Tudjátok, hogy imádjuk a mesés, Disney-s dolgokat. Már mutattunk is néhány olyan dolgot, ami nagyon tetszik nekünk, most folytatjuk a sort. Ezúttal Disney-s, mesés mintájú körmöket hoztunk nektek. Hátha valamelyikhez megjön a kedvetek...
Megoldódott a rejtély: több mint húsz évig senki nem tudta, hol van a legendás énekes végső nyughelye, ám most egy nyugat-londoni temetőben rábukkantak a sírjára.
Barcelona – Kellemetlen szituációba keveredett Josep Guardiola (42). A Bayern München labdarúgócsapatának kispadját nyártól elfoglaló szakemberről ugyanis a spanyol El Confidencial című lap megszellőztette, amíg sikert sikerre halmozott a Barcelonával, magánnyomozókkal figyeltette sztárjátékosait.
Ipolytarnócon találták meg a világ legnagyobb ismert pinusféléjét, a település nevét a közel 100 méter hosszú, nyolc méter kerületű megkövült fenyő tette ismertté.
A Milla vasárnapi közgyűlésén úgy döntött, hogy mint civil szervezet megőrzi önállóságát, de nem határolódik el a politikától; elfogadta, hogy az Együtt 2014 mozgalom tagjai pártot alapítanak és azt, hogy lesznek millások, akik ebben aktív szerepet vállalnak - tájékoztatta a szervezet kedden az MTI-t.
Különösen kegyetlenül, 27 késszúrással mészárolta le legjobb barátját a 34 éves kaposvári Pápai Attila. A férfi - aki 17 év letöltendő fogházbüntetést kapott - az utolsó szó jogán bocsánatot kért az áldozat fiától.
A legjobb színésznőnek járó Oscar szobrocskát még szőkén vette át Jennifer Lawrence, ám másnap már frissen festett, sötét barna hajjal fotózták le a paparazzók. Elmondjuk, miért!
Helybenhagyta a Pécsi Ítélőtábla kedden annak a férfinak a büntetését - 17 év fegyházat -, aki tavaly Kaposváron huszonegy késszúrással végzett az őt otthonába befogadó barátjával.
Egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezték azt a budapesti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy brutálisan bántalmazta, és eközben összevarrta felesége száját.
Akár haza sem kell utaznia a Real Madridnak, hiszen ma Spanyol Kupa-elődöntő-visszavágót, szombaton pedig spanyol bajnokit játszik a Camp Nou-stadionban a Barcelonával.
A rendőrség 24 óra alatt elfogta azt a 21 éves férfit, aki a gyanú szerint múlt vasárnap hajnalban kirabolt egy idős asszonyt Fegyverneken, a lakásában.
Budapest — Akár tragédiát is okozhatott volna az a férfi, aki percekig a forgalommal szemben autózott, és kocsik között szlalomozott hétfő délelőtt a X. kerületben.