bár a kilövésre csak 2014-ben kerül sor, igyekeznie kell annak, aki az első százban benne szeretne lenni.
A lóhús alapesetben drágább, mint a marha, így aztán végképp nem érthető, miért keverték be a marhahúsba - mondta Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára.
Majdnem egymásnak esett a Chelsea edzője és John Terry. A két férfi annyira kiborult a Manchester City ellen elvesztett meccsen, hogy egymáson töltötték ki haragjukat.
Újra napirenden volt az önkormányzatok adósságrendezése a kormány keddi ülésén, ahol 600 milliárd forintnyi adósság átvállalását hagyták jóvá - közölte Orbán Viktor miniszterelnök szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Nem zavarja a fél évszázados korkülönbség Jack Nicholsont, aki udvarolni kezdett Jennifer Lawrence-nek. Ennek milliónyi tanúja volt, mivel az Oscar-díjátadón, kamerák kereszttüzében zajlott.
Az esztergom-budapesti érsek szerint XVI. Benedek pápa sokat tett azért, hogy az egyház világosan foglalja össze és mondja ki tanítását, és sok szempontból utat mutat az egyháznak.
Egy bíboros már biztosan nem lesz ott márciusban a pápaválasztó konklávén. A skót Keith O’Brien ugyanis lemondott posztjáról, így Nagy-Britanniát senki sem képviseli majd a választáson.